nlc.hu
Sztárok
Gáspár Bea is erőset bakizott a Konyhafőnökben

Gáspár Bea is erőset bakizott a Konyhafőnökben

Lövése nem volt, hogy egy sűrítőanyagból mennyit kell használnia, ezért betonkeménységűre főzött egy citromkrémet. Gáspár Bea a kacsánál is hibázott.

Konyhafőnök VIP döntőjének második napján Gáspár Bea az agaragar nevű sűrítőanyaggal próbálta meg elkészíteni a citruskocsonyáját. Beának elképzelése sem volt arról, hogy miként és mennyit kell használni ebből az alapanyagból, így a pultján található összes zselésítőt beletette az ételbe. Agaragarral kezdtem el sűríteni a citrus levét a zselatin helyett. Mivel még én ezzel nem dolgoztam, hát az egész csomagot beleöntöttem, gondolván azt, hogy ez majd jó lesz így is. Az elején ugye elkezdett sűrűsödni, annak nagyon örültem. Majd ahogy szilárdult, úgy összeállt. Akkor már keményebb volt, már nem volt olyan kenhető, akkor már éreztem, hogy itt baj van” – magyarázta Bea asszony, akinek végül sikerült egy masszív gumilapot készítenie.

Gáspár Bea is erőset bakizott a Konyhafőnökben

Nem ez volt az egyetlen konyhai bakija Beának: a nagy kapkodásban a kacsamellet is elfelejtette beirdalni. “A húsnak eléggé sietősen álltam neki, és most az istennek nem akart kijönni belőle a zsiradék. Nézegettem… hoppá! Nincs beirdalva. Ott szembesültem vele, amikor sütöttem” – osztotta meg aggodalmait Gáspárné. A Konyhafőnök VIP kedden 18:55-től látható az RTL Klubon. A hétfői adásban Peller Anna bakizott egy erőset.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top