Főzési mánia gyötör

Hogy kezdődött?

Eleinte pizzát sütöttem a barátaimnak, egyre többször, egyre jobban, egyre sikeresebben. Híre ment, hogy jól csinálom, ez megdobta az egómat, és csak sütöttem, sütöttem. Egyre több vendég, egyre több pizza. Aztán valahogy elkezdtem mással is próbálkozni. Nem sikerült mindig, de inkább biztatást kaptam: másoktól és magamtól is, szóval folytattam. Kísérleteztem, loptam, felhasználtam, újraértelmeztem, egyszerűsítettem, komplikáltam. Elrontottam, megjavítottam.

Közben néztem a tévét, függő lettem a Paprika TV-től. Néztem én mindent, amiben receptek vannak. Nem csak Jamie Oliverre és Gordon Ramsey-re kattantam rá, éppúgy figyeltem a szabadnapos séfeket, mint Bódi Margót, sőt még Ferikéről sem kapcsoltam el, aki sütögető nagymamákhoz jár vizitbe, hogy ellesse a házi sütemények készítésének fortélyait. Amikor felvettem a Randevú a hajón epizódjait is, akkor javasolta először a barátnőm, hogy forduljak szakemberhez. De csak sütöttem-főztem, és megint főztem. Meg sütöttem. Rákaptam a netes receptekre is, és a sok angol nyelvű oldalra, akik a világ legjobb curryreceptjét, vagy épp a tökéletes barbecue oldalas titkát ígérték. És lelkes olvasója lettem a gasztrobloggereknek, Mautner Zsófinak és a többieknek. Hittem mindenkinek, kipróbáltam mindent, akár ugyanazt öt különböző recept szerint.

Képek Ádám konyhájából

Voltak, és azóta is vannak tiszta időszakok, amikor beérem egy szalámis zsemlével, vagy vendéglőbe megyek, de a roham azóta is minden előzmény nélkül tör rám. Van, hogy pár napig tart, máskor hetekig nem szabadulok tőle.

A szenvedélyem költséges is, talán jobban járnék, ha alkoholista lennék. Nem tudok ellenállni a teflonbevonatú edényeknek, eksztázisba jövök egy új turmixgéptől, és megállás nélkül piacra járok, húsokért, zöldségért, mindenért. Rokonaim, barátaim nem segítenek a leszokásban. Inkább bejelentkeznek egy vacsorára. A karácsonyfa alatt edénykészlet várt, tavaly mélyhűtött T-bone steaket kaptam a születésnapomra.

Képek Ádám konyhájából

Lemértem, a kádban elférne egy kisebb hízó

Az évek alatt sorra fedeztem fel magamnak a különböző nemzetek konyháját, időnként a Chefparade főzőiskolába is elmentem, ami újabb vásárlásra sarkallt. Vettem garam masalát, thai citromfüvet és habanero paprikát, háborús készleteim vannak már szárított görögszénalevélből. És akkor sem jönnék zavarba, ha a szomszéd azzal csöngetne be, hogy ki tudnám-e segíteni szecsuáni borsból. A konyhában már nem férek el a szerzeményeimtől, tele a lakás siitake gombával, a párnám alatt tápiókagyöngyöket találtam, balzsamecetben fürdök. Éjjeliszekrényemen szakácskönyvek sorakoznak, az erkélyen a fűszernövények mellett megterem a koktélparadicsom és a chili paprika. Lemértem, a kádban elférne egy kisebb hízó, ha végleg önellátásra rendezkednénk be.

Képek Ádám konyhájából

A jövő héten átjöhetnének hozzánk a kedves feleségével egy jó borjúpaprikásra nokedlivel

Nálunk kérem nem az a kérdés, hogy mit főzzünk a vendégeknek, hanem hogy kiket hívjunk a következő főzésemre. Mert étel biztosan lesz, csak legyen, aki megeszi. Vacsora közben már a következő menüről ábrándozom. Mi legyen holnap? És mit főzzek a hétvégén?

Tudom, azt mondtam, gyógyulni akarok, de igazság szerint nem mondhatnám, hogy szenvedek. A főzés megnyugtat, a jóllakott vendégek üres tányérjai boldogsággal töltenek el. Kreatív tevékenység, gyors és általában pozitív visszajelzéssel. Szóval, doktor úr, nem is tudom, miért jöttem. Szereti a mexikói konyhát, vagy inkább valami magyarosat? A jövő héten átjöhetnének hozzánk a kedves feleségével egy jó borjúpaprikásra nokedlivel. Előtte hideg gyümölcslevest gondoltam. Desszertnek egy jó máglyarakás?