Sztárok

Zséda: A férjemtől kaptam a legtöbbet…

A lénye fogott meg. Az az édelgést kerülő törékeny báj, ami mögött erőt éreztem, de nem keménységet. Nem voltam koncertjén, mindössze egyszer hallottam lemezről énekelni. S Fábry egyik műsorában láttam. Az egy dolog, hogy kiragyogott onnan, de ami szembetűnő volt, az a sokszor keményen élcelődő műsorvezető gáláns kímélete, ahogy Zsédával bánt. Ez a lány tudhat valamit, gondoltam…

Nem akartunk presszóba vagy cukrászdába beülni. Elhárította, hogy a lakására menjünk, de kiderült, nem lakunk messze egymástól, hát elhívtam hozzánk.

Véded az otthonodat…

– Igen… valamennyire. De az igazi ok, hogy mostanában nálunk nem lehet nyugodtan beszélgetni. Mondhatnám, a kisfiam mellett másra figyelni meglehetősen nehéz. Még akkor is, ha van segítségem…

Mekkora most a kisfiad?

– Tízhónapos… kúszik-mászik… mindenütt ott van.

Mintha panaszkodna, pedig dicsekszik. Nevetünk.

Lágy esésű, egyszerű szabású, elegáns ruha van rajta, olajzöld, mell alatt törtfehér betéttel. Amikor leteszi a rövid kabátkát, feltűnik a válla. Gyöngyházfényű. Megállítja a szemet… Semmi nyári barna bőr, semmi popsztár-külső, semmi „trendi”. Inkább valami egészen messzi, távoli korba nyúló vágyakozás…

Valahol olvastam, hogy a kedvenc korod a reneszánsz.

– Igen. Életszeretet, szépség, az emberi képességek kibontása, minden, ami e körben megérint, oda tartozik. Shakespeare, Michelangelo, Itália, a reneszánsz pompa színei: földszínek, mohazöldek, bordók, tűzvörösbe hajló barnák, bíbornarancsok – micsoda kavalkád! Rómeó és Júlia regéjét betéve tudom. Ezerszer láttam. De a végén mindig… mindig azt remélem, hogy hátha… Hátha most sikerül… És találkoznak. És nincs halál. Mindig elhiszem…

Harmónia és nyugalom van körülötted…

– Mindenki ezt mondja. Hogy nyugodt vagyok. Én meg azt érzem, hogy amikor énekelek, minden van bennem, csak éppen nyugalom nincs. A szerelemérzést dalban átadni, ahhoz előbb össze kell szorulni, meg kell törni, majd csak azután énekelhetsz! Azelőtt azt hittem, minden egyes alkalommal át is kell élnem, meg kell szenvednem a dalaim üzenetét…

A törékeny külsőd dacára erőt érezni benned.

– Hogy ez erő? Motivációnak mondanám. Valahogy mindig tudom, hogy miért és merrefelé. Azt nem, hogy pontosan mi lesz a történet vége, de hogy mi a következő lépés, azt tudom. Nekem már hetedikben fel volt írva az íróasztalom fölé, hogy miért tanulok, és hogy mit szeretnék. Mert a szüleim, különösen apukám nem volt boldog a terveimtől.

 

Miért, mi volt felírva az íróasztalod fölé?

– Csak ez: „Szentesért tanulsz…!”

Ennyire akartad?

– Ennyire.

És pontosan mit jelentett, hogy „Szentesért tanulsz…”?

– Pápai vagyok, ott születtem, ott jártam általános iskolába. Énekelni mindig nagyon szerettem, már kicsi korban ki lehetett rakni az asztal közepére, elszórakoztattam az egész családot. Az iskolában egyformán vonzott a színház, az irodalom, és a zene. Bódi Lászlóné Rózsika néni az általános iskolai magyartanárom színjátszó szakkört vezetett, előadásokat tanított be nekünk, ő volt, aki felfigyelt rám, látta, hogy érdemes valamilyen művészeti irányban tovább tanulnom. Apu nem értette, miért kell nekem elmenni az ország másik végére egy érettségiért… Rózsika néni segített meggyőzni a szüleimet, hogy engedjenek el a szentesi gimnázium drámatagozatos osztályába. Mert oda szerettem volna eljutni mindenáron.

Valamit innunk kéne, gondolom. A meggyszörp jut eszembe. Reggel szűrtem le. Szereted a meggyszörpöt? kérdezem. Szeretem, mondja és csodálkozva nézi, ahogy szódavizet spriccelek a pohárba. Nagyon finom, érezni, hogy házi. Kéri a receptjét. Ki kell magozni a meggyet, ez öt kiló volt, mondom, rátettem két kiló cukrot, azzal kevergettem három napig. Utána üvegekbe raktam, a megmaradt meggylét isszuk szörpnek. Koccintunk…

Akkor hát teljesült az álmod?

