nlc.hu
Sztárok
Miss World: közöttük van Magyarország Szépe

Miss World: közöttük van Magyarország Szépe

Kiválasztották a 2017-es Miss World Hungary szépségverseny húszas mezőnyét. A négy háziversenyt követően tizenhatan jutnak a június 18-i döntőbe, ahol kiderül, idén ki lesz Magyarország Szépe. Addig pedig nézzétek meg a legszebb lányokról készült fotót is.

Csütörtökön bemutatták az idei Miss World Hungary jelöltjeit. Közülök választják ki tehát június 18-án a győztest. A szépségkirálynő képviseli Magyarországot a Miss World decemberi világdöntőjén Kínában.

A döntős lányok négy különböző öltözékben lépnek majd színpadra a nagyszabású szépségversenyen. A bikinis kör mellett Merő Péter estélyi és nemzeti öltözetében is felvonulnak, de lesz egy, a vizes világbajnokság ihlette kreatív kör is. Sarka Kata, a Magyarország Szépe ügyvezetője elmondta, a ruhákat pályázat során választották ki, a Víz és győzelem témában várták a divattervezők ötleteit.

A húsz döntőst ezúttal is több száz lány közül választották ki, a lányok hamarosan a sárvári táborban készülnek a megmérettetésre. Szokás szerint idén is megtartják a négy háziversenyt, a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent választásokat, amelyek után egy-egy lánytól elbúcsúznak, így alakul majd ki a televíziós döntő 16 versenyzője. 

A Magyarország Szépe cím mellett a szépségkiránynő udvarhölgyei a Miss Earth Hungary és a Top Model of the World Hungary cím birtokosai lesznek. A három legszebb hölgyet 16 tagú zsűri választja ki, de idén is szavazhat kedvencére a közönség.

A 20 legszebb lányból csak tizenhatan jutnak a tévés döntőbe
A 20 legszebb lányból csak tizenhatan jutnak a tévés döntőbe
(Fotó: Kovács Tamás – MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top