nlc.hu
Szabadidő
Meghalt Dévényi Ádám

Meghalt Dévényi Ádám

Súlyos betegség után, 60 éves korában elhunyt Dévényi Ádám dalszerző. A Bikini egyik legsikeresebb dalát is ő írta.

Vasárnap hajnalban elhunyt Dévényi Ádám dalszerző, szövegíró. A művészt, aki az elmúlt több mint három évtizedben szólóban, a Rolls Frakcióval, a Bikinivel és az Átmeneti Kabáttal is dolgozott, vasárnap hajnalban súlyos betegség után, 60. életévében érte a halál.

“Óriási veszteség érte a magyar könnyűzenét és tágabb értelemben a művészeti életet is” – idézi a librarius.hu a Dévényi Ádám halálhírét megerősítő barátot, Németh Alajost. A Bikini vezetője azt is hozzátette, hogy az 1989-ben megjelent Közeli helyeken című lemezüket, amely a Bikini egyik legsikeresebb albuma, ketten együtt írták.

“A címadó dal szövegét ő már jóval korábban elkészítette, de a miáltalunk készített változatban lett országosan ismert. De ő írta például a Repülök; A férfi megy, a nő marad; az Izzik a tavaszi délután című dal szövegét is, valamint az Adj helyet című slágerét, amelyet a Bikini előtt már a Rolls Frakció is játszott.” 

Dévényi Ádám 1998-ban a szakmai szavazáson Az év szövegírója díjat nyerte. Számos budapesti és vidéki színházban dolgozott színházi zeneszerzőként, évekig a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top