nlc.hu
Trend
Természetes gyógymódok

Természetes gyógymódok

A különbözõ diéták, böjtök, a talpmasszázs, a fényadás, a légzésterápia, az aromaterápia, az agykontroll, az akupunktúra egyaránt ígéretes megoldásnak tûnik, hiszen céljuk a test és a lélek összhangjának megteremtése. Sokszor éppen ez a feltétel hiányzik ahhoz, hogy méhünk befogadja és kihordja szerelmünk gyümölcsét.

Nem vagyunk egyformák. Ez a kijelentés különösen igaz szervezetünk hormonális működésére. A nagymamám így osztályozta a barátnőit: „az egyik attól is teherbe esett, ha csak ránéztek, a másik meg várhatta a gólyát évszámra”. A gyermekáldás késlekedésének sok oka lehet.

A meddő párok negyven százalékánál a férfinél, másik negyven százaléknál a nőnél, a maradék húsz százaléknál a pár mindkét tagjának szervezetében található olyan elváltozás, ami gyermektelenséget okozhat. Ha egy év védekezés nélküli, rendszeres nemi élet ellenére sem fogan meg a gyermek, akkor a férfinél keresik először az okot. Ez ugyanis kevesebb kellemetlenséggel járó, gyorsabb eredményre vezető vizsgálat.

A női szervezet nemi működése ciklikus, sokkal összetettebb, mint a férfié, ráadásul a szervi bajok skálája is szélesebb lehet. A női meddőség okának alapos feltárásához vizsgálatok egész sorozata szükséges. A legtöbb asszony szívesen elkerülné ezt a tortúrát, és csak végső esetben vállalkozna hosszan tartó vizsgálatsorozatra, esetleg hormonkúrára, műtétekre.

Akit még nem sürget az idő, jó eséllyel próbálkozhat először a szelíd gyógymódokkal. Ezekkel nem egy esetben a hagyományos orvoslás beavatkozásaihoz hasonló eredményeket lehet elérni, persze türelemmel, kitartással és megbízható szakemberek útmutatásával.





Kéretlen hormonkezelés?

A nyolcvanas évek derekáig jó párszor előfordult, hogy a nagy-üzemi állattenyésztés során hor-monkészítményeket adtak az állatoknak a gyorsabb gyara-podás, az izomtömeg növekedé-se érdekében. Ezek a hormonok persze azokra is hatottak, akik elfogyasztották az állatok húsát. E probléma felismerése után világszerte betiltották a hormo-nok adagolását, sőt Magyaror-szágon is rendszeresen ellenőr-zik, tartalmaznak-e a tápok ilyen szereket.
Fűben-fában, kristályokban

A régi javasasszonyok szerint minden bajunkra ad gyógyírt a természet. A népi orvoslás a meddőség ellen számtalan természetes hatóanyagot tart nyilván. A híres Maria Treben palástfű- és cickafark-tea fogyasztását javasolja, valamint különösen hatásosnak tartja a fehér fagyöngy levelének és szárának frissen kipréselt levét.

Lust és Tierra a kínai dang quajt (Angelica Sinensis), a hamis egyszarvúgyökeret, a barátcserjebogyót és a törpepálmát javasolja. A dang quaj olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek egyes hormonok alapanyagai. A hamis egyszarvúgyökér (Chaemalírium Luteum) az amerikai őslakók fontos termékenységserkentője. A kányabangita és a feketebangita kérge erősítheti ezek hatását.

E gyógynövényeket persze csak példaként soroltuk fel, az elkészítés módját, az adagolást feltétlenül szakemberrel beszéljük meg, egyúttal tudakozódjunk megbízható beszerzési forrás felől is.

Van, aki a fürdőkúrákra esküszik. Bizonyos ásványi anyagok és a meleg valóban gyógyít egyes nőgyógyászati betegségeket, ezért az iszappakolás és a termálvízkúra is hatásos lehet. Kifejezetten női bajok gyógyításáról híres a harkányi és a szovátai (Románia), Medve-tó melletti fürdőszanatórium.

Ásványok, növények, állatok gyógyító erejét használja fel a homeopátia is. Azonban a homeopátiás orvoslás a szokásostól eltérően közelíti meg az embert. Bár vannak bizonyos szerek, amelyeket a belső nemi szervek betegségeire és a meddőség ellen javasol, alapvetően nem egyes betegségeket gyógyít, hanem az egész embert vizsgálja, és az „egész”-séget akarja visszaállítani alkati szereivel.


