nlc.hu
Sztárok
Az eliten belül is egy szűk körhöz tartozik: 27 éves Szilágyi Áron olimpiai bajnok

Az eliten belül is egy szűk körhöz tartozik: 27 éves Szilágyi Áron olimpiai bajnok

Szilágyi Áron kardvívó csak ma tölti be a 27-et, de már két olimpiai aranyat tudhat magáénak, és ennyivel sem éri be: két idegen nyelven beszél, matematikai versenyeken szerepelt, felvételt nyert nemzetközi kapcsolatok szakra, és most már pszichológiát is tanul. Miközben születésnapján köszöntjük, bemutatunk tíz másik magyar olimpiai bajnokot is, akik hozzá hasonlóan más karrierek felé is nyitottak voltak, és a sporton kívül is maradandót alkottak.

Huszonhét éves lett Szilágyi Áron kardvívó. Ha azt nézzük, hogy nála ebbe a bő negyedszázadba két olimpiai bajnokság, valamint egy egyéni Európa-bajnoki, egy csapatvilágbajnoki és tizenegy magyar bajnoki cím fért bele, akkor egészen nyugodtan mondhatjuk, hogy eddig a legteljesebb mértékig kihasználta a neki megadatott időt. Ha hozzávesszük azt is, hogy két olimpiai aranyérmét egymás után, 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban szerezte, amire előtte csak két magyar kardvívó, Fuchs Jenő és Kárpáti Rudolf volt képes, és ebben a számban nemzetközi szinten sem volt példa címvédésre 1988 óta, akkor pedig pláne.

Olimpikonunk életét azonban még ez a párját ritkító sportkarrier is csak részben tölti ki, hiszen mellette angolul és franciául is beszél, és folyamatosan kiváló iskolákba jár: érettségijét a Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatán szerezte, ahonnan országos versenyekre is járt, aztán kipróbálta a Műszaki Egyetem villamosmérnöki karát, majd továbbállt az ELTE nemzetközi tanulmányok szakára, mellette pedig még pszichológiát is elkezdett tanulni a Károli egyetemen. Egyszóval bár vívóként is hosszú karrier áll még előtte, és remélhetőleg karddal a kezében is sok további örömet szerez magának és az egész országnak, jócskán megvan az esélye annak is, hogy az olimpiai bajnokok szűk klubján belül csatlakozik majd ahhoz a még szűkebb körhöz is, amelynek tagjai a sporton kívül is remekelnek.

Szilágyi Áron és párja a 2016-os Style Award díjátadón
Szilágyi Áron és párja a 2016-os Style Award díjátadón (Fotó: Birton Szabolcs)

Míg a sokoldalú sportoló remélhetőleg nagyon jó hangulatban ünnepel, és a következő Európa- és világbajnokság, illetve a 2020-as tokiói olimpia mellett nyári esküvőjére is készül partnerével, Szántó Beátával, mi a születésnapja alkalmából ebből a bizonyos szűk körből mutatunk be magyar olimpikonokat, akik érmeik megszerzése mellett egy második karrierben is nagyot alkottak.

Olvass tovább Szilágyi Áronról és a magyar olimpikonokról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top