nlc.hu
Sztárok
Azurák Csaba után Czippán Anett a vezetőülésben

Azurák Csaba után Czippán Anett a vezetőülésben

A TV2 Csoport két népszerű műsorvezetője egy csapatot alkotva, a kormánykeréknél egymást váltva versenyzett a legutóbbi Coop Rallyn. Czippán Anett személyében új társat kapott Azurák, hiszen korábban híradós társával, Várkonyi Andreával közösen mérettettek meg a magyar termékek tradicionális versenyén. Az új párosnak is sikerült derekasan helytállnia.

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Coop Rally olyan verseny, amelynek során a résztvevők a Coop üzletlánc több beszállítóját, élelmiszeripari feldolgozókat látogatnak meg. A gyárak ilyenkor nyílt nap keretében fogadják az újságírókat, és megmutatják nekik a termelés folyamatát. A csütörtökön kezdődött megmérettetés első napján Azurák Csaba képviselte a TV2-őt, őt másnap váltotta Czippán Anett, aki a Sió-Eckes Siófoki gyümölcslé-üzemét látogatta meg először.

Azurák Csaba után Czippán Anett a vezető ülésben

Bár a versenyzők autóval mentek egyik helyszínről a másikra, természetesen a KRESZ szabályait be kellett tartaniuk. Ez utóbbi okozott némi feszültséget Czippán Anett számára. “Azurák Csabától azt az utasítást kaptam, hogy tartsam a helyünket, nem is akartam szégyent hozni a csapatunkra. A legnagyobb gond így azonban az volt, hogy egy kicsit sem léphettem túl a sebességkorlátozást. Versenyezni úgy, hogy mindent szabályt pontosan be kell tartani, nem egyszerű” – mesélte nevetve a műsorvezető.

A FEM3Café népszerű műsorvezetője örömmel vállalta a részvételt a versenyen, mert fontosnak tartja az élelmiszerekkel kapcsolatos nagyfokú tudatosságot, főleg azóta, hogy egy kisgyermek édesanyja – vallotta be a fiatal tévés. Hangsúlyozta, hogy a minőség mellett számára az is nagyon fontos, hogy amikor csak lehet, magyar terméket vásároljon.

Azurák Csaba után Czippán Anett a vezető ülésben

Czippán Anett a rally alatt sem tudta háttérbe szorítani riporter énjét. A ralizás és a játékos üzemlátogatások mellett minden gyárban érdeklődött a gyártási folyamatokról, sőt saját tapasztalataira hivatkozva az élelmiszerek csomagolásán elhelyezett jelölések hatékonyabb kommunikációjára is felhívta a figyelmet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top