Kritika a Magic Mike utolsó tánca című filmről

Gyakori sors a filmes franchise-oknál, hogy minden folytatással egyre távolabb kerülnek az alapkoncepciótól és az első, mindent megalapozó rész szellemiségétől. Míg az első Halálos iramban egy illegális gyorsulási futamokon vagánykodó bűnözőcsoport és a nyomukban loholó hatóság konfliktusát mutatta be menő verdákkal, menő pasikkal és menő nőkkel, addig a folytatások ugyanezekből a szereplőkből James Bond-szerű világmegmentőket csináltak, akik szuper kütyükkel vagánykodnak a világ körül és gyakorlatilag sebezhetetlenek. Vagy ott van szegény Rambo, aki az első részben még a háború traumáit hivatott megmutatni, és azt, mennyire igazságtalanul bánt az Egyesült Államok a vietnámi háború veteránjaival: a folytatásokban emberünk már egyszemélyes hadseregként pusztította az ellent a távoli országokban, kifejezve az USA felsőbbrendűségét.

Ebbe a sorba állt be most a Magic Mike is, melynek első része még egy jópofa független film volt, ami közelről mutatott be egy olyan életformát, amit nem nagyon láthattunk korábban, bevitt minket egy mikroközösségbe, és megnézhettük, milyen estéről estére kiállni a színpadra és eksztázisba kergetni egy csomó, mindenféle korosztályba tartozó, többnyire enyhén (vagy néha nagyon) ittas nőt, ráadásul mindehhez az alapot Channing Tatum stripper múltja szolgáltatta. Az első folytatás mindebből csinált egy jópofa road movie-t, ahol a vetkőzések és a koreográfiák mindennél fontosabbak voltak. A harmadik film pedig gyakorlatilag egy love story, csodás testű és mozgású Mike révbe érése, de persze elsősorban egy óriási, vetkőzős/erotikus fináléra felhúzott látványshow, vagy ha rosszindulatú akarok lenni, akkor a (hazánkban sajnos nem látható) Magic Mike Live Show két órásra nyújtott reklámfilmje.

Channing Tatum nedvesít (Fotó: Warner Bros/Courtesy Everett Collection)

Egyszer stripper, örökké stripper

Emberünk talán az egyik legtehetségesebb férfistripper a világon, de amennyire jól megy neki a vetkőzés, annyira rosszul az asztalosmunka, ugyanis a bútoros vállalkozása csúnyán bedőlt, így jobb híján alkalmi munkákból tartja el magát, például rendezvényeken pultozik. Valószínűleg kevesebbet fizet, mint a vetkőzés és a borravaló is határozottan rosszabb, viszont sokkal kevesebb stresszel és éjszakázással jár, ami bizonyos kor után nem utolsó szempont. Bár ez nem látszik rajta, Channing Tatum bizony már túl van a 42-n. Most abba inkább nem megyek bele, hogy ugyan csak három hónappal idősebb nálam, hozzá képest a tükörbe nézve legszívesebben azonnal nyugdíjba küldeném magam: EGYSZERŰEN NEM NÉZHET KI ÉS NEM MOZOGHAT ÍGY EGY 42 ÉVES FÉRFI, EZ ROHADTUL NEM FAIR!!!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

…Visszatértem, csak kellett egy kis idő (és egy feles vodka), hogy ezt megemésszem. Szóval Channinget, vagyis Mike-ot először egy floridai tengerparti villa adománygyűjtő rendezvényén láthatjuk először piatöltőként, ám egy régi ügyfele felismeri, és elkottyintja a házigazdának, hogy egy chippendale fiú dolgozik a pultjánál. Gazdag üzletasszonyunk, Maxandra (Salma Hayek, akiről már inkább el sem árulom, hogy hány éves – tessék, ott a Google!) rendel magának egy privát táncot, és bár hősünk eleinte megpróbálja leszerelni azzal, hogy ő már visszavonult, csakhogy aki egyszer stripper volt, az örökké stripper marad, szóval végül kötélnek áll, és nyom a megrendelőnek egy olyan koreót, ami jobb helyeken szoftpornónak is elmenne, és csak azért nem ugrott rá a korhatárbizottság, mert végső soron semmit sem dugnak benne sehová.

