nlc.hu
Szabadidő
Megtalálták az olimpiai bajnok Kovács Katalin utódját

Megtalálták az olimpiai bajnok Kovács Katalin utódját

A háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalinra emlékezteti az edzőjét Takács Tamara. A fiatal kajakos nemcsak tehetséges, de szereti a veszélyt is.

Megtalálta a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kovács Kati utódát Fábiánné Rozsnyói Katalin. A Bors azt írja, az új tehetség Takács Tamara, a Vasas kajakosa, aki nemrégiben összezúzta a hazai élmezőnyt ötszáz és ezer méteren is. A maratoni távon ifi világbajnok lány nemcsak ígéretes sportoló, de igazán bevállalós is: a dél-afrikai edzőtáborban például védőháló nélkül úszott cápákkal, és oroszlánokat etetett. 

Edzőjében meg is hűlt a vér, írja a lap, amikor megtudta, hogy milyen társaságban úszkált Tamara. Pedig még arra is figyelmezteti, hogy óvatosan bánjon a gázpedállal, ha autót vezet. Ebből a szempontból Janics Natasára emlékezteti, aki szintén a sebesség megszállottja. 

Fábiánné Rozsnyói Katalin azt is elárulta, hogy Tamara a korábbi kiváló tanítványai közül leginkább Kovács Katalint idézi fel benne. Hozzátette, különleges lesz a 2017-es idény, ugyanis komoly harc várható a feltörekvő fiatalok között. Tamara ötszázas versenyző, de edzője ezer méteren is indítja, hogy megfelelő fizikai alapokra építhessenek. Az igazi erőfelmérő a szegedi világkupa lesz. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top