nlc.hu
Sztárok
Liptai Claudia vallomása

Ezért került mélypontra Liptai Claudia

A műsorvezető egyensúlyra törekszik a magánélet és a munka között.

Liptai Claudia adott egy nagyobb interjút a Nők Lapjának, melyben a magánélete mellett a karrierje is szóba került. Az édesanya a beszélgetés során elmondta, hogy azért szünetelteti például a podcast-sorozatát, mert nem szeretné, hogy a sok munka a magánélete rovására menjen. Az egyensúly híve, melyet időnként nehezen ér el. Bár elégedett a karrierjével, elmondása szerint tavaly volt egy kisebb krízise, mely abból fakadt, hogy úgy érezte, háttérbe szorult a tévés piacon.

„Egy évvel ezelőtt ősszel komoly mélypontot okozott az életemben. Úgy éreztem, hogy sehol sem tartok, és azon töprengtem, hogy most mi lesz. Én voltam a díva, a tévézés nagyasszonya, meg ki tudja még, milyen jelzőket aggattak rám, és most meg semmi. Nem volt színház, tévé, csak önmarcangolás, hogy mi történt, rossz lettem, csúnya lettem, elmúltam? Ebben persze benne volt az is, hogy tudtam, nemsokára ötven leszek. És akkor, egy évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy profilt váltok, így született meg az önálló estem is” – magyarázta a lapnak Claudia. Az is kiderült, hogy sokáig az önálló estjével kapcsolatban is voltak kétségei, mert nem gondolta, hogy érdekelni fogja az embereket, miket mesél az életéről. Ami az őszinteségét illeti, ő a mai napig úgy hiszi, hogy mindenkinek kimondja azt, amit gondol, ezen pedig nem kíván változtatni. 

Liptai Claudia

Liptai Claudia (Fotó: Schumy Csaba)

„Ez egy adottság, világéletemben ilyen voltam, csak én nem káromkodom egyet, ha bosszúság ér, hanem kimondom, amit gondolok. Bennem semmi nem marad meg, ami rossz lenne, de ez a környezetemnek nem biztos, hogy mindig jó. Ez inkább nőies tulajdonság, mert azt tapasztaltam, hogy a férfiak hajlamosabbak arra, hogy elfojtsák az érzelmeiket, és ez nem jó. Arra tanítom Marcellt, a fiamat is, hogy sírjon, ordítson, toporzékoljon nyugodtan, majd elmúlik, és újra kisüt a nap.” 

Idén lett 5 éves házas

Claudia és férje, Pataki Ádám idén ünnepelték 5. házassági évfordulójukat, és a mai napig, ha valaki elcsípi őket a színfalak mögött, akkor azt láthatja, hogy a bátorító simítások és kedves, szeretetteljes puszik sosem maradnak el. „Mindketten érezzük, hogy mikor kell háttérbe húzódni és engedni a másikat kiteljesedni, emellett segítő kezet nyújtani. Ha nem is tanácsokkal, pusztán a jelenlétünkkel, egy öleléssel és egy csókkal” – mondta a cukrász az nlc-nek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top