Peteérést serkentő torna

Anatómiatanárom azt javasolta: álljunk fejre mindennap, vagy legalább ereszkedjünk egy kicsit négykézlábra. Mozgassuk meg a belső szerveinket, azoknak is kell egy kis torna!

Aviva Steiner szerint külső és belső izmaink megmozgatásával jelentősen meg tudjuk változtatni szervezetünk hormonális állapotát. Aviva eredetileg idősebb nőknek tartott órákat. Ehhez kellett olyan gyakorlatokat kitalálnia, amelyek nem fárasztják el túlságosan, mégis megmozgatják a változó koron túli hölgyeket. Nagy meglepetésére néhány tanítványa újra menstruálni kezdett. A fiatalabbak arról számoltak be, hogy ciklusuk rendszeresebb lett, és kevesebb kellemetlenséggel jár, mint annak előtte.

Aviva nagy intenzitással vetette bele magát a gyakorlatok továbbfejlesztésébe, tanulmányozni kezdte a női hormonális rendszer működését, és végül tudományosan is bizonyította, hogy a speciális torna egyes esetekben helyettesítheti a hormonkezelést, sőt a műtéti beavatkozást is.

Az alhas, a belső hasi és gátizmok és a farizmok megmozgatásával éri el gyógyító hatását. A mozgás fokozza az adott terület vérkeringését, így több vitamin, hormon és más életfontosságú anyag jut a „célszervekbe”. Ez a belső női nemi szervek egészséges működését eredményezi, de visszahat a központi hormonális szabályozó, a hipofízis működésére is.

A mozgás során létrejött altesti vérbőség akár a petevezetékek letapadását is oldhatja, így egyes esetekben megszüntetheti a meddőség okát. Segíthet többszörös vetélés után is, mivel a gyakorlatok alkalmasak a méh izomzatának erősítésére, így lehetővé teszik a magzat sikeres kihordását.
Aviva Steiner tornájára jelentkezni lehet itt >>

Stressz és hormonzavar

Több olyan esetet ismerünk, amikor a házaspár és az orvosok évekig tartó küzdelme sem vezet eredményre. Végül a pár örökbe fogad egy gyermeket, vagy belenyugszik a helyzetbe: lemondanak az újabb próbálkozásokról. És ekkor váratlanul bekövetkezik a terhesség. A kulcsszó a megnyugvás.

Egyes pszichológiai iskolák szerint az embert nem önmagában, hanem múltjával, életfeltételeivel, környezetével együtt kell egy rendszerben szemlélnünk. Nem biztos, hogy testünkben rejlik az ok – az egész rendszer működésének eredménye is lehet, hogy elmarad a várt terhesség. Ebben az értelemben a meddőség nem hiba, hanem helyes válasz, amit a szervezet az adott körülmények között adhat. Ez a működési mód őseinknél teljesen indokolt volt: éhínség, természeti katasztrófák vagy más válságos élethelyzet esetén „nem volt kifizetődő” szaporodni, mert az utódoknak csekély esélyük volt a túlélésre.

Mai világunkban számtalan olyan helyzet állhat elő, amit a szervezet válságosnak érzékel. Ilyenkor stresszhormonok árasztják el a szervezetet, ezek hátráltatják a nemi hormonok működését. Vagyis ha a szervezet túlzottan nagy stressznek van kitéve, „megmakacsolja magát”, nem fogan meg a gyermek.

Ahhoz, hogy ez a folyamat beinduljon, nem kell háború vagy éhínség: elég, ha túlhajtjuk magunkat (intenzív sportolás), alultápláltak vagyunk (erős fogyókúra), de sajnos a komoly, akár még a gyermekkorban bekövetkezett lelki trauma, például szexuális zaklatás is tartósan a terhesség elleni védekezésre késztetheti testünket.

Agyunk ugyanis nem tesz különbséget biológiai és lelki stressz között, ugyanolyan „hormonzavart” produkál mindkét esetben. Az orvoshoz forduló nőnél ezt meg is állapíthatják, már az első vizsgálatok során. A szervezet azonban nagyon sokszor ellenáll a gyógyszeres kezelésnek, és mindenképp „meg akarja védeni” az asszonyt a terhességtől. A valódi megoldást ilyenkor nem az hozza, ha felvesszük a harcot ezzel az ősi és teljesen logikus válasszal, hanem az, ha megszüntetjük a stresszreakció okát. Több vizsgálat igazolja, hogy akár rövid, stresszcsökkentő pszichoterápiával is jó eredményeket lehet elérni a meddőség gyógyításában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top