nlc.hu
Szépüljünk
Brutálisan eltorzította Szabina arcát az elrontott plasztika

Brutálisan eltorzította Szabina arcát az elrontott plasztika

A beavatkozást végző plasztikai sebész azt állítja, náluk senki sem hibázott. Szabina mégis állandó fájdalmakkal és torz külsővel él tavaly ősz óta.

Tavaly októberben, a házassági évfordulójára készülődve akarta feltöltetni ajkait egy Grazban élő, magyar nő, Szabina. A beavatkozást egy soproni plasztikai sebésznél végeztette el – számolt be a Blikk.

Szabina már azt is furcsának találta, hogy a szájfeltöltés előtt nem kellett semmilyen papírt kitöltenie. A beavatkozás közben nagy fájdalmat érzett, majd ömleni kezdett a vére. Az orvos azonban azzal nyugtatta hogy maradt még a töltéshez használt anyagból. A beavatkozást követően a szája bedagadt, begennyesedett, az arca eltorzult.

Bár hónapok teltek el azóta, a nő ajkai és ezzel együtt az arca is torz maradt, állandó fájdalmak gyötrik. 

A soproni plasztikai sebész azzal védekezik, hogy senki sem hibázott, a belső vizsgálat során pedig arra jutottak, hogy nem történt fertőzés sem.

Szabina korábban televíziós szereplésből élt, de a munkáját elvesztette, és a házassága is tönkrement. Ráadásul egyelőre nem talált olyan orvost, aki hozzá merne nyúlni a szájához, hogy helyrehozza az elrontott beavatkozást.

Szabina eltorzult arcáról az eredeti cikkben láthatsz fotókat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top