nlc.hu
Szabadidő
Kritika a Friend of the Family sorozatról

Viszonya volt anyával, maszturbált apával, közben kétszer elrabolta a kislányukat

Kapartam a kanapét kínomban. Hogy lehetnek ennyire sötétek? Hát nem látják, hogy tálcán nyújtják át a kislányukat egy pedofilnak? Hogy lehet két felnőtt ember ennyire naiv? Ha a Friend of the Family (A család barátja) csak egy sorozat lenne a sok közül, azt gondolnám, hogy ez már túl sok, nem hiszem el. Csakhogy mindez valóban megtörtént.

A Broberg és a Berchtold család a templomban ismerkedett össze egymással. Hát lehet rossz ember valaki, aki istenfélő, dolgos, rendszeresen jár templomba, és van neki négy szép fia és egy kedves felesége? Sőt még a mosolya is elbűvölő. Ennyi bőven elég volt Brobergéknek, hogy bizalmukba fogadják a mindenki által szimplán csak B-nek becézett Robert Berchtoldot és családját, akik nem sokkal korábban költöztek Brobergék szomszédjába Idahóban, és még nem igazán voltak barátaik a környéken. A kezdeti vendégségbe járás után a két família szinte összenőtt, Robertnek pedig néhány hónap elég volt ahhoz, hogy Bob és Mary Ann Broberg a legjobb barátjukként kezelje a segítőkész, önzetlen férfit, akire Brobergék három lánya egy idő után gyakorlatilag második számú apafiguraként tekintett.

Ez különösen igaz volt a legidősebb lányukra, Janre, akiért B feltűnően rajongott és folyton a társaságát kereste, ám ebben a lány szülei semmi szokatlant nem találtak. El voltak foglalva azzal, hogy Mary Ann több hónapon át tartó titkos viszonyt folytasson B-vel, Bob meg örüljön, hogy a szomszédja megszerel helyette mindent a házban, és egy nyáresti napon még az is belefért köztük, hogy kézzel kielégítse B-t a kocsiban ülve. Amikor Jan betöltötte a tizenkettőt, B gond nélkül rabolta el a lányt, és vitte őt magával Mexikóba 1974-ben. A szülők annyira bíztak a szomszédjukban, és annyira jó embernek tartották, hogy csak két hét késéssel kezdték a lányukat kerestetni a hatóságokkal. Mire Jan betöltötte a 14-et, a pedofil B már 200 alkalommal erőszakolta meg őt. Ráadásul mindez már jóval az elrablása előtt megkezdődött a kislány gyerekszobájában, ahová B-nek szabad bejárása volt. És ez csak a kezdete az egyik leghihetetlenebb igaz történetnek, amit valaha a tévéképernyőn láttam.

Friend of the family

Friend of the family (Fotó: Fernando Decillis/Peacock TV LLC via Getty Images)

A fájdalmas igazság

A Netflix még 2017-ben mutatta be az Abducted in Plain Sight című dokumentumfilmjét. Ha ma kerülne fel friss filmként a választékba, hetekig erről beszélne az ország, csakhogy akkoriban még Magyarországról nem lehetett előfizetni a streaming-szolgáltatóra, később pedig a Netflixnél a régebbi tartalmaik jó részét magyarítás (szinkron, felirat) nélkül hagyták, hogy inkább az új filmjeikre és sorozataikra fókuszáljanak, az algoritmus pedig jól eldugta a kontentfiók mélyére, így nem csoda, hogy bár hat éve ott áll a kínálatban, nálunk nagyon kevesen látták. Ezért is örömhír, hogy most új formában ismerhetjük meg ezt az elképesztően bizarr, igazságtalan, gyomorforgató és felháborító történetet.

Jan Broberg és Robert Berchtold
Megnézem
Összes kép (3)

A SkyShowtime kínálatában látható Friend of the Family egy kilencrészes sorozat formájában, dramatizálva tárja elénk Jan Broberg elrablásának történetét, nulla üresjárattal és annyi feszültséggel, amivel már áramot lehetne termelni. Mind a dokumentumfilm, mind a sorozat Mary Ann Broberg 2003-ban megjelent könyvén, a Stolen Innocence: The Jan Broberg Storyn (Ellopott ártatlanság: A Jan Broberg-sztori) alapul, amiben az elrabolt lány édesanyja meséli el mindazt, ami velük történt. A könyvben az író önmagát sem kíméli. Jól tudja, hogy részben a saját vaksága és ostobasága volt a felelős azért, hogy a lánya gyerekként ilyen traumát élt át, ahogy azt is, hogy a könyv olvasása vagy a sorozat megtekintése után az emberek egy része végtelenül ostobának fogja őt tartani, ráadásul még a lánya, Jan is negatív megítélés alá kerülhet. Azonban mindketten hiszik, hogy ez egy olyan áldozat, amit meg kell hozniuk azért, hogy tájékoztassák az embereket: a ragadozók köztünk élnek, és általában nem ballonkabátos, perverz idegenek a parkban, hanem olyan emberek, akiket közelről ismerünk. És a bizalmunkba fogadunk. Jan Broberg producerként is részt vett a sorozat elkészítésében, sőt egy rövidke szerepben maga is feltűnik pszichológusként:

