nlc.hu
Szabadidő
Nathaniel Hawthorne

Nathaniel Hawthorne

Nathaniel Hawthorne a Skarlát betû és a Hétormú ház írója Salemben született. Az egyik elsõ igazán kiemelkedõ alakja volt Amerika európai gyökereken növekvõ irodalmának.

A fiú megözvegyült anyjával és sok-sok könyvvel nőtt fel, így nem csoda, hogy iskolai tanulmányai után ő is író akart lenni. 1828-ban kiadta első regényét, Fanshawe címmel, de ez nem lett sikeres, ami eléggé el is keserítette. De nem adta fel írói ambícióit, novellákat írt különböző lapoknak, amik rendre meg is jelentek. Ezek közül néhány 1837-ben egy gyűjteményes kötetben is szerepelt, és meghozta az első várva-várt sikert számára.

Hawthorne-t eszmeileg leginkább a puritánok öröksége befolyásolta, ez az alapja a Skarlát betűnek is, ami egy kisváros társadalmát és szokásait mutatja be a házasságtörő nő történetén keresztül. Stílusa leginkább az európai romantikusokéra emlékeztet, ezért írója sok kritikát is kapott, de kétség nem fér ahhoz, hogy nagyon nagy szerepet játszott az amerikai próza fejlődésében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top