A Lonely Cat dal

A történet még 2022 augusztusában kezdődött, amikor a Virginia állambeli Arlingtonban élő macska, név szerint George Rufus gazdái közzétettek egy videót a TikTokon, illetve az Instagramon, melyen a kandúr különös, emberi beszédre emlékeztető módon nyávog.

Erre a videóra bukkant rá hónapokkal később a The Kiffness művésznéven alkotó David Scott. A dél-afrikai zenész-producer-parodista hazájában elsősorban közéleti-politikai témákat feszegető, szatirikus dalaival szerzett magának hírnevet, de évek óta foglalkozik macskás, sőt kutyás, madaras virálvideók megzenésítésével is. Saját magát abszurdistaként aposztrofálja és ahogy egy interjújában fogalmazott: „Jobb bocsánatot kérni, mint engedélyt.”

Idén júniusban aztán a művész úgy döntött, megzenésíti George Rufus nyávogását is. Ezzel pedig pályafutása eddigi legnagyobb dobását produkálta.

– nyávogja, vagyis immár énekli előbb szólóban George Rufus, amihez aztán Scott is csatlakozik, és duettben folytatják. A dal rövid verzióját a TikTokon, a további versszakokkal bővített, 3 perces változatot pedig a Youtube-on június 10-én tette közzé a szerző. Előbbi jelen cikk születésének pillanatában 7,8 millió,  utóbbi 5,1 millió megtekintésnél, míg a Spotify-on 1,5 millió lejátszásnál jár.

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a Sometimes I’m Alone és Lonely Cat címeken egyaránt futó dal 2023 nyarának egyik  slágere lett és mondhatni, elszabadított valamit… A szerzemény szinte magától értetődő módon kedvenc aláfestőzenévé vált macskás videókhoz, a legfelkapottabb a sok ezer ilyen közül is az, melyen Stepan, a vörösbor mellett üldögélő celebmacska videója alá került a felvétel. Ez a poszt, melyet egyébként szintén The Kiffness publikált, már az eredeti videó nézettségét is felülmúlta, ezidáig 9,6 millió megtekintéssel. Mémek, ha találkoznak.

A dalból készült már animációs filmecske is: 

Illetve több száz olyan videó is kering a közösségi oldalakon, melyeken zenészek, énekesek csatlakoznak Scott és a kandúr duettjéhez, komplett virtuális zenekarokat alkotva.

És hogy vajon miért válhatott ennyire népszerűvé ez a szó szoros értelmében vett „macskazene”? Nos, vélhetőleg az egyszerű, mégis tapadós dallamvezetés, a szintén legkevésbé sem bonyolult, ám bájosan melankolikus szöveg, a hangszín, a humor és persze a cukiságfaktor is közrejátszik a dologban.