Sportorvos a kislánynak: „Bukni fognak rád a pasik”

Sportorvos Úr!

Lányom ügyében keresem. Ön szerint rendben van egy tizenegy éves kislány külsejére megjegyzéseket tenni? Ön szerint rendben van azt mondani neki a sportorvosi vizsgálat keretében, hogy milyen vagány a ruhája, hogy szép a szeme és bukni fognak rá a pasik? Ha a válasz esetleg igen, szeretném, ha tudná, hogy nincs rendben. Nagyon nincs rendben! Ha megengedi, elmondanám, hogy miért nem.

A gyerek kiszolgáltatott. Életében először megy úgy orvosi vizsgálatra, hogy nincs vele felnőtt. Az sportegyesület szervezte, ezért egyesével és egyedül mennek be a gyerekek, akik mind kislányok, tinik. Szülőként egy kiszolgáltatott kisgyereket bízunk önre tíz percre. A gyerek feszült. A felnőttek nagy része is feszült egy orvosi vizsgálat előtt, gondolom ez nem új, biztosan tanítják az egyetemen is. A gyerekek félnek az ismeretlen bácsitól az ajtó mögött, egymást kérdezgetik, hogy mi történik benn, le kell-e vetkőzni, és hasonlók. Nyilván ön is érzi ezt a feszültséget, és azt remélem, hogy a fent említett megjegyzéseit a feszültség oldására használja, de ne tegye! Ön a megjegyzéseivel átlép egy határt: érzelmi határnak hívják. Ön nem használhat szexualizáló témát. Feszültségoldásra sem.

Sajnos a többi szülő pozitívan nyilatkozott a vizsgálatról, így nincsenek eszközeim, jogi eszközeim végképp nem. Egyetlen eszközöm van, hogy megpróbálom ezt az írást eljuttatni önhöz, hogy tudatosítsam önben, hogy erőszakot követett el. Ön nem kapott jelzést vagy engedélyt arra, hogy betörjön a gyerek privát terébe.

Ez egy komplex téma, része az életünket észrevétlenül átszövő jelenségnek, amitől olyan a társadalmunk, amilyen. Lehetséges, hogy az ön köreiben ez a norma. Ne legyen! Álljon meg, és gondolkozzon! Ne hibáztassa a rendszert, ne bagatellizálja ezt az ügyet! Olvasson, érzékenyítse és képezze magát!

Korábbi tapasztalatom az, hogy a szülők félnek, nem merik kitenni a gyerekeiket kellemetlenségnek, még ennél komolyabb ügyekben sem, inkább hallgatnak. A gyerekek pedig eszköztelenek. Sajnos még akkor sem tudtam szülőket magam mellé állítani, amikor a testnevelő tanár fenékfogdosása és tapogatása miatt elvitték a lányokat a másik gyerekem osztályából. Remélem, ez változni fog hosszú távon, és lesz következménye a szülői jelzéseknek, de még jobb lenne, ha nem történne ilyen.

Mit mondtak az anyukák, amikor egységes fellépésre próbáltam őket buzdítani?

• „Nem vállalom a véleményem, mert félek, hogy kitudódik a kisvárosban, hogy hozzányúltak a gyerekemhez, és ez kellemetlen lesz neki és a családnak.”
• „Nem merek konfrontálódni, még a férjemnek sem merem elmondani az igazságot, mert félek, hogy bemegy az iskolába, és megveri a tanárt.”
• „Én megtettem, amit kellett, elvittem a gyereket az iskolából.”

Miután kiderült, hogy az igazgató is elhatárolódik a fenékfogdosós eseményektől, én is elhoztam a gyerekem, pedig nem volt áldozat. Csak közvetve, hiszen érintett volt, tudta, látta, hogy mi történik. Mielőtt elhoztam, leültem beszélni az illető pedagógussal. Sírt és fogadkozott, hogy a vádak alaptalanok, és ő ártatlan. Csak annyit mondtam neki, hogy figyelem. Más eszközöm nem volt. Most sincs más eszközöm, mint hogy megírom ezt a levelet önnek, és remélem, hogy végiggondolja a fentieket. És azt is remélem, hogy elnézi nekem, ha búcsúzóul nem írom sem azt, hogy ’üdvözlettel’, sem azt, hogy ’tisztelettel’.

Egy édesanya

Sajnos sokféleképpen visszatérő problémáról van szó:

Az egész iskola tudott a fizikatanár és diákja viszonyáról

Gyurkó Szilvia: Az ártatlanság kora véget ért

Bűncselekmény pornót nézni gyerekkel