nlc.hu
Sztárok
Kefir: “Kifejezetten várom, hogy nő legyek”

Kefir: “Kifejezetten várom, hogy nő legyek”

Hat kilót fogyott már, hogy jól nézzen ki, de még hatot akar. Kefirnek egyáltalán nem mindegy, hogy miként áll fel a Sztárban sztár színpadjára.

A TV2 augusztus 17-én leplezte le a Sztárban sztár szereplőit, ekkor tudtuk meg, hogy Kefir is szerepelni fog a műsorban. Az énekes elmondta, hogy nagyon meg volt hízva, de fogyni akart, ehhez pedig a következőket tette:

  • elhagyta a szénhidrátot,
  • a hús mellé a krumplit pedig salátára cserélte.

Ezek után rákapott a

  • kardióra,
  • az úszásra
  • és a szaunára.

Az is kiderült, hogy amikor felkérték, egy sör volt a kezében, és hogy letette a korsót. Kefir azt mondja, izgul egy kicsit, mivel a Sztárban sztár esetében élő adásról beszélünk, és nem szabad hibázni. Hozzátette, hogy kifejezetten várja, hogy nő legyen, mert szerinte az vicces lesz. “Sokat fogok nevetni magamon” – mondta.

Egy régi V-tech. Kefir ezzel a dallal futott be:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top