nlc.hu
Otthon
Már tudjuk, mikor kezdődik a lakáslottó

Már tudjuk, mikor kezdődik a lakáslottó

Megbízható szervezőnek ismerte el a Magyar Nemzeti Bank a Central NOK Zrt.-t. Ezzel hivatalosan is elindulhat az első magyar Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) szervezése.

A cég a tervek szerint várhatóan 2017. május 15-én kezdi meg a tagtoborzást, derül ki a Portfolio.hu cikkéből. Az értékesítést elsődlegesen partnerek révén kívánja végezni. A Central NOK a cég állítása szerint nem fog lakásokat kínálni, mert  nem céljuk, hogy részt vegyenek a nokhoz kapcsolódó egyéni ingatlanvásárlások megszervezésében. Ezt minden ügyfél az egyéni igényeinek legmegfelelőbb módon valósítja meg.

A lakáslottó lényege, hogy a nokhoz csatlakozó tagok meghatározott összeg befizetésére vállalnak kötelezettséget, előre meghatározott ütemben. Az új lakás lakáslottó révén való megvásárlásához a megtakarítás mellett szükséges hiányzó összeget a közösség kamatmentesen előlegezi meg a sorsolással kiválasztott tagoknak, a több mint 10 éves futamidő alatt. A konstrukcióhoz állami támogatás is jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. A megtakarításokat csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani.

Bizonyos rendszerességgel megrendezett kiválasztások (licit vagy sorsolás) során dől el, ki mikor jut új lakáshoz a közösség összes tagjának befizetéséből. A tagok tehát lényegében egymást egyfajta kamatmentes kölcsönnel finanszírozzák.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top