Channing Tatum és Salma Hayek (Fotó: Warner Bros/Courtesy Everett Collection)

Térjünk már a lényegre!

Maxandra az átélt élmény hatására belezúg Mike-ba, aki ezt azzal viszonozza, hogy nem fogadja el a szolgáltatásáért a beígért hatezer dollárt, viszont él a hölgy vendégszeretetével, aki meghívja őt magához a londoni otthonába, és melót kínál neki. Arra kéri, hogy a színházában (!) dobja kicsit fel a már évek óta játszott, kissé poros darabot néhány vonagló és dugást imitáló táncossal, mert ha egyszer őt el tudta kápráztatni a táncával, akkor biztosan alkalmas arra is, hogy egy színházteremnyi embert is elbűvöljön a csípőmozgásával. Mike-nak tehát van egy hónapja, hogy a semmiből valahogy összeeszkábáljon egy nagyszabású stripper-show-t feminista üzenettel, miközben helyt kell állnia a londoni felső tízezer világában, és valahogy zöld ágra kell vergődnie a kissé kiismerhetetlen Maxandrával is, és eldönteni, hányadán állnak egymással, ami nem könnyű, lévén a „hangulatember” szó mellett az értelmező szótárban pont a nő fotója szerepel illusztrációként.

Nem beszélek mellé: a sztori itt valójában csak alibizés, semmi többet nem szolgál csak azt, hogy alkalmat teremtsen különféle látványos táncos show-k bemutatására. Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint a Halálos iramban-filmeknél, ahol minden beszélgetős jelenet csak ürügyet jelent ahhoz, hogy eggyel közelebb kerüljünk a következő látványos autós üldözéshez. Vagy ha ennél is rosszabb fej akarok lenni, akkor azt mondom: a Magic Mike utolsó táncának beszélgetései olyanok, mint a pornófilmekben a beszélgetős részek. Legszívesebben áttekernénk őket, csak térjünk már a lényegre!

Film helyett show

A Mike és Maxandra közti kapcsolat egészen nyilvánvaló módon csak azért nem teljesedik be idejekorán, mert akkor még annyi történet sem lenne a filmben, mint amennyi most van. Az összes bonyodalom és történés vagy csak alibizés, vagy csak azt szolgálja, hogy a film azon pontján az alkotók el tudjanak helyezni egy táncos koreográfiát. Azt kissé szomorúan vettem tudomásul, hogy a többi Magic Mike-os srác (Matt Bomer, Joe Manganiello…) a harmadik részben csak egy cameo erejéig kap helyet, ez most már egyértelműen Channing Tatum filmje, a többi srác az első részből teljesen kikopott mellőle: csak ő maradt és a legendás six packje. Félreértés ne essék: ez egyáltalán nem kevés.

Magic Mike utolsó tánca (Fotó: Warner Bros/Courtesy Everett Collection)

Az első rész után visszatérő rendező, Steven Soderbergh meglepő módon inkább a folytatás stílusát tette magáévá. Érződik, hogy leginkább az érdekelte a Magic Mike utolsó táncában, hogy minél látványosabb koreográfiákat mutasson be minél izgalmasabb filmnyelvi eszközökkel, és az erőfeszítései bizony megtérülnek. A film eleji Channing/Salma különtánc, a poénos csapattánc a londoni double decker emeletén vagy a film vége felé látható páros erotika az esőben egészen lenyűgözően néznek ki, olyan látványosságok, mint a Mission: Impossible-mozikban a nagy, emlékezetes mutatványok vagy az Alkonyat-filmekben a vágytól fűtött pillantások Edward és Bella között: valljuk be, ma már ezek jelentik a Magic Mike mozik lényegét, és nem azért a valóságszagú drámáért ülünk be rájuk, ami még az első részt jellemezte. Hollywood bekebelezte Channing Tatum önéletrajzi ihletésű stripper-sztoriját, és teljesen a saját képére formálva azt egy nagy, látványos, zenés, táncos, erotikus szórakoztatóipari termékké tette. Aki nem vár tőle ennél többet, aligha fog csalódni.

A Magic Mike utolsó tánca február 9-től látható a magyar mozik műsorán.