nlc.hu
Szépüljünk
Ahány ágyék, annyi szokás

Ahány ágyék, annyi szokás

Míg a legtöbb érintett testrész szőrtelenítését illetően viszonylag jól követhető trendek érvényesülnek, az intim testtájakon már egyáltalán nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Vannak, akiknél az ápoltság lényeges fokmérője; akadnak, akiknél az önkifejezés, míg másoknál a párjuk megörvendeztetésének egyik eszköze; vannak, akiket az aktuális divat befolyásol, míg mások ragaszkodnak a hagyományoshoz; akadnak olyanok is, akiket elsősorban higiéniai, míg másokat inkább esztétikai szempontok vezérelnek… Amikor a fanszőrzetről – illetve az attól való megszabadulásról – van szó.

 „Szerintem egyéntől függ, hogy kinek mi áll jól. Kicsit olyan ez, mint a hosszú haj vagy az arcszőrzet. Van, akin direkt szexi, van, aki viszont ápolatlannak tűnik tőle” (Hajnalka, 34).

„Nők esetében a fanszőrzet számomra ugyanaz a kategória, mint a hónalj vagy a láb szőre. Illik leszedni teljesen. A pasik viszont bőven elég, ha a hónaljukat, a mellkasukat és szükség esetén a hátukat szőrtelenítik. A lábát inkább ne borotválja, és a fanszőrzetét se” (Szandra, 24).

„A csigaszerű csupaszság szerintem nem túl gusztusos. Sem magamon, sem a páromon nem szeretem. Valami azért legyen odalenn, persze nem egy csipkebokor” (Ildikó, 36).

Ahány ágyék, annyi szokás

„A mostani párom a természetesség híve, a kedvéért növesztettem bundát, de a magam részéről különösebben nem rajongok érte” (Diána, 30).

„Egyszer kíváncsiságból teljesen leborotváltam magam ott, de a látvány, ami fogadott, valahol félúton volt a nevetséges és a kiábrándító között” (Zsuzsa, 52).

Öt nő, öt különböző vélemény az intim testtájak szőrtelenítéséről. Mondhatjuk azt is, hogy ahány ágyék, annyi szokás. Bár a fanszőrzetnek is megvan az aktuális divatja – melyet az arra affinitást érzők a pornómagazinokban, felnőttfilmekben követhetnek a leghitelesebben nyomon –, az sokkal lassabban változik, és jóval kevésbé egyértelmű, mint a „láthatóbb” trendek. Míg például a ruháinkkal, kiegészítőinkkel vagy akár a frizuránkkal, sminkünkkel egy meglehetősen széles kör irányába kommunikálunk, addig az intim testtájaink optimális esetben csak ránk és legfeljebb a potenciális vagy meglévő partnerünkre tartoznak. A választás is személyesebb tehát. Sarkalatos kérdés persze, hogy vajon mi jön be e téren a férfiaknak. Illetve, ha már itt tartunk: vajon hogy állnak ők a saját fanszőrzetük karbantartásával? Megkérdeztük.

Ahány ágyék, annyi szokás „Nem volt még dolgom olyan lánnyal, akinek ne lett volna minimum formára igazítva a fanszőrzete. Őszintén megvallva: soha nem is szeretném testközelből megismerni a teljes természetességet. Magamat is rendben tartom, a mi korosztályunk igényesebb egyedeinél szerintem ez már alap” (Milán, 21).

„Ebből a divatból én már kimaradtam. A feleségemmel együtt” (András, 54).

„Egy felnőtt nőnek igenis legyen fanszőrzete! Nem akarom szex közben azt érezni, hogy egy kislánnyal vagyok együtt, akinek még nem nőtt ki…” (Misi, 35).

„A barátnőm kifejezett kérésére kezdtem borotválni a fanszőrzetemet, nála ugyanis ez a belépő az orális szexhez. Valamit valamiért. Persze én sem bánom, ha fordított esetben nem kell szőrszálakat rágcsálnom” (Zsolt, 28).

„A teljesen csupasz punci a kedvencem, különösen, ha »libabőrös«. Viszont magamat nem érezném férfiasnak, ha egy borotvált képű elefánt lakna a gatyámban” (Imre, 31).

Nos, így. Nem meglepő módon nem csupán a nőknél, de a férfiaknál sincs általánosan elfogadott norma fanszőrzetfronton. Külföldön viszont nem egy felmérés készült a témában, melyek eredményeit átböngészve az derült ki számunkra, hogy manapság a női fanszőrzetet illetően az ízlésesen formára igazított fazonok a legnépszerűbbek, a csupaszság ezeknél – egész kicsivel ugyan, de – kevésbé felkapott, és kivétel nélkül minden felmérésben a természetes bunda végzett az utolsó helyen. A férfifanszőrzet esetében – a statisztikák alapján – még a természetesség vezet, viszont erősen feljövőben vannak a formázott, nyírt fazonok.

A formázott, nyírt fazonok kezdenek divattá válni a férfiak körében is
A formázott, nyírt fazonok kezdenek divattá válni a férfiak körében is

Nagy Kriszti intimkozmetikus kérdésünkre elárulta, hogy vendégei leggyakrabban teljes brazil vagy egyszerűbb fazongyantát (csík, háromszög) kérnek, a bikinigyanta iránti igény viszont visszaesett. Egyre többen kacérkodnak az extrémebb, díszesebb fazonokkal is, bár ezeket inkább csak alkalmakra csináltatják. Tapasztalatai szerint a tizenévesektől az ötvenes korosztályig van igény az intimkozmetikára, egyelőre döntő többségben a nők körében.

Halloweenra
Halloweenre
Ünnepekre
Ünnepekre

Úgy véli, hogy sokat elárul valakinek az egyéniségéről az, hogy milyen intimfazont választ, de persze sokaknál jelent befolyásoló tényezőt az is, hogy a partnerüknek mi tetszik. Kiemelte, hogy a fazon kialakításánál nem csupán az elképzeléseket, hanem az egyéni fizikai adottságokat is rendkívül fontos figyelembe venni. A szakember szerint egy egészséges gondolkodású nőben akkor is meg kell lennie az intimápoltság iránti igénynek, ha épp nincs párja, és az igényesen fazonírozott végeredményt rajta kívül senki sem fogja látni.

Mit takarnak az elnevezések?
Bunda: természetes fanszőrzet.
Bikini: a fanszőrzet azon részének eltávolítása, mely az alsóneműből kilátszana.
Fazon: a fanszőrzetből különféle figuratív fazonokat (háromszög, csík, szívecske stb.) alakítanak ki, a meghagyott szőrszálakat pedig rövidre nyírják.
Leszállópálya: a „fazon” talán leggyakoribb változata, a függőleges téglalap alak.
Brazil, Hollywood- vagy teljes fazon: az intim testtájak teljes szőrtelenítése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top