– Kollégista lettem Szentesen. Abban a gimnáziumban olyan szellemiség uralkodott, máig meghatározója az életemnek. Ott alakult ki az emberekhez való viszonyom, az irodalomhoz, a színházhoz való vonzódásom. Nem hagyományos módon tanultunk, összefüggéseiben láttatták velünk a kort, a művészeteket, a világ változásait… Meghatározó iskola volt. De egyre nagyobb részt követelt az életemben az éneklés.

Másfél évig voltam Szentesen, amikor elkezdtem komolyan énekelni tanulni Sík Olgánál, akkor feljöttem Pestre…

Hegedültél is. Sikerrel játszottál színpadon. Miért pont az éneklés maradt?

– Amikor énekeltem, valami olyat láttam az emberek szemében, amire mindig is vágytam.

Mit?

– Azt éreztem, el tudom varázsolni a hallgatóimat, elröpítem őket, tudok valami szépet adni nekik… És azokban a pillanatokban leszek valaki…

Szorgalmas vagy?

– Igen. Bár soha nem szoktam hátradőlni, hogy most kész, megcsináltam.

Van benned megfelelési vágy?

– Nehezen tudok ellazulni. Folyton azt érzem, mindennek rendben kell lenni körülöttem. És izgatottan nézek körül, rendben van-e minden… Szóval még ma is görcsölök. Amikor már nem kéne. Talán még mindig az apukámnak szeretnék megfelelni. Neki, az örök elégedetlennek. Aki persze jót akar, s aki maga is megharcolta a magáét. Mert a megfelelési vágy hajtja az embert, hogy egyre jobb legyen. De sokszor irigylem azokat, akiket otthon kicsit dédelgetnek, elfogadnak, talán büszkék is rájuk.

Titokban biztosan büszke rád…

– Talán igen… Vannak persze leplezetlen rajongóim odahaza. A férjem az első számú, aztán az anyukám. Aki olyan, hogy az egyik nagy koncertem után csak jött utánam, jött egy nagy csomaggal, mondta, hogy nagyon jó volt kislányom, nagyon jó, de ezt a töltött káposztát, mondd már, hova tegyem…

Odakint borús az idő. Ülünk az asztal mellett, én háttal az ablaknak, ő szemben a szűrt fénnyel, még finomabbak így a vonásai, nézem, milyen lányos. Hunyorít a szemével, aztán azt mondja: Nincs itt valami fényforrás, már alig látlak…? Szeretek szembenézni veled…

A férjed…?

– A férjemtől kaptam a legtöbbet. A szerelmen kívül olyan kapaszkodót, ami helyrerak. Az ember körül néha összekuszálódnak a dolgok. Az ő értékrendje megingathatatlan. Ebbe kapaszkodva átlátja a dolgokat és kibogoz velem mindent. Orvosember, nagy problémamegoldó.

Hogyan találkoztatok?

– Egy tunéziai nyaraláson. Akkor még a Cotton Club Singersben énekeltem, és amikor megkérdezte mivel foglalkozom, mondtam, hogy énekelek. Utólag elmondta, azt gondolta, hogy szegény lány… De amikor már együtt voltunk, ő volt az, aki akkor is szépnek és tehetségesnek érzett, amikor másfél-két évig készült az első szólólemez.

Az lett az aranylemezed?

– Igen, de addig sok volt a gond és a kétség. A férjem adott erőt, tőle kaptam bíztatást.

Hány éve éltek együtt?

– Kilenc éve. Meg kellett élni dolgokat, de most jobb, mint valaha. Dinamizmus van a kapcsolatunkban és ez jó. Sokat változtam, türelmesebb vagyok, már nem megyek fejjel a falnak. Megtanultam, hogy nem kell mindent azonnal megoldani. Jobb megvárni egy lélektani pillanatot, amikor szinte maguktól összerázódnak a dolgok.

Gondoltál már arra, hogy mire kaptál talentumot? Hogy mit akarsz üzenni, amikor énekelsz?

– Lehet, hogy illúzió az egész, de hiszem, hogy a zenével, egy dallal széppé lehet varázsolni egy napot, megnyugodhat a lélek. Talán még a problémáira is talál megoldást, aki egy dal tolmácsolta érzésnek odaadja magát.

Jó játék volt a Szombat esti láz, a naygszerű partnerrel, Dudás Tiborral
Jó játék volt a Szombat esti láz,
a naygszerű partnerrel, Dudás Tiborral

Hogy érzed, a koncerteken mindig „odaér” az üzeneted?

