nlc.hu
Sztárok
VV Mici lecummantotta VV Krisztiánt

VV Mici lecummantotta VV Krisztiánt

Révbe ért a szerelem a Való Világban: VV Mici és VV Krisztián túl vannak egy 18-as karikás jeleneten.

Először is: ismételten fel kell hívnunk arra a figyelmet, hogy amennyiben az intelligenciát 10-es skálán mérjük, akkor VV Krisztián önmagát 8-asnak értékeli. Nem tisztünk ítélkezni a saját szemszögéből nézve nyilván logikus és egészséges önkritika felett, inkább idetesszük mai első mondatát, amit a vasárnapi párbajról győztesen visszatérő VV Micihez intézett, miután az védettsége jeleként felvette a lila kendőt.

Csak ne visszaélj, hanem éjjé (sic!) vele… akkó leszel igazi” – közölte, és innentől érthetetlenné válik a beszélgetés, hogy mi számít visszaélésnek és élésnek. Krisztián azt is elmondja, hogy nehezen viseli, ha csalódik valakiben, aminek teljesen ellentmond, hogy adatlapján a következőket állítja:

Hogy viselhet bármit nehezen, ha 

  • egy, nem szeret visszaemlékezni, 
  • kettő, még a gyerekkori legrosszabb emlékére sem emlékszik (?????????), 
  • három, az sincs meg neki, hogy mikor tett valami kedves, esetleg lenyűgöző dolgot.

Lépjünk túl az apró ellentmondások során, és folytassuk ott, hogy a sokáig értelmetlen beszélgetés végén VV Mici kijelenti, hogy felnéz Krisztiánra, majd közli, hogy “bemegyek”, mire Krisztián olyan arcot vág, ami a Való Világ szereplőire akkor jellemző, ha tudják, hogy valami olyan fog történni, amit nem biztos, hogy szeretnék, ha venne a kamera. Előtte VV Ati és VV Vivien is smárolnak egy keveset, de az most nem fontos:

VV Mici + VV Krisztián = orális szex

A Való Világ 8 villájában nemcsak Mici és Krisztián ápol intim kapcsolatot, de az ő beszélgetéseik és együttléteik a többieké fölé tornyosulnak. Puszta rosszindulat lenne azt állítani, hogy a két villalakó eredendően a testiség miatt van együtt, mert verbálisan alapozták meg az intimitást, utána pedig ilyen szépen épült ez a viszony:

  1. VV Mici és VV Krisztián a takaró alatt magukhoz nyúltak
  2. Eszelős petting ment a Való Világban

És akkor most meg ez. VV Mici ugye elmondta, hogy sosem szexelne a VV8-ban, de ne dumáljunk mellé, itt éppen szexel:

Szokás mondani, hogy az ember általában a vele hasonló intelligenciájúakkal barátkozik, akiknek az értékrendjét magáévá tudja tenni, ezért elképzelhető, hogy Krisztián barátai minimum úgy örülnek ennek a lágyan bontakozó románcnak, ahogy ő maga is tenné:

VV Mici lecummantotta VV Krisztiánt

Paulo Coelho a következőket írta: “Egy kapcsolatot éppen a kihívások hiánya, a megszokás tud megölni. Meg kell őriznünk azt a képességünket, hogy meglepjük a másikat.” Elnézve Mici és Krisztián bontakozó kapcsolatát, velük ez sosem fordulhat elő.

Ma is van szavazás, szavazz te is:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top