nlc.hu
Sztárok
Hajdú Péter magánélete is rendeződött

Hajdú Péter magánélete is rendeződött

Jelentősen megcsappant a barátai száma, de Hajdú Péter valahol örül is ennek. Nem is ezen változtatna a magánéletében.

Fél éve lekerült a képernyőről, de Hajdú Péter ezt jól éli meg. Ahogyan ő mondja, bár jelenleg új műsorban nem szerepel, de az ismétlések miatt még mindig láthatjuk az ATV-n. Producerként pedig az RTL Klubra gyártja a Profi a konyhában című műsort, amelynek Wossala Rozina a műsorvezetője. 

„Hívtak műsorokba, sőt leszek is, de a most futók közül egyikbe sem kerestek. Korábban próbáltak csábítani a Celeb vagyok, ments ki innen! egyik szériájába és A Konyhafőnökbe, de ezeket nem vállaltam. Nem akarok elszakadni a tévézéstől, hiányzik is, de nem vállalok el minden felkérést” – mesélte Hajdú Péter abban az interjúban, amit a Story magazinnak adott. Mint kiderült, a TV2-től nem keresték a producert, de ezen ő nem lepődött meg. 

Rengeteg elfoglaltságról és tervről mesélt, közben pedig az is kiderült, hogy sok időt tölt a gyerekeivel, Dáviddal és Noncsival. Ebben nagy segítség, hogy közel laknak. 

Hajdú Péter új projekteken dolgozik, többek között egy orvosi központon

„Nyilván hiányzik, hogy szerelmes legyek, hiányzik mellőlem egy társ, mivel kilenc évig párkapcsolatban éltem. Ez volt messze a leghosszabb, az azt megelőző két és fél évig tartott.”

Hajdú Péter korábban is mesélt arról, mennyire elzárkózik a kompromisszumok elől, bár most már megengedőbbnek tűnik. Tudja, mit keres. 

„Ahogy mondani szokták: a szépség megfog, a belső megtart. Ezt vallom én is. Nekem fontos, hogy a barátnőm dekoratív legyen, de ez sajnos csak nagyon ritkán párosul azokkal a belső tulajdonságokkal, amiket elvárok. (…) Legyen intelligens és humoros, nő legyen a szó legszorosabb értelmében. Az sem baj, ha néha hisztizik, mert a nők ilyenek, de szellemileg is legyen társ.”

Korosztályban megengedőbb, lehet negyvenes vagy húszas éveiben járó nő, de egyelőre csak randizgat. 

„Olyan ember mellett akarok felébredni, hogyha kinyitom a szemem, és ránézek, akkor azt higgyem, még mindig álmodom.”

Sarka Katával való viszonya mostanra rendeződött, feldolgozták a sérelmeiket. Nem járnak össze, de a gyerekek érdekében összezárnak, és nem hagyják, hogy kijátsszák őket egymás ellen. Részletek a Story magazinban.

Hajdú Péter mindent elmesélt a magánéletéről a Story magazinnak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top