nlc.hu
Szabadidő
Kizárták Bebét az eurovíziós versenyből

Kizárták Bebét az eurovíziós versenyből

Nem felelt meg a kiírásoknak a számuk, ezért Krisz Rudi énekelhet helyettük a magyar elődöntőn.

Kizárták Bebét az eurovíziós versenyből„Nem felel meg az Eurovíziós Dalfesztiválra való jelentkezés szabályainak a Bebe and The Change Fans Will Be Friends című száma, így az MTVA és a Magyar Televízió Zrt. kizárja a dalt a fesztivál hazai elődöntőjéből” – jelentette be Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője.

A versenyt szervező EBU szabályainak értelmében csak olyan dal indulhat a dalfesztiválon, amely nem hangzott el 2011. szeptember elseje előtt. „Ez a feltétel nem teljesül, a dal bizonyíthatóan elhangzott egy kereskedelmi csatorna adásában a fenti időpont előtt” – tették hozzá.

A jelentkezőknek nyilatkozniuk is kellett arról, hogy a kiírást megismerték és a szabályokat elfogadják. Miután a problémát az együttes frontembere és menedzsere is elismerte, a hazai döntő szervezői úgy döntöttek, hogy kizárják a dalt a versenyből, és helyére a kiválasztási eljárásban a soron következő legtöbb pontot szerző dal kerül, Krisz Rudi A fél veled egész című száma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top