Hogyan ünnepled a 40. születésnapodat?
Sosem a számokat néztem, hanem azt, hogy mennyinek érzem magam. Ez jelenleg nagyjából a húszas éveim vége- harmincas eleje. (nevet) Lendületesen csinálom a dolgaimat, fiatalosan élem az életem és egyáltalán nem érzem, hogy most indulna a B oldal. A születésnapom egyébként sosem volt megtartva: gyerekként azért, mert még nyári szünet volt és mindenki nyaralt, amikor idősebb lettem, akkor pedig az edzőtáborok miatt. Valószínűleg idén is szűk családi körben ünneplem.
Az életed nagyobb mérföldkövei előtt szoktál számot vetni?
Ehhez nincs szükség születésnapra és nagyobb történésre, sokat gondolkozom az életemen egyébként is. A múlton is, bár inkább csak azért, hogy tanuljak a hibáimból és másképp csináljam azokat a dolgokat, amikben hibáztam. Volt idő, hogy leragadtam bizonyos szituációknál és sokáig emésztettem magam rajta, de ezen már túl vagyok.
Kucsera Gábor (Fotó: Trenka Attila)
Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt negyven évből?
A gyermekeimre, a sportpályafutásomra, az elért eredményeimre és most már azt mondhatom, hogy a vállalkozásaimra is. A gyerektáboroztatás is nagyon közel került a szívemhez az utóbbi pár évben, de az asztalos munkáimra is büszke vagyok.
Van olyan, amit másképp csinálnál?
Ezen már nem gondolkozom. Hiszek abban, hogy minden okkal történik. Jobb esetben az ember tanul a hibáiból és az intő jelekből, ezáltal fejlődik.
Jellemző rád, hogy nem követed el kétszer ugyanazt a hibát?
Régen nem volt jellemző, most már próbálok másképp élni.
Két évvel ezelőtt éreztem először, hogy megváltoztam és ez a változás a mai napig tart. Sokkal jobban kiállok magamért, ami régen sajnos nem így volt. Sokszor megégettem magam, mert mindenkinek segítettem, ezen mára változtattam.
Megtanultam továbbá, hogy ami az enyém, abba nem engedek beleszólást, gondolok itt most az asztalos műhelyre, valamint a KucsiTanya és az Apa-fia táborokra. Azok az emberek, akik nem vittek előre, mára lemorzsolódtak az életemből.
Fotó: Trenka Attila
Nemrég egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy mostanra nőtt be a fejed lágya, hamarosan pedig az iskolapadba is visszaülsz. Hosszabb idő eredménye ez a döntés vagy egy adott esemény változtatta meg az életszemléletedet?
Ez egy folyamat eredménye. Érzem magamon, hogy kezdek más lenni, ezért is fogalmaztam úgy, hogy benőtt a fejem lágya. Próbálok olyan dolgokat csinálni, ami a komfortzónámon kívül esik, mert ha az ember hosszú ideig a megszokottban marad, akkor unalmassá válik az élete. Így jött az asztalos műhely: fát gyakorlatilag akkor láttam, amikor elúszott mellettem a Dunán, de ennek ellenére belevágtam. Mindig bennem volt, hogy szeretnék ilyesmivel foglalkozni, néztem a szakemberek munkáit, de nem értettem hozzá. Sok volt a hullámvölgy eleinte, előfordult, hogy a feladás szélére kerültem, de megráztam magam, és folytattam. Régebben ezeket a feladatokat rábíztam másokra, hiszen az egyszerűbb volt, de mára ezen is változtattam. Így jött egyébként az asztalos iskola is, szeretnék még jobb lenni a szakmában. Amikor beiratkoztam, azért elgondolkodtam, hogy ennyi minden mellett kell-e ez nekem, de erőt vettem magamon és úgy érzem, jó döntés volt. Szeptemberben kezdődik a suli, két évig tart, ami azért elég jó logisztikát igényel, de igyekszem megoldani ezt is.
Sportolóként gondoltad volna, hogy valaha erre visz az utad? Mik voltak korábban a terveid?
