nlc.hu
Szabadidő
Családban marad: Egerszegi fia is remekel

Családban marad: Egerszegi fia is remekel

A 16 éves Vigassy Bálint egy nap alatt kétszer javította meg élete legjobbját 200 háton.

A debreceni felnőtt országos úszóbajnokság nyitó napján úszott Vigassy Bálint is, aki az ötszörös olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina legidősebb fia. Vigassy egy nap alatt kétszer javította meg élete legjobbját 200 háton, és összességében tizenegyedikként fejezte be a versenyt.

A fiú érdi edzője, Selmeci Attila a Borsonline-nak hangsúlyozta, hogy egy Besztercebányán rendezett márciusi viadalon Vigassy 2:10.43 perccel kezdte emlékezetes sorozatát, szerda délelőtt Debrecenben 2:10 alá ment, este, a B-fináléban pedig 2:08.96-ot ért el, tehát csaknem két másodperc a javulása.

Egerszegi Krisztina fia pedig azt mondta, hogy Debrecenben az olimpiai bajnok egykori sikeres úszásnemében akart jó eredményt elérni. “Sikerült, és ebben része van annak, hogy kiokosított, miként osszam be az erőmet. Az sem titok, hogy az ő hátúszó stílusát igyekszem elsajátítani” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top