nlc.hu
Sztárok
Az eddigi legnagyobb rágalmazási kártérítést ítélték meg az Oscar-díjas színésznek

Az eddigi legnagyobb rágalmazási kártérítést ítélték meg az Oscar-díjas színésznek

Közel hárommillió ausztrál dollárt kell fizetnie annak a napilapnak, amely valótlanul állította, hogy a színész egy színdarab előadásai során zaklatta volna kolléganőjét.

Az ausztrál Geoffrey Rush már 2017-ben rágalmazási pert indított a Daily Telegraph című lap ellen, amely korábbi cikkeiben azt állította, hogy a színész 2015-ben és 2016-ban, a Lear király színpadi előadásai során szexuálisan zaklatta kolléganőjét, Eryn Jean Norvillt – írja a hvg.hu. 

A színész ügyvédje azt is elárulta, hogy Rush még tavaly felajánlotta a lapnak a peren kívüli megegyezés lehetőségét is: 50 ezer dolláros kártérítést és egy bocsánatkérést szeretett volna mindössze. A lap azonban nem is reagált a megkeresésre, ezért a bíróságon folytatódott az ügy. 

Geoffrey Rush és felesége, Jane Menelaus érkeznek a bíróságra 2019. április 11-én (Fotó: Getty Images)

A sydney-i szövetségi bíróság áprilisban állapította meg, hogy a 67 éves színész rágalmazás áldozata lett, ezért 850 ezer ausztrál dollár (körülbelül 171 millió forint) kártérítést ítélt meg Rushnak. A mai napon azonban Michael Wigney bíró további 1,96 millió ausztrál dolláros (körülbelül 395 millió forintos) további kártérítést ítélt meg a színésznek a rágalmazás miatt elmarad munkalehetőségei és keresetkiesése kompenzálására. 

Az ausztrál ABC tévétársaság beszámolója szerint az összesen 2,8 millió ausztrál dolláros kártérítés az eddigi legmagasabb összeg, amelyet rágalmazás miatt egy személynek valaha kifizettek. A bíró az ítélet során kiemelte, hogy a lap cikke „a legrosszabb típusú szenzációhajhász újságírás meggondolatlanul felelőtlen” példája volt. 

A lap kiadója és az egyik cikket szerző újságíró fellebbezett az ítélet ellen, azt állítva,h ogy az ügyben eljáró bíró elfogult volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top