nlc.hu
Otthon
Kihagyhatatlan az új DOT for You “Álom”: film a füzetben

Kihagyhatatlan az új DOT for You “Álom”: film a füzetben

Baglyas Erika 2015-ben alapította a DOT for You design brandet, melynek fő profilja egyedi, kis szériás határidőnaplók, noteszek, jegyzet- és vázlatfüzetek tervezése és kivitelezése. Nézzétek meg a noteszmanufaktúra legújabb munkáját, az "Álom" noteszt!

A DOT for You által létrehozott termékek nemcsak azért különlegesek, mert egy adott koncepció mentén törekednek a letisztultságra és a játékosságra, hanem azért is, mert önálló entitásukban is különleges tárgyak, amelyek a tulajdonosuk által válnak még egyedibbé. A DOT for You termékek gondossággal, de a véletlen bevonásával vannak kitalálva és létrehozva, pont mint egy műalkotás” – olvasható a Dot for You oldalán

A márka legújabb munkája is egészen lélegzetelállító és egyedi:

Kihagyhatatlan az új DOT for You

Hogyan beszélhet egy füzet testről és lélekről?

A füzetet Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjéhez tervezték a filmet forgalmazó Mozinettel együttműködésben. A mozifilm bemutatását követően elsőként a film készítői és a szakmai közönség találkozhatott a termékkel. A sokak számára meghatározó filmélményt ezentúl bárki hazaviheti magával az “Álom” notesz formájában.

“A tervezés során fontos volt, hogy olyan használati tárgyat hozzunk létre, mely nem csupán megjeleníti a film fontos szimbólumait, de esszenciálisan képes megragadni és átadni azt az üzenetet és érzést, melyet a filmvásznon láttunk. Éppen ezért – a film vetítési arányaihoz igazodva – döntöttünk a hosszúkás, fekvő forma mellett, és jelenítettük meg a kemény táblás borítón az erdőt absztrakt, vonalkódot idéző formában. Ebbe a környezetbe helyeztük bele a szótlanul összetartó, álmaikban szarvasként létező főszereplőket. A füzet menta színű vászonborítást kapott, volumenizált Munken papír került bele. Gerince szabadon látszik, elválik a könyvtesttől, kényelmesebbé téve ezáltal a notesz használatát. Arany prégelést kapott a szarvasbika agancsa és az erdő egy kiemelt része is” – mesélte a termékről a DOT for You csapata.

Kihagyhatatlan az új DOT for You
Kihagyhatatlan az új DOT for You
Kihagyhatatlan az új DOT for You

 

Letisztultság, játékosság, egyediség: magyar designerek csodanoteszei! – galéria

Baglyas Erika az alapanyagokat, technikákat képzőművészeti tevékenysége során is mindig alárendeli az adott koncepciónak, a design területén is határokat feszeget, mindig azt az állapotát keresi egy használati tárgynak, amikor már több mint funkcionális tárgy, de még nem műalkotás.

“Így lesznek a DOT for You noteszek a kedvenc noteszeink és a kortárs tárgykultúránk izgalmas színfoltjai, miközben a felhasználójukat is saját kreativitása kibontakoztatására késztetik.”

 

(Fotók, forrás: dotforyou.hu és Facebook/DOT for You)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top