Tudjuk, hogy a történetünk vitaindító. A hatására az emberek elkezdenek beszélni olyan dolgokról, melyek valóban számítanak, és ezzel talán elindulhatunk a változás útján. Ha ehhez az kell, hogy a szüleimet beszéljék ki, akkor csak beszéljék. Már nem érdekel, ha azt mondják rólam, hogy »Jan Broberg hogy lehetett ilyen hülye? Tényleg azt hitte, hogy idegenek elrabolták?« Már nem érdekel. Azt akarom, hogy beszéljenek erről, mert ha beszélgetnek, akkor valamivel közelebb kerülhetünk a megelőzéshez, közelebb a tudatossághoz, és közelebb ahhoz, amit üzenni akarok: van remény, és még egy ilyen traumából is fel lehet gyógyulni

– nyilatkozta a Varietynek.

Jan Broberg

Jan Broberg (Fotó: IMDB)

A hihetetlen részletek

Brobergék szinte minden hibát elkövettek, amit elkövethettek, sőt talán még annál is többet. A sorozatot nézve gyakran fogjuk a fejünket, mert egyszerűen nem akarjuk elhinni azt, amit látunk. De ne feledjük: ez a sztori nem mostanság, hanem még a múlt század hetvenes éveiben esett meg, egy sokkal naivabb, internet előtti világban. Brobergék ráadásul egy konzervatív mormon gyülekezet hithű tagjai voltak, ami mélyen hisz a bűnbocsánat erejében és a megbánásban. Egy végtelenül naiv mikrovilág vette körül őket, és B ahol csak tudta, kihasználta a naivitásukat, egészen mesterien manipulálva a családot. Egyenként férkőzött a bizalmukba, titkokat árult el nekik, titkokat tudott meg róluk, melyeket aztán ütőkártyaként bármikor előhúzhatott – például zsarolással érte el, hogy az első gyerekrablásért komolyabban felelősségre vonják: csak néhány napnyi börtönt kapott. Ha kellett, egymás ellen tudta fordítani a családtagokat, akik közül mindenki azt gondolta, hogy B az ő legjobb barátja. A Berchtold és Broberg család ügye elképesztően sok hihetetlen részlettel bír, most a teljesség igénye nélkül mutatok be párat:

  • B rábeszélte Jan szüleit, hogy időnként a lányukkal aludhasson egy ágyban a gyerekszobában. Azt hazudta, hogy erre „terápiás okokból” van szüksége. A legsűrűbb időszakban előfordult, hogy akár heti 3-4 alkalommal is együtt aludtak. Eközben elkábította a lányt, és a nemi erőszak sorozat már akkoriban elkezdődött.
  • A pedofil B felesége és fiúgyermekeinek anyja, Gail folyamatosan védte, sőt időnként már-már bűntársként segítette a férjét, miközben a férfi valójában csak semmibe vette és kihasználta őt. Ő győzte meg Brobergéket, hogy sokáig ne jelentsék a lányuk eltűnését, és abban is szerepe volt, hogy később jelezte a férjének, hogy az FBI lehallgatja a Brobergékkel folytatott telefonbeszélgetéseit.
  • Amikor B először rabolta el Jant, és Mexikóba vitte, 39 napja volt, hogy egy komplett agymosást eszközöljön a kislányon. Azt hazudta neki, hogy ők ketten közös, titkos küldetésen vannak, amiben egy idegen bolygó népét kell megmenteniük azzal, hogy párt alkotnak, és ő gyereket nemz Jannak legkésőbb 16 éves koráig. Ha ez nem következik be, akkor az idegenek elpusztítják a kislány több családtagját, sőt őt magát is, B új párja pedig Jan legfiatalabb húga, Susan lesz, és vele próbál majd gyereket nemzeni. A lány annyira a magáévá tette a sztorit, hogy a szabadulása után sem beszélt róla évekig senkinek, és csak 16 évesen jött rá, hogy B gyakorlatilag csúnyán megvezette őt.
  • B és Jan Mexikóban hamisított papírok segítségével összeházasodtak. A férfi a házassági papírok segítségével akarta megúszni, hogy felelősségre vonják.
  • Miután Jant visszavitték a hatóságok a szüleihez, és B-t elkapták, a férfi csak nagyon rövid időt töltött rács mögött, zsarolásokkal (azzal zsarolta Jan szüleit, hogy a mormon közösségben kiteregeti a szennyest a köztük lévő szexuális kapcsolatokról, ami ott nagy szégyent és kiközösítést jelentett volna) elintézte, hogy gyakorlatilag megússza a felelősségre vonást. Később visszaédesgette magát Brobergék bizalmába, hogy aztán 14 éves korában másodjára is elrabolja Jant.
  • Mivel második alkalommal Berchtold már nem tarthatta a lányt maga mellett a hatóságok szimatolása miatt, úgy tett, mintha Jan csak elszökött volna. Beadta őt egy apácák vezette bentlakásos katolikus iskolába, ahol a vezetőkkel elhitette, hogy ő egy CIA-ügynök, aki a kommunisták ellen küzd, és jelenleg üldözik. Álnéven egy időre biztonságba kell helyeznie a lányát, és megkérte, hogy az apácák vigyázzanak rá. És segítettek neki! A lányt ez idő alatt hétvégenként látogatta.
  • Miután a hatóságok másodszor is elkapták, a bíróságon elintéztek, hogy sokévnyi börtön helyett csak elmegyógyintézetbe küldjék. Ott a személyzetet is manipulálva mintapáciensként viselkedett, így mindössze fél évet kellett bent töltenie, és már szabadulhatott.
  • Odabentről megbízott két rosszfiút, hogy gyújtsák fel Jan apjának virágboltját. A fickók némi pénzért cserébe elvégezték a melót. Az üzlet porig égett, de szerencsére személyi sérülés nem történt.
  • Miután 2003-ban megjelent Mary Ann Broberg könyve az eseményekről, Berchtold váratlanul számos könyvbemutatón felbukkant, és nyilvánosan azzal támadta Mary Ann és Jan Broberget, hogy hazudnak és kitalálták az egészet. A két nő egy idő után távoltartási végzést kért az őket mániákusan követő B miatt. Berchtold végül 2005-ben öngyilkos lett, miután nem tudta elviselni a gondolatot, hogy egy másik ügye miatt börtönbe kellene vonulnia. A férfi az élete során nemcsak Jan Broberget molesztálta, bizonyítottan számos áldozata volt. A könyv megjelenése után hatan jelentkeztek Brobergéknél azzal, hogy gyerekkorukban őket is zaklatta Berchtold.
Friend of the family

Mckenna Grace Jan Broberg szerepében és Jake Lacy mint Robert Berchtold (Fotó: Fernando Decillis/Peacock TV LLC via Getty Images)

A kertvárosi idill sötét oldala

Ez a történet már önmagában is van annyira jó, hogy garantáltan a székhez szögezze a nézőjét, viszont akad vele egy nagy probléma: hiába tudjuk, hogy a sorozatban látott dolgok valóban megestek Brobergékkel, ha sok esemény mégis annyira hihetetlennek tűnik, hogy alig akarjuk elhinni. Mert más az, amikor egy dokumentumfilmben egy beszélő fej elmondja, hogy így meg úgy befolyásolta őt B, hogy megtegyen valami eszement dolgot, és más, amikor ezt egy jól összerakott jelenetben, színészek segítségével kell megmutatni.

A Friend of the Family nagyon könnyen csúszhatott volna át afféle true crime paródiába, ahol az újabb meg újabb hihetetlen fordulatok láttán már csak legyintünk egyet, ám az alkotók Nick Antosca showrunner segítségével tettek arról, hogy Brobergék kálváriája úgy legyen hihető, hogy közben mégis hihetetlen. Nemcsak a forgatókönyv, a tempó vagy a rendezés kiváló, hanem a fontosabb szerepeket játszó színészeket is remekül válogatták össze. Tom Hanks fia, Colin Hanks remekel a nagyszívű, kissé teszetosza, látens homoszexuális családfő szerepében, Anna Paquin pedig Jan édesanyjának szerepében mutat be tökéletes átalakulást a naiv, rossz döntések sorát hozó, butus háziasszonyból a felelősségére rájövő, ravaszabb, tapasztaltabb és életrevaló nővé, aki már nem hagyja magát megvezetni és nem fél felvenni a harcot a családja zaklatójával. Azonban a sorozat igazi kincsét Jake Lacynek hívják. A színész a Fehér Lótusz első évadából lehet sokaknak ismerős, ahol egy elkényeztetett, mama kedvence gazdag fiút alakított, és itt Berchtold szerepében az élete alakítását nyújtja. Egyszerre elbűvölő, nyájas, bizalmaskodó, csábító, játékos és laza, miközben végig érezzük rajta, hogy a fogpasztareklámokba illő széles mosoly mögött valami sötét, zavarba ejtő és fenyegető húzódik meg. Bár a sorozat egy nagyjából ötvenéves történetet mond el, ami ebben a formában ma már aligha valósulhatna meg, mégsem idejétmúlt: figyelmeztet arra, hogy a gyerekekre vadászó ragadozók általában nem egy bokorból ugranak elő az utcán, hanem köztünk élnek. Még az is lehet, hogy látszólag a barátaink.

A Friend of the Family című sorozat a SkyShowtime kínálatában látható, az Abducted in Plain Sight című dokumentumfilm pedig a Netflixen tekinthető meg, de utóbbi csak akkor adja ki, ha átállítottuk a Netflix nyelvét magyarról angolra, mivel sem magyar szinkron, sem magyar felirat nincs hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top