Sztárok

X-Faktor: Zdroba Patrik válaszolt a nemi identitását firtató kérdésekre

Zdroba Patrikra annyian mondják, hogy meleg, hogy már ő is elhitte.

Zdroba Patrik nem először próbált szerencsét az X-Faktorban, idén azonban a döntőig menetelt. Szombaton kiderül, hogy ki lesz az év hangja, de addig is az énekes adott egy interjút, amiben többek között a nemi identitásáról érdeklődtek. Mivel nagyon sokan kérdezték, a talkshow házigazdája, a Való Világban felbukkanó Osváth Zsolt feltette neki a kérdést, azonban Patrik válasza még őt is meglepte.

„Nagyon sokan kérdezik tőlem is. Mindig elmondom, hogy engem nők neveltek, ezért vannak a nagyon lányos viselkedési formáim, de 100 százalékig a lányok tetszenek, és ha nagyon sarkítani kell, akkor a szőke lányok” – fejtette ki Zdroba Patrik a videóban.

Azt is elárulta, hogy egyébként sokan gondolják róla, hogy meleg, de mindig elmondja, hogy nem így van. Emellett pedig eléggé félénk típus, ráadásul mivel tényleg többen hitték már, hogy az azonos neműekhez vonzódik, ezért neki is furcsa, amikor egy lány többet szeretne tőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése