„Azt kiabálta, hogy „Nem akarsz még megdögleni?” – Állatkínzók egy bűnügyi profilozó szemével
Kis magyar abszurd: egyre nő a káosz az oltási program körül
„Kivel éltem eddig? Ki vagyok én, hogy ennyi ideig éltem vele?” – interjú a Mély levegő szerzőjével, Halász Ritával
„Miután megkaptuk az oltásokat, akkor is számolnunk kell a járvány hosszú távú pszichés hatásaival”
Ezt a home office-t a járvány szülte: nem ilyen rugalmas munkára vágynak a nők
Ikonunk, hősünk: Baba Lena, aki a nyolcvanas éveiben bejárta a világot
„10 éve dolgozom egészségügyben, ez volt az első munkahelyem, remélem, ez lesz az utolsó is”
Ezek a legnépszerűbb farsangi jelmezek
Minden idők leghosszabb jégkorongmérkőzését tartották: megdöntötték a Guinness-világrekordot
„Nagyon kevés nőt találnak a maffiában holtan, mert mindig tudják, mikor kell bepúderezni az orrukat”
Köztünk élő robotok: velünk fognak dolgozni, élni, szexelni
Amerika: amikor szülés után tömegével börtönözték be a főleg fekete, crack-függő anyákat
Mutasd a kedvenc nyaralóhelyed és megmondom, ott bántják-e az LMBTQ embereket
Még 6 hétig tartó telet jósolt Észak-Amerikában Phil, a pennsylvaniai mormota
Küzdött, harcolt és játszott: Börcsök Enikőre emlékezünk
Csúszó bértámogatások, izmos büntetések: vendéglátósokat kérdeztünk a szektor feszült helyzetéről
Badass nők a történelemből, akik nem voltak kispályások, ha harcról volt szó
Vajon a Szex és New York új évada közelebb hoz majd minket az idősödés elfogadásához?
Anya kivan, de még így is sokat tanulhatunk tőle
„Ahol volt kölcsönös tisztelet a hozzátartozók és az elmenő között, ott mindenki számára megbékélt volt a távozás”
Kudarcos lehet a száraz január, pláne 2020 után
André Aciman új regénye arra is rámutat, milyen sok álarcunk van saját magunk elfedésére
Lehet, hogy a mentésére indult hajó okozta a fiatal pilótanő, Amy Johnson vesztét