Nem volt kiforrott tervem, de egy valamit tudtam, hogy soha nem lesz főnököm. A pályafutásom alatt mindig megmondták, hogy mit, mikor és hogyan csináljak, és ez így van rendjén a profi sportban, de éppen ezért megfogadtam, hogy a civil életemben nem leszek beosztott. Már a pályafutásom befejezése előtti években is gondoltam a továbbiakra, ezért volt több befektetésem, az utolsó 5-6 évben nem is a kajakozásból éltem, hanem különböző vállalkozásokból. Nagyon kevés sportoló gondol a jövőjére, sokaknak kifolyik a keze közül a pénz, pedig nagyon fontos lenne, hogy a sport utáni életet is megtervezzék, hiszen ott szembesülnek majd az igazi nehézségekkel.
Fotó: Trenka Attila
Kajakosként ismert meg az ország, de a magánéleteddel is többször voltál címlapon. Ez azonban már a múlté, az utóbbi pár évben Szabina és te sem nyitsz a sajtó felé. Ennek van különösebb oka?
Ez egy hosszú folyamat eredménye. Alapvetően nem érzem magaménak a celeb jelzőt, amit sokan rám aggattak. Elvállaltam pár műsort, ez igaz, de mindig céljaim voltak ezekkel, hosszú távon pedig abszolút kifizetődő volt. Megfogadtam, hogy ha Beni iskolás lesz, akkor megszűnik a folyamatos szereplés és ehhez tartjuk is magunkat. Az emberek számára sokszor összefolyik a közösségi média és a valóság, pedig a legtöbben nem az igazi énjüket mutatják, ebben pedig én nem szeretnék részt venni semmilyen szinten. A gyerekeimet is óvom ettől a világtól, arra ösztönzöm őket, hogy értéket teremtsenek. A magánéletem pedig csak rám és a Szabinára, valamint a szűk családi körre tartozik, nem akarunk kifelé élni.
A családod mit szólt a szerepléshez?
A mamám is gyakran rákérdezett, hogy miért írnak ilyeneket rólunk, sokszor el is hitte, amit olvas. Meg kellett nyugtatnom, hogy ez nem a valóság, a legtöbbször a megkérdezésem nélkül jelennek meg a különböző cikkek. A családomnak a legnehezebb elfogadni ezt a rendszert, még azt is megkérdezték egyszer, hogy miért teregetünk ki ennyi mindent, pedig egy szó sem volt igaz belőle, csupán feltételezésekre alapoztak.
A képernyővel még tervezel, vagy már műsorokban sem szeretnél szerepelni?
Azt nem mondom, hogy soha többet, mert lehet, hogy kapok egy olyan felkérést, amit kipróbálnék, de egyébként nem erre alapozok. A táborokra és az asztalos munkáimra összpontosítok, ezek biztosítják a megélhetésemet.
Fotó: Trenka Attila
Két évvel ezelőtt szerepeltél a Farm VIP-ben, ahol belekóstolhattál a tanyasi életbe, ma pedig már sok időt töltesz vidéken. Korábban is vonzott ez az élet, vagy a műsor adott lendületet?
Valóban adott egyfajta lendületet, de a vidék iránti szerelem már korábban kezdődött. A fél gyerekkorunkat Kengyelen (Szolnok mellett egy kis falu) töltöttük a nővéremmel, imádtunk ott lenni. A mai napig a fejemben van a kép, hogy a két kőbányai testvér lemegy vidékre és teljesen elveszve hajtja a tyúkokat. Jó lenne, ha a gyerekeimnek is lennének hasonló emlékeik később, ezért is jött az ötlet, hogy olyan táborokat tartanék, ami kicsit visszaviszi a kicsiket a természethez. Mindig is szerettem volna gyerekekkel foglalkozni, de azt már régóta tudom, hogy nem leszek kajakedző, így egy másfajta kezdeményezést indítottam el.
Már több turnust tartottál a táborból, ami egyébként teljesen kütyümentes. Élvezték a gyerekek? Hogyan hatott rájuk, hogy egyáltalán nem használhattak ilyesfajta készülékeket?