– Akik ismernek, tudják, én megdolgozom azért, hogy „odaérjen”. Amikor kilép az ember egy közönség elé, érzi, még ezerfelé vagyunk. De a végére lehet mondani, egyszerre lélegzünk, és megszületik valami. Én addig küzdök, amíg nem érzem, hogy fogom a kezüket és jönnek velem… Van, hogy már az elején, de van, hogy dolgozni kell érte. Mindig figyelem, hol az pillanat, mi az a dal, ahol valami átzökken és a közönség egyszer csak közösség lesz. Ez minden alkalommal máskor születik meg.

Szoktál nézni a közönségben egy-egy arcot?

– Mindig. Érdekes helyzet, amikor céges rendezvényekre hívnak. Oda nem miattam jönnek az emberek, esznek, beszélgetnek, játszanak, ott a főnök, lehet nézni közelről… Az ilyen helyen nehezebb dolgom van. Ha már mindent megtettem, és mégsem történt semmi, akkor, azt szoktam gondolni, jó, most nem nekik, hanem inkább felfelé, az égieknek szól a dalom… És megköszönöm, hogy énekelhetek, és elfogadom teljes szívvel, hogy itt az emberek kívül maradnak… És milyen érdekes, amikor elengedem őket, akkor kerülnek közel. Éppen akkor.

Már az előbb is keresgélt a táskájában. Most elővesz egy kemény táblájú könyvet, felüti. Rám néz. Ide másolom azokat a gondolatokat, amelyekre rátalálok, mondja. Ezek itt Liv Ullmann naplójegyzetei. Nagyon szeretem a könyvét. „A hit fiatalon tart, a hitetlenség öregít. Tudni kell, hogy a fiatalság nem egy konkrét életszakasz, hanem az életbe vetett hit maga.”

Van, hogy előadás alatt könnyes lesz a szemed?

– Az nem jó. Mert akkor az én lelkiállapotom játszik, és nem a dal. De egyszer előfordult. Elénekeltem az utolsó számot. Azt mindig egyedül éneklem, a zenekar már kint van az öltözőben. 2006. december vége volt. Egy hosszú turné utolsó állomása. És azt éreztem, hogy nemcsak a turnénak, de valami másnak is vége van. Egy korszak is véget ér most. És akkor megláttam, hogy mindenki ott van a takarásban, az egész zenekar és hallgatják ezt az utolsó dalt. Elsírtam magam. És pár napra rá tudtam meg, hogy kisbabám lesz. Valami véget ért és valami elkezdődött…

Akartátok vagy véletlen…?

Zséda válaszát és a teljes interjút a Nők Lapja e heti számában olvashatod!

További témáink a Nők Lapja augusztus 6-án megjelenő, 33. számából!

Melléklet – Nők Lapja a legjobb Stahl receptekkel
Keresd azokat a példányokat, amelyekben megtalálod mellékletünket!

Nyaral a nagyi
Vadas Zsuzsa
kolléganőnk Sárváron találkozott a vidám nagyikkal, akikhez olvasóink is csatlakozhatnak, ha megveszik jövő heti lapunkat

Colin Firth
Mr Darcyval
ezen a nyáron két filmben is találkozhatunk, ám nekünk a Mamma mia! a kedvencünk. És mint Návai Anikótól megtudtuk, neki is

Divat
Összeállításunkban a vakáció utolsó napjaira adunk hasznos tippeket: mit vigyünk, ha kislányunkkal vidékre utazunk

A heti szerkesztő, Lazarovits Szilvia ajánlásával:
Igazi férfiak igazi női szerepben

Néhány hete a lapunkban jelent meg ez a kép. Simon István óvodapedagógus olyan gondoskodó szeretettel ölelte magához a kislányt, ahogy talán csak egy anya képes. Ez a fotó indította el bennünk a gondolatot, hogy olyan férfiakat keressünk, akik az általános megítélés szerint inkább nőknek való munkát végeznek, olyan hivatást választottak maguknak. Kollégáink találkoztak dúlával, lányait egyedül nevelő apával, takarítóférfival is. De hogy teljes legyen a kép, mert mégiscsak Nők Lapja vagyunk, a nő sem hiányoznak majd az összeállításból…

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!

Még több az e heti Nők Lapjából:

D. Tóth Kriszta: Életgombóc, hiányzol! »
Tamással, sülve-főve: Melegen ajánljuk! »
Mr. Darcy, ne hagyja ABBA! »
Igazi férfiak igazi női szerepben »
Hétköznapi szélhámosságok »
Éjszakai ügyelet a Drog Stopban »

Lap.hu:
Zene.lap.hu »
Zséda.lap.hu »
Éneklés.lap.hu »

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése