nlc.hu
Szabadidő
48 tanár lépett sztrájkba egy tatai iskolában

Egy tatai iskolában 48 tanár lépett sztrájkba, több iskolában ülősztrájkoltak a diákok a tanáraik mellett

Az utóbbi hetek legnagyobb pedagógussztrájkja zajlott a mai nap, a diákok több iskolában ülősztrájkkal fejezték ki a szolidaritásukat a tanáraik mellett.
Tatai tanárok

A mai országosan meghirdetett pedagógussztrájk során az egyik legegységesebb kiállást Tatán tanúsították. A Mérce cikke szerint a Kőkúti Általános Iskola és a Fazekas Utcai Tagintézmény 48 pedagógusa folytatott sztrájkot, de az intézményvezetés a törvény által előírt elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében 8 pedagógust visszahívott. A sztrájkról még az iskola Facebook-oldalán is tettek ki bejegyzést, sőt a résztvevő kollégák névsorát is közzétették. Azon kollégák, akik nem sztrájkolták, szintén jelezték, hogy egyetértenek a sztrájkolókkal. Ma este szolidaritási tüntetést is szerveznek a városban.

Eközben az iskolai diákbizottság szervezésében a budapesti Madách Imre Gimnáziumban egyórás ülősztrájkot hirdettek, Kecskeméten, a Bányai Júlia Gimnáziumban pedig ennél is hosszabban, két órás ülősztrájkkal álltak ki a tanulók a tanáraik mellett. A kecskeméti Ménteleki Általános Iskolában a 7-8.-os diákok csatlakoztak a sztrájkhoz – derül ki a 444 híréből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top