nlc.hu
Sztárok
Voksán Virágot bedrogozták

Voksán Virágot bedrogozták

A DJ szerint nagyon veszélyes manapság a mulatozás, de úgy véli, 10 éve jobban hasított a gina nevű szer.

Az idei Balaton Soundon tudtuk nélkül bedrogozott fiatal lányok kapcsán újra közszájon forog a GHB (tehát a szer, ami pár perc alatt kiüti azt, akinek bekeverték az italába), és ismételten azt a témát feszegetik a sajtóban, hogy milyen veszélyek leselkednek a ma bulizni vágyó fiatalokra. A FEM3 Café mindehhez vendégül látta Voksán Virágot (DJ Flower), aki tapasztalt szórakozóként (és szórakoztatóként) nyilatkozott.

“Még a pincértől kapott italban is lehet drog” – figyelmeztet a lemezlovas, aki azt is elmesélte, hogy egyszer már bedrogozták.

Akkor leült egy asztalhoz, ahol a társasága héderelt előtte, és kevert magának egy italt, de később kiderült, hogy a piák nem a haverekhez tartoztak, és azokban lehetett a kábítószer. A dekoltázsát néha erőteljesen kipakoló Voksán később a parkolóban esett össze, de szerencsére a barátai vigyáztak rá. A DJ-nek megvannak a maga önvédelmi trükkjei, mostanra egy olyan körömlakkot is beszerzett, ami elszíneződik, ha valamilyen kemikáliával ütötték fel a szeszt, amit éppen fogyaszt.

Virág további hasznos, “így bulizz, és erre figyelj” tanácsait az alábbi videóban meghallgathatod.

A fentebbi négyes értekezéséhez viszonyítva nemrégiben egy sokkal mélyebb látleletet közölt az NLCafé a hazai droghelyzetről, ami a cikkek megjelenése óta sem lett jobb.

A Balaton Soundon történt, avagy a DVBBS esetét tekintve pedig azonnal közöljük, amint valami újabb hírt tudunk. Ma például megszólalt Bényi Ildikó televíziós műsorvezető, akinek a lánya volt az egyik áldozat.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top