Dalok Adolf Hitlerről

Ahogy azt már egy korábbi cikkünkben is írtuk, Németország kancellárját, a népirtó hajlamairól elhíresült Adolf Hitlert 1939 januárjában rakta címlapra és választotta meg az előző év emberének (épp ellenkező okból, mint azt gondolni szokás) a Time magazin: akkor már három éve érvényben voltak a nürnbergi törvények néven ismert zsidóellenes rendelkezések, lezajlott a kristályéjszaka nevű pogromsorozat, valamint az Anschluss, a világot pedig már tényleg csak egy apró lépés választotta el az emberiség történetének legpusztítóbb háborújától. Cseppet sem túlzás azt állítani, hogy nagyjából innentől kezdve minimum a második világháború végéig a Führer volt a világ leggyűlöltebb (és egyúttal persze legrajongottabb) közéleti személyisége vagy micsodája. A Hitler-jelenség pedig természetesen a szórakoztató zene vagy a popzene előtti könnyűzene ismert és kevésbé ismert alakjait is megihlette. Íme néhány remek Hitler-ellenes sláger a második világháború idejéből:  

Lead Belly: Mr. Hitler (1942)

Huddie William Ledbetter, avagy ismertebb nevén Lead Belly a korai amerikai folk- és blues egyik legismertebb és legjelentősebb alakja volt, akinek munkássága Bob Dylantól a Beatlesen át Kurt Cobainig számos híres zenészt inspirált. Koldusszegény afroamerikai család sarjaként született egy louisianai ültetvényen, valamikor a századforduló környékén, és amikor éppen nem zenélt, akkor rendszerint vagy balhéba keveredett vagy börtönben ült: verekedés, késelés, lövöldözés, nőkkel való erőszakoskodás, emberölés és más hasonló köztörvényes cselekmények színesítették életútját. Erős énekhangja és sajátos gitárjátéka mellett a dalszövegei is az átlag fölé emelték (mondjuk ilyen élményanyaggal könnyű): írt a nőkről, az alkoholról, a börtönéletről, a szórakoztatóiparról, a politikáról és a mindent átható rasszizmusról. Ahogy a közéletben aktív amerikai feketék jelentős része akkoriban, ő maga is a CPUSA (az amerikai kommunista párt) szimpatizánsa volt. Nem csoda tehát, hogy 1942-ben egy már-már bugivugisan lendületes dalt is szentelt Mr. Hitlernek, amelyben többek közt olyasmiket énekelt, hogy „Hitler elrabolta a zsidók otthonait”, de „mi, amerikaiak majd jól elgyepáljuk” – nem túl bonyolult üzenet, de annál hatásosabb!

Mighty Destroyer: Adolf Hitler (1941)

A calypso az afrokaribi térség egyik jellegzetes és népszerű zenei műfaja, egyúttal a világhódító jamaicai popzenék (ska, reaggea, rocksteady stb.) egyik legközvetlenebb előfutára. A stílus őshazájában, Trinidadban 1939 óta minden évben megválasztják a Calypso Királyt: 1941-ben ezt a megtisztelő címet a csodálatos Mighty Destroyer néven alkotó Clifford Morris nyerte el Adolf Hitler című fülbemászó dalával, amelyben nemes egyszerűséggel „osztrák börtöntölteléknek” nevezte a Führert, valamint kifejezte abbéli reményét, hogy hamarosan hasonló sorsa jut, mint a történelem egy másik híres zsarnoka, Napóleon, aki, mint ismeretes, Szent Ilona szigetén töltötte utolsó éveit  nyomasztó magányban és kitaszítottságban. Érdekesség, hogy a korabeli calypso-művészek egyrészt szinte mind fantasztikusabbnál fantasztikusabb művészneveket viseltek (Growling Tiger, Roaring Lion Attila the Hun, Lord Melody stb.), másrészt meg elég gyakran énekeltek aktuális politikai-közéleti témákról, így a második világháborúról, illetve specifikusan Hitlerről is számos dal született még ekkoriban: ilyen például a Run You Run, Hitler Lord Beginnertől vagy a Send Hitler to St. Helena Attila the Huntól.  

Hitler Has Only Got One Ball (1939)

Az F. J. Ricketts hadnagy által komponált Colonel Bogey March című brit katonadal (amit a nagy többség alighanem a Híd a Kwai folyón című filmklasszikusból ismer) már az első világháború idején is őrületesen nagy slágernek számított a szigetországban, de igazából csak a második világháború idején vált belőle megkerülhetetlen klasszikus: ugyanis ekkor az addig instrumentális szerzemény végre szöveget is kapott egy ismeretlen szerzőtől (vagy szerzőktől). És micsoda szöveget!

„Hitlernek csak egy heréje van,

Göringnek kettő, de azok nagyon kicsik

Akárcsak Himmleré

A csóri Goebbelsnek meg egyáltalán nincsenek tökei.”

Legalábbis ez a verzió hódított elsősorban a brit katonák és civilek között, de amúgy több szövegváltozat is ismert, hisz az ilyen nép ajkán született gúnydalok általában nincsenek kőbe (vagy papírra) vésve. Az meg, hogy Hitlernek pontosan hány darab heréje volt, a mai napig vita tárgya; de annyira talán nem is érdekes.

Spike Jones: Fuehrer’s Face (1942)

Az egyik legszórakoztatóbb náciellenes propagandafilmet a Disney készítette 1943-ban. A Der Fuehrer’s Face című nyolcperces, szürreális ámokfutásban Donald kacsa felkelés után szabályos karlendítést mutat be Adolf Hitler portréja előtt, szerény reggelije mellé a Mein Kampfot olvasgatja horogkeresztes karszalagban, beáll egy tűzoltózenekarba, amelyben Goebbels a harsonás és Mussolini üti a nagydobot, majd tüzérségi lövedékeket szerel össze a futószalag mellett – habár láthatóan nem nagyon élvezi az egészet. Szerencsére a végén kiderül, hogy mindez csupán egy rossz álom volt, és a matrózsapkás baromfi még mindig ugyanolyan kifogástalan amerikai állampolgár, mint korábban. A rajzfilm főcímdalát érdekes módon már a filmbemutató előtt feldolgozta a népszerű slágerek parodizálására specializálódott Spike Jones és a zenekara, a dilinyós hangeffektekkel felturbózott, affektáló hangon elénekelt Hitler-ellenes viccdal pedig ebben a formában tényleg egészen szürreális lett.