nlc.hu
Szabadidő
Kritika az Éden Hotel új évadáról

„A legjobb tulajdonságom, hogy k**** jól nézek ki” – Megnéztük az új Éden Hotelt

36 napnyi taktikázás egy festői mexikói tengerparton. Ez az új Éden Hotel, egy taktikai reality játék olyanoknak, akikből első ránézésre senki sem nézné ki, hogy képesek taktikázni. És még az extrovertált szó értelmezése is gondot jelent nekik.

A szuperlaza latin dzsigolónak öltöztetett Miller Dávid egy harangtoronyban állva vezeti fel nekünk az új Éden Hotelt. A műsor már régi ismerős a tévéképernyőkön. Először a VIASAT3 vitte sikerre a formátumot két kimondottan emlékezetes és szórakoztató évaddal, hogy aztán némi kihagyás után a TV2 vegye át a stafétát és vágja gallyra az aztán hosszú évekre eltűnő formátumot.

Ehhez nagyban hozzájárult nemcsak a gyengébb casting, hanem az is, hogy 70 részesre duzzasztották a műsort, ráadásul a kertévék egyik leghajmeresztőbb botránya (amikor az egyik fiú rendkívül erőszakosan próbált rámászni a vele egy ágyba kényszerített lányszereplőre és a stábnak esze ágában sem volt közbelépni) is az adásfolyamhoz kötődött. Persze azóta már számos tengerparti villás, kigyúrt faszis, szilikonos csajos reality folyt le a Dunán, de az Éden Hotel formátuma van annyira érdekes, hogy ha jól csinálják, kiemelkedő tud lenni. Egyetlen adás alapján nehéz következtetéseket levonni, de úgy fest, hogy az RTL-nél nem csinálják rosszul.

Éden Hotel

Fotó: RTL Magyarország

Gizdázás felsőfokon

A hasonló realityk kötelező eleme a bemutatkozó kisfilmek gizdázása, amit itt sem lehetett elkerülni. Ilyenkor mindenki rendkívül gizda, rendkívül vagány, rendkívül bulis, rendkívül laza, és sorra durrannak egymás után az olyan mondatok, minthogy

A buliban alig várom, hogy a bootymat megrázzam mindenkinek

vagy a

Nem nagyon van olyan szituáció, amikor én visszautasítást kapok.

A figyelemfelkeltő bevonulások során gyorsan kiderül, hogy a lányok saját bevallásuk szerint nem fap**ák, sőt van köztük olyan is, aki azzal a nemes céllal jött az Éden Hotelbe, hogy megváltoztassa a szilikonos lányokkal kapcsolatos sztereotípiákat, miközben ő maga egy két lábon járó sztereotípiának tűnik. Tudom, csúnya dolog ezt tévéképernyőn keresztül megítélni, és a szilikonhegyek is takarhatnak egy csodálatos lelket.

A csajozás/pasizás itt senkinek nem okoz problémát, az ellenkező nem természetesen minden Éden Hotel játékosra úgy tapad, mint a légypapírra, és az elvárásaikat is gyorsan megfogalmazzák a játékosok. A látszólag egész életét gyúrással töltő Tomi például gyorsan összefoglalja a mexikói életcélját:

Nem akarok innen úgy hazamenni, hogy ne k*rjak.

Horoszkóp, mint emberismeret

Bár a többség a bemutatkozásában igyekezett magát a világ legvagányabb csávójának/csajának beállítani, azért akadt egy-két üdítő kivétel. A lányok között például ott van Szani, aki elég őszintén mesélt arról, mennyire tönkretette az életét az alkoholfüggősége. Már egy éve tiszta, bár abban nem vagyok biztos, hogy alapvetően jó helyre jött, ha a józan életmódját tovább szeretné folytatni.

A régi Éden Hotelben – többek között – az volt a csodálatos, hogy jelentősen hozzájárult az ország szókincsének fejlődéséhez, és már egyetlen adás alapján úgy fest, hogy a negyedik évad is képes lesz megismételni a csodát. A Csenge nevű szereplő például valamiért úgy érzi, hogy a tetszik szó a magyar nyelvben egyszerűen túl hosszú, és ha simán tetszre rövidíti, úgy sokkal jobban nyelvre áll, így kétszer is hallhattam tőle a „nagyon tetsz” szókapcsolatot, amiért örökre hálás leszek.

Éden Hotel

Fotó: RTL Magyarország

Feltűnő, hogy a lányok soraiban a horoszkóp milyen jelentőséggel bír. Imádtam, ahogy valaki elmondta magáról, hogy okos, majd egy mondattal később már azt ecsetelte, milyen fontos számára az emberek csillagjegye. A fiúknál pedig gyorsan kiderül, hogy az idegen szavak komoly problémát okoznak számukra. Amikor egy beszélgetésnél Csabi megjegyzi Arnoldról, hogy „Egy extrovertált srácról van szó”, mire a másik srác azonnal visszakérdez: „Miről?

Vetkőzés, kenegetés

Bár az első adás közel 2/3-a ment el a bemutatkozásokkal, a hely megismerésével és az első beszélgetésekkel, azért már az első adásban is gondoskodtak arról, hogy elkezdődjön valamiféle taktikázás. Látszik, hogy páran láttak már Éden Hotelt korábban, így nagyjából sejtik, mire megy ki a játék, míg másoknak gőzük sincs erről. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az előbbiek komoly helyzeti előnyben vannak, ami már az első párválasztásnál is meglátszott.

Éden Hotel

Fotó: RTL Magyarország

Az még egyetlen adás alapján nem derült ki, hogy az RTL változtatott-e a formátumon, de az biztos, hogy a szerkesztők kellően pofátlanok. Miller Dávid gond nélkül adja az édenlakóknak utasításba, hogy vegyenek részt egy olyan versenyben, ahol törölköző alatt kell időre fürdőruhára átöltözniük, miközben a törölközőt a vadonatúj párjuk tartja, hogy rögtön utána napolajjal kenjék be egymás testét, esélyt sem adva arra, hogy a párok ne lássák rögtön anyaszült meztelenül egymást. Ha pedig azt hitted volna, hogy ez bármelyik játékosban is erkölcsi aggályokat vet fel, csak szólok, hogy már 2023-at írunk, és már rég elhagytuk azt a kort, amikor egy valóságshow-ba profi pornóst kellett beküldeni, hogy történjen végre valami akció az ágyban. Itt már inkább azon kell csodálkozni, hogy az első adásban „csak ennyi” történt.

Első blikkre a legtöbb szereplő túl butának tűnik ahhoz, hogy a játék igazán izgalmas legyen, de ez még egy túl korai előítélet részemről, és esélyt kell adni nekik a kibontakozásra. Ráadásul folyamatosan jönnek majd be az új játékosok is, szóval van rá esély, hogy a negyedik évad idővel a nagy VIASAT-os előd nyomdokaiba lépjen. Eddig hozza a kötelezőt, de ennél azért többre lesz szükség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top