nlc.hu
Sztárok
Elhunyt Körmendi János, az Illés egykori dobosa

Elhunyt Körmendi János, az Illés egykori dobosa

Körmendi János, a népszerű "Joe bácsi" 1962 és 1966 között zenélt az Illésben, 75 éves volt.

Súlyos betegség után elhunyt Kanadában Körmendi János, az Illés zenekar egykori dobosa.

Az 1957-ben alakult Illés zenekar első dobosa Rozinszky Csaba volt, őt váltotta 1962-ben Körmendi János. Az együttesben ekkor Illés Lajos (zongora), Illés Károly (szaxofon), Nényei Tas (basszusgitár, hawaii gitár), Farkas Ádám és Halász Gyula (gitár) szerepelt még.

Körmendi az Illés zenekar 3 kislemezén játszott: először 1964-ben (Long Tall Sally, Chapel of Love, 64, Ostinato utóbbi kettő instrumentális felvétel volt), majd 1965-ben (a Séta az aranyhúrokon, valamint a Protonok tánca című, szintén vokál nélküli számban), és az ő dobolása hallható a Táskarádió című kislemezen is, amely Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdala volt.

A kötelező sorkatonai szolgálatra 1966-ban bevonuló Körmendi Jánost Pásztory Zoltán váltotta a dobok mögött, már vele lett az Illés zenekar Magyarország egyik legnépszerűbb beat-rock formációja.

Körmendi János 1970-től élt Kanadában, ahol szülész-nőgyógyászként dolgozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top