nlc.hu
Otthon

Vásárlóerő Magyarországon és Európában

Ennyivel csökkentette a családok elkölthető jövedelmét a koronavírus

Továbbra is a 30. helyen állunk Európában az elkölthető jövedelmet tekintve, de az összeg a járvány miatt csökkent.
Bevásárlás

Idén egy átlagos európai polgárnak 13 894 euró áll rendelkezésére elkölthető jövedelemként. Egy magyarnak 6 871 euró (2,5 millió forint), amivel továbbra is a 30. helyen vagyunk a kontinensen – derül ki a GfK Vásárlóerő Európában 2020 című tanulmányból, amelyről a hvg.hu írt.

A magyar összeg 7,3 százalékpontos visszaesést jelent a 2019-es 7 416 euróhoz képest, ami főleg a koronavírusnak tudható be. A csökkenés minden hazai megyét érintette. A legnagyobb visszaesés Győr-Moson Sopron és Pest megyében történt, 753, illetve 751 euróval csökkent az egy főre eső vásárlóerő. Igaz, ott magas volt a jövedelem.

A megyék hazai rangsora nem változott, továbbra is Budapest van az élen, ahol 25 százalékkal magasabb a vásárlóerő az országos átlagnál. Ám még ez is 38 százalékkal alacsonyabb az európainál. Sokat mondó adat az országon belüli egyenlőtlenségekről, hogy csupán öt megyében magasabb a vásárlóerő, mint az országos átlag.

Az utolsó helyen továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye található, ahol 5 392 euróból, azaz az országos átlag 78,5 százalékából, az európai átlagnak pedig 39 százalékából kell, hogy kijöjjenek.

Még több cikk a magyarok jövedelméről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése