nlc.hu
Szabadidő
Ezúttal elmaradt Hosszú Katinka aranyesője

Ezúttal elmaradt Hosszú Katinka aranyesője

A debreceni országos bajnokság első napja nem kedvezett Hosszúnak, Gyurta Gergely, Gyurta Dániel és Jakabos Zsuzsanna viszont behúztak egy-egy aranyat.

A világ idei harmadik legjobb eredményével a férfi 200 pillangón Kenderesi Tamás nyert, világrangsor Top 10-es idővel győzött Bernek Péter 200 háton, míg 1500 gyorson a Kapás Boglárka mögött második Késely Ajna kiharcolta a vb-csapattagságot.

Késely, aki a Kőbánya SC 16 éves junior Európa-bajnoka, jobb időt úszott Hosszú Katinka korábbi eredményénél, így teljes jogú csapattagként készülhet a nyári csúcseseményre. Hosszú ezen a távon harmadik lett. Az Index szerint az Iron Lady most is minden számban elindult, akárcsak három éve, csak míg 2014-ben júniusban, tehát a felkészülési hajrában rendezték meg az országos bajnokságot, most a korábbi időpont rosszul jöhetett Hosszúnak, aki leterheltségi állapotban volt. 

A háromszoros olimpiai bajnok végül az első napon egyetlen számban sem győzött, 200 mellen lett ezüstérmes, míg 1500 gyorson és 200 háton bronzot szerzett, 50 gyorson negyedikként, 200 pillangón nyolcadikként zárt. Ezzel szemben háton Burián Kata lett az első, Jakabos Zsuzsanna pedig 200 pillangón nyert, de mivel nem tudott javítani az eddigi A-szintjén, így a mögötte célba érő Szilágyi Liliána és Hosszú Katinka úszhat a vb-n. 

A nők közül ötven gyorson Molnár Flóra lett az első, 200 mellen a miskolci Vécsei Réka. A férfiaknál Gyurta Dániel nyert 200 mellen, 800 méter gyorson a fiatalabbik Gyurta-fivér, Gergely győzött, ötven gyorson Takács Krisztián, 200 háton pedig Bernek Péter.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top