Tavaly volt az első táborunk, ami nagyon jól sikerült. Az első napon szembesültem vele, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, hiszen ott volt 15 gyerek, a tanya különböző pontjain ültek, én pedig gondolkoztam, hogy miként fogom összehozni őket. Egy nap alatt átálltak, nagyon jól érezték magukat és a tábor végén alig akartak hazamenni. A második-harmadik napon már eszükbe sem jutott a telefon, én kértem őket, hogy azért hívják fel a szüleiket, hogy minden rendben van.
Azt gondolom egyébként és ehhez tartom is magam, hogy nem szabad mindig a könnyebb utat választani a szülőknek és a gyerek kezébe nyomni a tabletet vagy a telefont, ha éppen nincs kedvük a kicsikkel foglalkozni. Ha foglalkozol a gyerekeddel, nem lesz igénye a kütyükre, ezt tapasztalatból mondom.
Fotó: Trenka Attila
A KucsiTanya után nemrég kitaláltad az apa-fia tábort, amire hamarosan sor kerül. A saját példádból gondolod, hogy szükség van erre?
Többek között igen. Fantasztikus szüleim vannak, viszont édesapámmal eléggé hektikus a kapcsolatunk. Nehezen kommunikálunk egymással, ebben mindketten hibásak vagyunk. Ő nem kapta meg gyerekként a kellő figyelmet, én meg állandóan edzőtáborban voltam, és nem alakult ki köztünk az a bensőséges apa-fia viszony. A mai napig vannak vitáink, de próbálunk egymás felé közelíteni. Többek között emiatt jött az ötlet, hogy szükség van egy ilyen táborra. A fiúk általában anyásak, viszont példaképként tekintenek az apjukra és nagyon fontos, hogy ezt az apák fenntartsák. Ez a tábor is kütyümentes, így a szülők és a gyerekek csak egymásra és a kapcsolatuk építésére koncentrálhatnak.
Milyen a kapcsolatod a gyerekeiddel?
Mindhárom gyerekem fantasztikus, én pedig próbálok a lehető legjobb apa lenni, folyamatosan tanulok tőlük valamit. Tudom, hogy fejlődnöm kell még több területen, igyekszem türelmesebb lenni. Sportolóként azt vallom, hogy a gyerek életébe rendszer kell, ez a nevelést is megkönnyíti. Ha nincs rendszer, nincs szabály, akkor a gyerek is megzavarodik és ez a viselkedésén is látszik. Tudom, hogy kemény vagyok, de következetes, előbbin pedig még dolgozom. A mai, trendi gyereknevelésben nem hiszek, ebben kicsit régimódi vagyok. Azt vallom, hogy irányt kell mutatni a gyereknek, majd ha felnőnek, elkövetik a saját hibáikat, addig viszont nekünk kell terelgetni őket az úton.
Fotó: Trenka Attila
Mit szólt a családod a táboroztatáshoz, vagy éppen az asztalos műhelyhez?
Örülnek neki, hiszen látják, hogy boldoggá tesz. Eleinte titkoltam, hogy mit csinálok, mert egyedül akartam véghez vinni a terveimet. Három hónapja megvolt a műhely, amikor elmondtam, hogy mi a helyzet. Beni nagyon szeret bejönni, imád barkácsolni. A tábornak pedig még jobban örülnek, hiszen abban ténylegesen részt vehetnek. Nyilván egyelőre a két nagyobb gyerekem, Milla és Bence, de bízom benne, hogy idővel a kicsi is jön.
Mik a terveid a jövőre nézve, mire számíthatunk tőled?
A már említetteteken kívül van még egy vállalkozásom, masszázságyakkal is foglalkozom, szóval most teljes az életem, egyelőre ezek töltik ki minden időmet. Szeretem a kihívásokat, folyamatosan tele vagyok újabb tervekkel, így biztosan lesznek még újdonságok, akár a táboroztatás területén, de most úgy érzem, hogy ehhez kellene még egy belőlem.
