„Zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott [védett] tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása” – mondja ki az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló jogszabály.
Bár a KSH 2021-es adatai szerint mindössze 310 szexuális zaklatási ügyet regisztráltak, a NANE egyesület adatai szerint minden ötödik nőt ért már az élete során fizikai bántalmazás a partnere részéről. Számokban kifejezve ez 760 ezer (!) nőt jelent, emellett adataik szerint 226 ezer magyar nő él fizikailag is bántalmazó kapcsolatban.
Miért fontos ezt elmondani? Mert annak ellenére, hogy a #meetoo mozgalom óta a szexuális zaklatás sokkal központibb szerepet kap a párbeszédben, még mindig rengeteg nő van, aki nem mer vagy tud segítséget kérni. És most nemcsak a magyarokról beszélünk, hanem akár olyan hírességekről is, akik szintén áldozatául estek a zaklatás vagy erőszak formájának, de hírnevük ellenére is akár csak évekkel később, a #meetoo hatására mertek előállni a saját szomorú igazságukkal.
Vádaktól a bíróságig
A világot letaroló mozgalmat senkinek nem kell bemutatni, 2017 óta számtalan csontváz esett ki a szekrényből, egyesek ezek közül karriereket törtek derékba. Lásd Johnny Deppet, aki ellen ugyan másodfokon felmentettek, mégis olyan meghurcolásban volt része, ami miatt több készülő filmjéből is kirúgták, és állítása szerint a szakma is feketelistára tette.
Hollywood bojkottált engem
– hangzott el a szájából 2021-ben a Sunday Timesnak adott interjújában, amikor a Minimata című filmjének premierjét – ami arra az évre volt előirányozva – határozatlan időre elhalasztotta az MGM az őt ért vádak miatt.
Johnny Depp egyike azoknak, akik ellen nyomozás indult, és felmentést nyertek, de a zaklatások világában számos példa van arra is, hogy valaki peren kívül megegyezett az áldozatával – azaz nem tudjuk pontosan, hogy mi történt. Hogy nyomozást vagy pert sem indítottak az ügyben a felmerült vádak ellenére. Illetve nyilván vannak azok is, akik ellen nemcsak vádak születtek, de a tetteik következménnyel is jártak. Mutatjuk az elmúlt néhány év jelentős szereplőit!
Chris Noth
2021-ben, nagyjából az És egyszer csak… premierjével egy időben több nő is szexuális zaklatás vádjával illette a Szex és New York színészét. Többek között Zoe-Lister Jones színésznő is, aki névvel együtt vállalta, hogy Noth megerőszakolta őt. Emellett a színész viselkedését még hárman, különböző formában támadták, azt állítva, hogy nem kívánatos közeledést tapasztaltak a férfi részéről, és annak ellenére, hogy ezt jelezték is felé, zaklatás vagy erőszak áldozatai lettek.
A botrány napvilágra kerülésével egy időben a Szex és New York sorozat főszereplői egy emberként határolódtak el a színésztől, a Charlotte-ot alakító Kristen Davis pedig beszámolt egy esetről, amikor a férfi a fenekét fogdosta. Noth tagadta az ellene felhozott vádakat, a menedzsmentje pedig állította, hogy a forgatás során soha, senki nem jelentette, hogy helytelen lett volna a viselkedése.
Az ellenem felhozott vádak, melyeket olyan személyek fogalmaztak meg, akikkel évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt találkoztam, hamisak. Ezek a történetek akár 30 évvel ezelőttről vagy 30 nappal ezelőttről is származhatnak – a nem mindig nemet jelent –, ez egy olyan határ, amit nem léptem át.
Noth ellen nem indult büntetőeljárás, polgári perrel sem kellett szembenéznie, sőt, még csak rendőrségi nyomozás sem kezdődött az ügyében. Ennek ellenére az És egyszer csak… végéről törölték a jeleneteit, illetve A védelmező című sorozat főszerepéből is távoznia kellett, már maga a botrány is a karrierjébe került.
Armie Hammer
Armie Hammer karrierje már akkor mélyrepülésbe kezdett, amikor az első kannibalizmussal kapcsolatos pletykák felmerültek róla, de igazán nagyot a szexuális zaklatás vádja lökött rajta. 2021-ben egy Effie nevű nő – a vezetékneve sosem derült ki, hogy védjék a privát szféráját – az Instagramon osztotta meg, hogy a férfi néhány évvel korábban erőszakot követett el rajta, fejét többször a falba ütötte, illetve a talpát is úgy megverte, hogy napokig a lábára is alig tudott ráállni – az inzultus következményéről bizonyítéka is volt.
A nő azt mondja, attól félt, hogy Hammer meg fogja ölni, a színész ugyanakkor állítja, hogy az egész egy konszenzusos, megrendezett jelenet volt, amit maga a nő talált ki, hogy izgalmasabbá tegye az együttlétüket. Hammer arra is célzott, miközben tagadta a nemi erőszak vádját, hogy szabados szexuális életet él, de soha nem tett olyat, amibe a másik fél ne egyezett volna bele. Bár hosszú ideig nem történt semmi az ügyben, 2023 áprilisában a Los Angeles-i rendőrség bejelentette, hogy nyomozás indult ellene.
Hammer élete már a 2021-es vádakkal egy időben összeomlott, a felesége elhagyta, a szerepeitől megfosztották, az ügynöksége kirúgta, gyakorlatilag egyik napról a másikra mindenét elvesztette és Hollywood semmilyen módon nem utalt rá, hogy tárt karokkal várná vissza. Hammer a legutolsó információk alapján jelenleg egy szállodában dolgozik, mint recepciós.
