Herceg Erika, Szente Vajk, Valkusz Milán – a zenei világ más-más berkeiből robbantak be idén a kereskedelmi tévécsatorna műsoraiba. Egy közös van bennük: először szerepeltek 2022-ben kertévés műsorban, tehát volt nagy meglepetés a nézők számára, amikor feltűntek a képernyőn.
Herceg Erika a VIA Gra együttessel lett ismert a kelet-európai országokban. A Kárpátalján született énekesnő idén mutatkozott be először a magyar nézőknek (nem szerepelt korábban show-műsorokban, főleg nem magyar show-műsorokban) és most próbálta ki magát először mentorként. Elmondása szerint többször is keresték, hogy vállalja el a mentorszerepet, idén végül rábólintott. “Pár évvel ezelőtt írt rólam egy magyar online híroldal. Akkor rám írt Verebély Marcell, az X-Faktor senior kreatív producere, és (…) hívott el egy mentorcastingra. Nagyon örültem ennek a felkérésnek, de (…) nem fért bele a koncertturnék közé. (…) Idén is rám írt Marci, és jöttem is a castingra” – árulta el, hogyan került be a magyar X-Faktorba, amit végül az élete legszebb időszakaként jellemzett.
Véleménye szerint hamar befogadták a mentortársa, és úgy gondolja, nagyon jól működtek együtt. Az előválogatók során Herceg Erika viselkedése nem mindig nyerte el a nézők tetszését – ő is tisztában volt azzal, hogy egy megosztó személyiség -, de később mindenki úgy érezte, hogy egy szerethető, őszinte karakter. Az énekesnő olyan jól érezte magát az X-Faktorban, hogy szeretne jövőre is tagja lenni a mentorgárdának. “Ha visszahívnak jövőre, jövök sok szeretettel és még nagyobb tapasztalattal” – jelentette ki.
Szente Vajk is először szerepelt kereskedelmi tévé show-műsorában. A Jászai-díjas rendező is – akárcsak Herceg Erika az X-Faktorba – castinggal került be a Dancing with the Stars 3. évadának megújult zsűricsapatába. Elmondása szerint nem lepődött meg, amikor felkérték idén zsűritagnak, mert már sokszor volt arról szó a TV2-nél, hogy együtt dolgozzanak, de egyeztetési problémák miatt ezek a tervek eddig mindig meghiúsultak.
Még a showműsor indulása előtt azt firtatták Szente Vajktól, hogy “Szerinte konfliktusforrás lesz-e ő a zsűriben?“, erre a következőket válaszolta humorosan: “Azt hiszem, igen. Mindenkinek kell valami innovációt hozni a műsorba. Természetesen a táncosoknak is, a hírességeknek is, így aztán a zsűrinek is kell valami innovációt hozni: meg fogom próbálni azt a strukturáltságot befolyásolni, hogy ne 7-től 10-ig tartsanak majd a pontszámok“.
Az első kertévés szereplését azonban alaposan megtrollkodta a zsűritársa, Bereczki Zoli, aki – már a DWTS első adásában – viccesen leszociopatázta Szente Vajkot, mivel képtelen elérzékenyülni érzelmes produkciókon, színdarabokon. “Nagyon csodálatosnak tartom, hogy ezek az első perceim a kereskedelmi televíziózásban és az első jelző rám az, hogy szociopata” – reagált mosolyogva a rendező.
A VALMAR duó rajongóinak a legnagyobb örömére Marics Peti Sztárban Sztár-os szereplése után a zenésztársa, Valkusz Milán is “betört” a képernyőre: az Ázsia Expresszel debütált a kereskedelmi csatornán. A két énekes be akarta bizonyítani a kalandreality-ben, hogy nem rettentik el őket az embertelen körülmények, valamint azt, hogy a problémamegoldó képességük és a lexikális tudások is a helyén van.
Valkusz és Marics a törökországi szakasz végén azonban önként távozott az Ázsia Expresszből, átadva helyüket a kieső párosnak, Gáspár Győzőéknek. “Amióta kimentünk, azóta kellett volna koncerteznünk, így is le kellett mondanunk nagyon sokat emiatt, úgyhogy nem volt meg előre a fejünkben, hogy majd jövünk, hanem annál a pontnál tényleg úgy éreztük, hogy ‘Figyi, tesó, ha esetleg most olyan szituációban leszünk, akkor már azért lehet, hogy meg kell lépnünk azt, hogy lépünk haza’, mert akkor nagyban elkezdődött már a nyár, mert akkor voltunk forgatni, amikor a nyári szünet elkezdődött” – indokolták utólag, miért adták fel a versenyt.
Valkusz Milán mindenesetre nem titkolja, emberileg is sok mindent adott neki a műsor. “Rávilágított a tényleges emberségre, hogy segítsünk a szegényeken, ott ugyanis szegények voltunk teljes mértékben. Önzetlen volt ott mindenki, akitől segítséget kértünk, és mindenki úgy állt a másikhoz, ahogy mindenkinek kéne a másikhoz állnia az egész világon. Én ezt tanultam ott. (…) Rávilágított arra, hogy az emberség milyen jól működik ezekben az országokban, meg a másik félhez való közeledés” – vallotta be.