nlc.hu
Sztárok
Soma Mamagésa: A nők törnek fel, mint az olaj

Soma Mamagésa: A nők törnek fel, mint az olaj

Imád beszélni, ezt tudjuk róla. Soma Mamagésa most arról filózott a Mokkában, hogy ha a nőiségről elmélkedünk, akkor le kell menni sejtszintig.

Nőnap van, március 8-a, a TV2 Mokkájában (is) a nőket ünneplik. Soma Mamagésát eleve úgy köszönti a műsorvezető, hogy ő maga a nőiesség egyik megtestesítője, mire a földöntúli dolgokban erősen hívő asszony így reagál: 

Ez még csak a start, a kacarászás után a beszélgetés ezen a ponton veszi kezdetét. Ebből kiderül, hogy

Istenes László szereti a nőket, mint a „legtöbb igazi férfi”

(khm), majd felteszi a kérdést, hogy az orális szex közben a Szűz Máriával társalgó Soma Mamagésa mégis mit gondol, mitől tud egy nő igazán nő lenni. Spitzer erre elmondja, hogy szerinte le kell menni sejtszintig, és hozzáteszi, hogy ezzel külön tudomány foglalkozik ma. (Melyik? – a szerk.) Beszél arról, hogy a petesejt befogadó, nem véletlenül ez a nőé, és a küzdő sperma a férfié, majd szóba kerül, hogy a férfinak kell nővé tennie a nőt, vagy a nőnek magát. Esetleg a nőnek kell a férfit nővé változtatni, szól a köztes poén.

Itt megint kiderül, hogy Istenes rosszul van attól, hogy a nemi szerepek billennek,

hogy sok a nőies férfi és a férfias nő.

Erre a Mamagésa azt mondja: „Azt gondolom erről, hogy a 2000 év patriarchális időszak olyan végleteket szült, hogy a véglet után nem tudsz egyből az arany középre menni, mert az a törvények törvénye, hogy az egyik véglet a másik végletet vonz.” A végén leszögezi, hogy fel kéne fogni, hogy egyenlőek vagyunk, és hogy örömteli, hogy egy nőnek ma már annyi szerep juthat. Lehet karrierista, háztartásbeli, bármi, akár istennő is. Itt az egész egyben, az is kiderül belőle, hogy a világ ki van éhezve a női munkaerőre: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top