Otthon

27 órát várt egy lázas gyerek a mentőkre

A Bihar megyei mentőszolgálat vezetője szerint a kislány amúgy is otthon tartózkodott az édesanyjával, tehát nem állt fent nála további fertőzés kockázata.
lázas

Egy nagyváradi anyuka és 8 éves kislánya otthoni elszigetelésbe kényszerült koronafertőzés okán. Az egyébként asztmás gyermeknek azonban felment a láza 39 fok fölé, mire az anyuka péntek reggel kihívta a mentőket. Az illetékesek jelezték, hogy a nap folyamán odamennek, ám ez nem valósult meg.

Erre az anyuka újra és újra telefonált, mire végül azt mondták neki, hogy egyesek 3 napig is várnak egy-egy mentőautóra, de ha nem tud várni, nyugodtan teszteltesse a gyerekét fizetős módszerrel. A helyzet szombat reggel oldódott meg, amikor egy mentőalakulat végre eljutott a helyszínre – számolt be a foter.ro.

A Bihar megyei mentőszolgálat vezetőjének elmondása szerint ugrásszerűen megnőtt a tesztelésért betelefonálók száma, emiatt nem bírják az iramot, a kislánynál pedig amúgy sem voltak súlyosak a fertőzés tünetei.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

A legfrissebb koronavírusos-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top