nlc.hu
Sztárok
Meghalt Csendes László

Meghalt Csendes László

Váratlanul elhunyt a Jászai Mari-díjas Csendes László, szeptember 21-én lett volna 73 éves.

Március 20-án váratlanul elhunyt Csendes László, az egri Gárdonyi Géza Színház alapító és örökös tagja – írja a szinhaz.hu.

Pályáját 1962-ben a Komáromi Magyar Területi Színházban kezdte, majd a nyolcvanas évek elejéig a Kassai Thália Színház tagja volt, ahol Dériné-díjjal tüntették ki. Négy évet töltött a kecskeméti Katona József Színháznál, valamint a debreceni Csokonai Színháznál.

Egerbe Gali László felkérésére ment, alapító tagja volt az önálló társulatnak. 1997-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, sikeres alakításaiért itt kapott Jászai-díjat.

Filmekben is láthattuk, többek között a Magyar vándorban és a Honfoglalásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top