nlc.hu
Szabadidő
Ritka római kori kocsisírt találtak Aquincumban

Ritka római kori kocsisírt találtak Aquincumban

Nagyon ritka, római császárkori kocsisírt tártak fel az egykori Aquincum területén – számolt be róla Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumának igazgatója.

A figurális bronzalakokkal gazdagon díszített, mintegy 1700 éves, négykerekű luxus utazókocsi maradványait az egykori aquincumi villaövezetben, a Csillaghegyi Strandfürdő területén tárták fel idén tavasszal az Aquincumi Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei. Láng Orsolya szerint a feltárás eredményeképpen nem csupán szép tárgyakkal, hanem hatalmas információhalmazzal gazdagodhat a tudomány. 

Aquincum
Aquincum

Mráv Zsolt régész hangsúlyozta: Pannónia északkeleti területéről összesen 30 kocsisírt ismer a tudomány, Budapest területén pedig a mostani mindössze a második ilyen típusú feltárt temetkezés. A római kori kocsi és a mellé leölt fogatos lovak maradványai között megtalálták a jármű hátoldalát díszítő tíz darab bronzszobrot, amelyek a követőinek túlvilági boldogságot ígérő Bacchus istenséget és kíséretét ábrázolják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top