Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Esterházy Péter: “A 20. század közepén születtem, és a rákövetkezőben, amely a 21. század volt, hunytam el.”

Meghalt Esterházy Péter. Felfoghatatlan. Olyan ikonikus figurájává vált a magyar irodalomnak, hogy halhatatlannak hittük. Különleges ember, különleges író, akinek a szavait sokszor háromszor olvastuk el, hogy befogadjuk könyveinek mondanivalóját.

Esterházy Péter azt mondta egy interjúban tavaly, hogy amikor 65 éves lett, még akkor sem érezte igazán felnőttnek magát, pláne nem öregnek. Ez a fiatalságtudat, ironikus humor és lázadás áthatotta stílusát, nem lehetett idős embernek látni kívülálló, olvasói szemmel sem. Most 66 évesen, fiatalon halt meg hasnyálmirigyrákban. Tudtuk egy éve, hogy beteg, csak nem hittük el, hogy nem gyógyul ki belőle, rajta talán nem fog a halál, csendben reménykedtünk, és hessegettük el az elmúlásnak még a gondolatát is.

Egy zseniális író hagyott itt minket, aki olyan korszakalkotó könyveket hagyott hátra örökségül, amiket száz év múlva is olvasnak majd a dédunokáink, mint ahogy mi most Kosztolányi Dezsőt. Karinthy Frigyest. Vagy Ottlik Gézát. Őt egyébként a 70. születésnapján Esterházy Péter azzal lepte meg, hogy egy rajzlapra lekörmölte az Iskola a határon című regényét. Ilyen ember volt.

Esterházy Péter:
Esterházy Péter 1950. április 14-én született, Kossuth-díjas magyar író, publicista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A magyar posztmodern irodalom meghatározó alakja. 2001-ben megjelent Harmonia Caelestis című családregénye hozta meg számára a nemzetközi sikert is, művei 24 nyelven jelentek meg. Első könyve 1976-ban jelent meg: Fancsikó és Pinta: Írások egy darab madzagra fűzve, az utolsó pedig 2016-ban Hasnyálmirigynapló címmel. Könyveiből hat filmet forgattak, írói munkásságát megszámlálhatatlan díjjal tüntették ki, ám saját bevallása szerint a legbüszkébb arra a díjra volt, amit a német Feinschmecker magazintól kapott, akik az év haspókjává választották.
 

Az idei Könyvhetet még Esterházy nyitotta meg, ezekkel a szavakkal:

Végre egy szöveg, amit nem a hasnyálmirigy szóval kezdek. Bár attól tartok én magam vagyok az, akkor is ha egy szót sem szólnék, csak itt álldigálnék, aki minderre, arra, emlékeztet. De hát ezen nem lehet változtatni. Borítsunk hát fátylat rám.

A Könyvhétre jelent meg a Hasnyálmirigynapló című könyve, amit betegségéről írt úgy, hogy azon nem lehetett nem mosolyogni. Kigúnyolta, mucinak hívta, beszélgetett, egyezkedett a betegségével. Olvasva őt, minden fájdalom és nehézség nála léggömbnek tűnt, miközben mélyen átérezni benne, hogy pontosan tisztában volt vele, milyen nagy a baj. Milyen nagy lett a baj.

Térfoglalás, lett írva. Szóval nő. Nő bennem valami (muci, te ne próbálkozz kibújni a felelősség alól), vagy hogy én növök? A “Madame Bovary, c’est moi?”-ból: a valami én vagyok. A rákom én vagyok (az állam meg a Lajos, a Lui). Azt hiszem azonban, hogy ezt mondva kissé gazsulálok neki. Meg van fertőzve a gondolkodásom, tréfálkozhatnék.

Esterházy Péter:

Tréfálkozva köszönt el, mi pedig az örökségül ránk hagyott gondolataival tisztelgünk zsenialitása előtt.

“Holnap még nem mosok hajat. Addig mossad, amíg van. A testvéri szó. Egy egyke sose jutna el eddig a mondatig. Vagy nagyon-nagyon tehetségesnek kell lennie. Egyszerűbb testvérrel.”

***

“Én az atomjaira nézem szét az embereket. (A nőket.) Csodálkozol, hogy megijedek? Nem csodálkozol, tudom.”

***

“Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás.”

***

“Én nem vágyom a túlvilágra. Úgy értem, elvileg sem. Azt gondolom, hogy ezt az Isten sem kívánja tőlünk. Nem akarlak bántani, nem írom, a te Istened. Nekem nincs Istennel semmi bajom, nem gyűlölöm, hogy nincs.”

***

“Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.”

Esterházy Péter:

***

“Sem a halál, sem a gazdája, az Isten nem vesz komolyan bennünket. Erre egy válaszunk lehet, emberhez méltó. Ha mi sem vesszük komolyan őket.”

***

“Az a bizonyos fehér lap, az írók réme, az, amelyet tele kell írni, engem nem rémiszt, sohase is rémisztett. Az a mindennapi, ott a reggeli íróasztalnál, az persze igen, jobb megijedni, mint félni, de az író voltom sose okozott gondot.”

***

“Szamárság bízni csak úgy a szavakban, olyan nincs, hogy rossz a mondat, de jó a szó, az elemek tiszták, a szabályok világosak, csak az egész piszkos és sötét.”

***

“Az írók mi szívesen hencegnek avval, hogy tízezer lelkük van s ha eléggé tehetségesek, tán nem is hazudnak evvel nagyot. De akárhány lelkünk van is, testünk csak egy van. Ez fontos korlátunk nagyon. Mert így és csak így, a molekulák segítségével tudunk különbözni. És ezt, ezt a különbözést, szeretjük, szeretjük abban, akit úgy hívunk: ÉN.”

***

“Létünk legszomorúbb ténye, hogy reményeinkkel és törekvéseinkkel lassan elkopunk.”

Olvass többet Esterházy Péterről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top