nlc.hu
Szabadidő
Elhunyt Sylvia Kristel, az Emmanuelle-filmek sztárja

Elhunyt Sylvia Kristel, az Emmanuelle-filmek sztárja

A hatvanéves színésznő – ügynökségének mai, csütörtöki közleménye szerint – mára virradóra álmában halt meg. Az Amszterdamban élő Kristel júliusban stroke miatt került kórházba, évek óta daganatos betegségben szenvedett, 2005-től torokrákkal kezelték, de áttétek alakultak ki nála.

„Minden idők egyik legerotikusabb filmje”

A filmcsillag 1974-ben robbant be a filmvilágba a nagy hatású Emmanuelle című produkcióval, amely egy Bangkokban élő fiatal modell ázsiai kalandjait mesélte el. Az erotikus alkotás Just Jaeckin rendezésében készült Emmanuelle Arsan regényéből. A produkció világszerte sikert aratott, ma is minden idők egyik legerotikusabb filmjeként emlegetik. A hetvenes években két folytatása született Emmanuelle 2. és Goodbye Emmanuelle címmel, majd 1984-ben leforgatták az Emmanuelle 4.-et is, és a sorozat egészen hét epizódig folytatódott.

Elhunyt Sylvia Kristel, az Emmanuelle-filmek sztárjaKristel pályafutása során közel hatvan filmben vagy televíziós produkcióban szerepelt. Jaeckin 1981-ben leforgatta vele a Lady Chatterley szeretőjét, de a nyolcvanas években eljátszotta Mata Harit is Curtis Harrington filmjében és Drakula özvegyét Cristopher Coppola (Francis Ford Coppola unokaöccse) vámpírmozijában. Legsikeresebb filmje a világszerte 50 millió dolláros jegybevételt hozó, Magánórák című 1981-es produkció volt, amelyben egy kamaszt vezetett be a szerelmi élet rejtelmeibe.

Huszonkét éves volt az Emmanuelle forgatásakor

1952 szeptemberében született Utrechtben, szülei szállodások voltak, 11 évesen szigorú, vallásos bentlakásos iskolába küldték. Magas intelligenciájú, tehetséges diáknak bizonyult, de a modellkedés jobban érdekelte, 1973-ban megnyert egy európai tévés szépségversenyt. Huszonkét éves volt az Emmanuelle forgatásakor. Bár nevét összekötötték a szoftpornóval, több neves francia rendező filmjében is dolgozott, így Roger Vadim La femme fidele vagy Claude Chabrol Alice ou la derniere fugue című munkájában.

A kilencvenes évekre karrierjének íve megtört, alkohol és kábítószerek után nyúlt. Pénzügyi gondjairól, magánéleti válságairól és betegségeiről is vallott 2006-ban megjelent Naked (Meztelenül) című memoárjában. Az utóbbi tíz évben néhány kisebb produkcióban vállalt szerepet, utolsó munkái a Two Sunny Days és a Le ragazze dello swing. Utóbbiban az alakításáért két televíziós díjjal is jutalmazott Osvárt Andreával játszott együtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top