nlc.hu
Sztárok
Csepregi Éva férfira vágyik, nem is akármilyenre

Csepregi Éva férfira vágyik, nem is akármilyenre

"Jó lenne megtalálni azt az embert, aki igazán illik hozzám!" – mondta Csepregi Éva, aki azt is elárulta, milyen férfira gondolt.

Csepregi Éva tavaly jelentette be, hogy 15 év után szétválnak az útjaik egykori szerelmével, Attilával. “Hazudik, aki azt mondja, nem vágyik valakire, én is szeretnék társat. Jó lenne megtalálni azt az embert, aki igazán illik hozzám, akivel meg tudom osztani az életemet, a mindennapokat. Nagy szerencsém van, mert sok a tennivaló, ritkán vagyok egyedül, hiszen a családom mindig mellettem van. Nyaralni is Dávid fiammal és a barátnőjével voltam Horvátországban. Amikor pedig elfogy a dolog és a gyerekeknek is más dolguk akad, akkor jut időm arra is, hogy egyedül legyek” – mondta el a Blikknek Csepregi Éva, akinél elsősorban az olyan férfiak jöhetnek szóba, akik értenek a nők nyelvén és nem felejtették el, hogy milyen udvarolni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top