nlc.hu
Sztárok
Ambrus Attila ezért akar még egy gyereket

Ambrus Attila ezért akar még egy gyereket

Ötvenévesen lett apuka Ambrus Attila, aki nem szeretne megállni egy gyereknél. Elárulta, miért akar mindenképpen kistestvért Annának.

Mint arról beszámoltunk, egy hete apuka lett Ambrus Attila. Hányatott gyermekkora miatt ő soha nem ismerhette meg, mi az a szeretet, így lányának, Annának most mindent megpróbál megadni, ami neki nem adatott meg – írja a ripost.hu.

Elmondása szerint mióta Anna velük van, nincs megállás, éjszakánként szolgálatban van. Neje eteti a csöppséget, a Viszkis pedig pelenkázza, és altatja, de a fürdetésben is részt vesz.

Ambrus Attila elárulta, nem lesz megállás egy babánál. „A lányomnak mindenképp szeretnék egy testvért. Én egyke voltam, és lám, mi történt. Lehet, ha ketten vagyunk, nem történik ekkora baj. Ha eltelik az első év és kicsit jobban belerázódunk a gyereknevelésbe, szóba jöhet a második gyerek is” – mondta el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top