nlc.hu
Szabadidő
Balfék bűnözők a Facebookon

Balfék bűnözők a Facebookon

Sokat olvashatunk Facebook-profilok feltöréséről, zaklatásokról és egyéb bűncselekményekről, amik a közösségi oldalon történnek. Viszont van néhány alkalom, amikor kimondottan a rendőrség hasznára van a Facebook. Főként, ha a bűnözők ekkora balfékek, és ráadásul Facebook-függők.

New York-i rendőrség még egy speciális közösségi média egységet is létrehozott azzal a kizárólagos céllal, hogy nyomon tudják követni bűncselekményeket az interneten keresztül.

Meglógni a rendőrök elől LOL

Chris Cregot még 2009-ben tartóztatták le testi sértés miatt. Később viszont nem jelent meg a tárgyaláson, mert mint kiderült, már elmenekült az államból.

A rendőröknek azért nem volt olyan nehéz dolguk. Egy egyszerű Google-kereséssel ért fel az egész. Crego ugyanis frissítette Facebook-profilján a lakcímét és a munkahelyét az aktuális tartózkodási helyére. Igazán “okos” lépés volt…

Leszívni-egy-rendőrautót-és-ezt-megosztani-Facebookon

Húsz éves Michael Baker börtönbe került, miután posztolt egy fotót magáról a Facebookon, amint éppen benzint lop egy helyi rendőrségi járműből. Ezek után Baker az éjszakát természetesen egy cellában töltötte. Annyira nem hatotta meg a dolog, ugyanis miután kikerült, azonnal világgá kürtölte a Facebookon.

Mindig jelentkezz ki!

Egy martinsburgi nő gyanútlanul ért haza lakásába, majd azt észlelte, hogy 2 gyémánt gyűrűje eltűnt. Mindemellett az is feltűnt neki, hogy valaki bejelentkezve maradt a Facebookon. A betörő a 19 éves Jonathan Parker volt, akit könnyen elcsíptek, és még az ellopott ékszerek is visszakerültek.

Hogyan lehet lebukni egy szelfi vagy egy egyszerű lájk miatt? A teljes cikket a Közösségi média blogon találod.

Balfék bűnözők a Facebookon

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top