nlc.hu
Sztárok
Krausz Gábor és a Dancing with the Stars

Krausz Gábor útja a döntőig – íme pár mesés fotója Mikes Annával

December 2-án véget ér a Dancing with the Stars 4. évada. A tét hatalmas, a döntőbe jutott 3 páros pedig nemcsak önmagának, hanem a nézőknek is hatalmas meglepetéseket okozott. Krausz Gábor is küzd a győzelemért, aki sok mindent kapott ettől a műsortól, legfőképp a felszabadultság érzését.

A kezdetektől szárnyal

Krausz Gábor igazi meglepetés a Dancing with the Starsban, ahol fricskázott is egyet. A séf rengeteget gyakorol táncpartnerével, Mikes Annával, akivel már össze is hozták a rajongók. Bár a séf korábban nem hitt magában, végül igent mondott a felkérésre. A Borsnak elmondta, hogy úgy érzi, teljesen új ember vált belőle, amitől felszabadult a hétköznapokban. 

„Ez persze a produkciókon is látszik, el tudom magam engedni, felszabadultan táncolok. Olyannyira, hogy legutóbb, amikor visszanéztem a műsort, nem ismertem magamra: Ez a pasi én vagyok? Na ezt egy hónappal ezelőtt el sem hittem volna, hogy ekkorát képes vagyok változni. A másik célom pedig az volt, hogy a nézők egy másik oldalamat is megismerjék, ne csak azt, amit a Séfek Séfében látnak. Az egy szakmai műsor, ahol gyakran mufurc vagyok, ha nem úgy teljesítenek a versenyzőim. Pedig igenis van egy kedves, érzékeny oldalam, amit azonban eddig csak azok ismertek, akik közel állnak hozzám” – nyilatkozta a lapnak Tóth Gabi exe, aki szeretné, ha kislánya, Hannaróza büszke lenne rá. 

Sokat fogyott

Mióta elkezdett napi 8 órát edzeni, összesen 12 kilótól szabadult meg. Emellett a mindennapokban is érzi a fizikai változást. „Ugyan nem kockás még a hasam, de erőnlétben érzem, például sokkal könnyebben mozgok, tovább bírom a terhelést” – árulta el a Blikknek a döntőbe jutott híresség

Mikes Anna, Krausz Gábor vezető

Mikes Anna és Krausz Gábor (Fotó: TV2)

Az elvált férfiaknak ajánlotta a szambáját

A Dancing with the Stars 3. élő adásában a TV2 sztárja egy szambát adott elő a táncpartnerével, Mikes Annával. A produkció előtt elárulta, hogy az elvált férfiaknak szeretne üzenni a táncával.

„A nyár közepén kiderült, hogy mi el fogunk válni, amit magam sem hittem volna. Ez mindig egy pofon, főleg ha váratlanul jön, és nagyon nehéz feldolgozni, hogy ami eddig megszokott volt, az mostantól nincs, hogy kifelé erőt mutass, miközben belül egyébként éppen romokban vagy. Ilyenkor az ember könnyen belekerülhet egy olyan szituációba, mondjuk, hogy fú, végé mindennek, mi lesz velem, hogy lesz?… Én úgy éltem meg, hogy leültem és csönddel vettem magam körül az első időkben. Átgondoltam, hogy miben hibáztam, és nagyon sok segítséget kaptam a családomtól, a barátaimtól. Nekem nagy szerencsém volt, hogy találtam egy hobbit, amit elkezdtem szeretni, ez a tánc. És azt érzem, hogy ennek köszönhető az, hogy én most ennyire nagyon felszabadult és önbizalommal teli vagyok” – vallotta be a csatorna egyik riportfilmjében Gábor, aki nem szeretné, hogy szánják az emberek.

Nézzünk pár képet Krausz Gábor eddigi fellépéseiből 

Mikes Anna, Krausz Gábor (2)
Megnézem
Összes kép (23)

„Én végig azon gondolkodtam, miközben nem vagyok spirituális beállítottságú, hogy egyszerűen nem lehet véletlen, hogy most talált rád ez a lehetőség, ez a verseny. Annyira kellett most a te életedbe, annyira jó helyen érkezett, és annyira jó helyen érkezett az Anna. Anna, olyan szépen fogtad Gábor kezét végig ezen az úton, és ebben a táncban ez valahogy fantasztikusan testet öltött” – mondta Ördög Nóra Krausz Gábornak a tegnapi adásban, miután a sztárséf és partnere Aerosmithre rumbázott. Hogy ki lesz a végső győztes, az december 2-án kiderül. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top