András herceg
A brit királyi család sem úszta meg, hogy folt essen a jó hírnevén, hála András hercegnek, akit szexuális erőszakkal vádolt meg egy Virginia Roberts Giuffre nevű nő, aki mindössze 17 éves, azaz kiskorú volt, amikor állítása szerint a férfi több alkalommal is erőszakot követett el rajta. A rágalmazást hallva Erzsébet királynő fia tagadta a vádakat, de egyrészt nyilvánosságra került egy fotó, amin a lányt karolja, másrészt András közeli kapcsolatban állt Jeffrey Epsteinnel és annak kerítőjével, Ghislaine Maxwellel – innentől nehéz lett volna azt állítani, hogy csak a nevét akarják besározni.
A herceg ellen polgári peres eljárás indult volna az Egyesült Államokban, de végül nem kellett bíróság elé állnia, peren kívül sikerült megegyeznie Giuffre-val. Ennek értelmében 12 millió fontot, azaz nagyjából 5 milliárd forintot fizetett ki a nőnek – amit állítólag Erzsébet királynő a magánvagyonából is megtámogatott –, emellett abban állapodtak meg, hogy egyik fél sem beszélhet nyilvánosan az ügyről, vagy a megállapodásban foglaltakról.
III. Károly király öccsétől továbbá megvonták a királyi családban betöltött pozícióját és a katonai titulusait is, amit a Buckingham-palota jelentett be hivatalos keretek között. Azóta Andrást nem látni hivatalos minőségben, a koronázásra is csak magánemberként érkezett, az azt követő ünnepségen sem vett részt, és erkélyén sem volt jelen.
James Franco
James Francót 2011-ben Oscar-díjra jelölték a Danny Boyle rendezte 127 óra című filmért, és nagyon úgy tűnt, hogy a kissé extrém, de kétségkívül sokoldalú színész előtt ezzel megnyílik Hollywoodban egy egészen új ajtó is. Aztán 2018 elején öt, a színistúdiójába járó nő vádolta őt meg helytelen viselkedéssel vagy zaklatással – ez pedig a résnyire nyitott ajtót nemcsak becsapta Franco előtt, de egyelőre úgy fest, hogy végleg le is zárta.
A színész egy nappal a botrány kirobbanása után Stephen Colbert műsorában így nyilatkozott:
Egész életemben büszke voltam arra, hogy felelősséget vállaltam mindenért, amit tettem. […] Azok a dolgok, amikről Twitteren írtak (itt érték a vádak – a szerk.), nem úgy történtek. De mindenkit támogatok abban, hogy álljon elő, és mondja el a maga történetét, mert olyan sokáig nem tehették. Én nem szeretném elhallgattatni őket. Azt gondolom, ez egy jó dolog és támogatni fogom őket.
A dolog továbbgyűrűzött, amikor az áldozatok közül ketten tényleges feljelentést tettek ellene, a színésznek bíróság elé kellett állnia, de a tárgyalás nem kapott túl nagy médiafigyelmet – valószínűleg szándékosan – és 2021 februárjában a felek peren kívül megállapodtak. A Hollywood Reporter később azt írta, hogy Francónak 2,2 millió dollár, azaz 748 millió forintnak megfelelő összeget kellett megfizetnie feléjük.
Ugyanebben az évben – mentve a süllyedő hajót – a színész a The Jess Cagle Podcastban próbálta az imázsát rehabilitálni. Arra hivatkozott, hogy korábban szexfüggőséggel küzdött, és elismerte, hogy nem volt mindig tiszta az elméje, de továbbra is állította, hogy mindig konszenzussal ment bele az együttlétekbe. Ezek után a színész teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, és bár néhány filmje az IMDb szerint gyártás alatt van, valójában 2019 óta nem szerepelt semmiben.
Kevin Spacey
Kevin Spacey is mesélhetne arról, hogyan találta magát a kispadon, miután több férfi is megvádolta őt molesztálással – hiszen nemcsak nőkről beszélhetünk, mint érintett felek. A legnagyobb port kétségkívül az Anthony Rapp okozta vádak okozták, a férfi azt állította, hogy Spacey molesztálta őt 14 éves korában, amikor még mindketten csak feltörekvő színészek voltak.
Spacey-t négyrendbeli nemi erőszak bűntettében állították bíróság elé, de mindegyik esetben ártatlannak vallotta magát, végül 2022 októberében a szövetségi bíró felmentette, így Rappnek 40 millió dollárt kellett megfizetnie a színész felé a rágalmazás miatt. A történet azonban itt nem ért véget, 2022 novemberében ismét vádat emeltek ellene, ezúttal egy másik férfi nyújtott be keresetet, így Spacey-t háromrendbeli szemérem elleni erőszak, háromrendbeli szexuális zaklatás és egyrendbeli beleegyezés nélküli szexuális tevékenységre késztetés miatt hívták be a bíróságra – ő ezúttal is ártatlannak vallotta magát mind a hét vádpontban.
Jelenleg egyébként a színész ellen összesen tizenkét vádpontban folyik eljárás, így korábban volt már szó róla, hogy összevonják őket, hogy ne egyesével tárgyalják az ügyeket. Legközelebb nyáron várható az újabb per, de még ha ismét sikerül is bizonyítania az igazát, a színészt pont karrierje csúcspontján érték a vádak, a népszerűsége körülbelül nullára esett vissza, Hollywood egyáltalán nem foglalkoztatja.
Ha segítségre van szükséged:
NANE SEGÉLYVONAL
Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek
06 80 505 101
hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22 és szerda 12-14 óra között
PATENT EGYESÜLET
A jogsegély elérhető telefonon szerdánként 16 és 18 óra között és csütörtökönként 10 és 12 óra között a 06 70 220 2505 mobilszámon, illetve e-mailen a jog@patent.org.hu címen folyamatosan.