„Hetven éve vagyok a szakmában” – ez az egy mondat kulcsfontosságú, ha az elképesztő karriert a háta mögött tudó Quincy Jones életművét kezdjük boncolgatni. Mielőtt elmerülnénk a részletekben, álljon itt pár statisztikai adat az emberről, aki egyike a kevés (összesen 18) EGOT-nak, azaz olyan művésznek, akinek legalább egy Emmy-, Grammy-, Oscar-, és Tony-díja is van. Grammyből például 28 is jutott neki, ami szép teljesítmény – neki van a második legtöbb a világon (az első egyébként Solti György, azaz Sir Georg Solti) – főleg, hogy emellé 79 jelölés is társul. Megkapta a Grammy Legend-díjat is, Barack Obama 2011-ben a National Medal of Arts kitüntetéssel ismerte el munkásságát, Oscar-jelölésből pedig 4 is jutott neki.
Ennél azonban sokkal látványosabb számok is fűződnek a hét évtizedes karrierhez: 2900 dal felvételén vett részt, előadóként, producerként vagy épp karmesterként, ez több mint 300 albumot jelent. Összesen 51 filmhez és sorozathoz komponált zenét, de saját szerzeményeinek száma meghaladja az ezret is. Ő a felelős a világ legnagyobb példányszámban eladott nagy-, és kislemezéért, és az ő egyik száma volt az első zene, amit a Holdról sugároztak a Földre. Ezek pedig csak a számok és akkor még bele sem mentünk, hogy milyen hírességek, népszerű zenészek, énekesek pályáját indította el, és rajtuk kívül hányan tekintik példaképnek, mentornak, vagy épp élő istennek.
Az ember, akit csak Q-nak hívnak
Ezt az impozáns, ám hullámvölgyekben nem szűkölködő pályafutást mutatja be a Quincy című, bő kétórás dokumentumfilm, amelyet a Netflix felkérésére a legenda lánya, a színészként például a Városfejlesztési osztály (Parks & Recreation) című sorozatból vagy a Közösségi háló című filmből ismert Rashida Jones rendezett. Tény, hogy az alkotásból csak kevés olyan dolog derül ki, amit eddig ne ismerhettek volna Quincy Jones megszállott rajongói, azok azonban, akik csak hallomásból, filmek stáblistájáról, esetleg 1-2 híresebb szám révén ismerik Jonest, szépen összegyűjti a jelenleg 89. évét taposó zenész életének jelentősebb mérföldköveit. Ez pedig szép teljesítmény, mert Jones életében annyi mérföldkő van, amit mások 2-3-4 élet alatt tudnának csak összegyűjteni.
A film kezdő képsorai egyből el is helyezik Quincy Jones alakját a világ zenei panteonjában: az első képeken a rap és hip-hop világának egyik megkerülhetetlen tartóoszlopa, Dr. Dre látható, amint Jones kaliforniai házában áll. Ez persze arrafelé nem szokatlan dolog, hiszen Q életében amúgy is egymásnak adják a kilincset a celebritások. Ami meglepőbb, az a gyermeki ujjongás és kikerekedett szemű csodálat, amely a 60 felé közelítő Dr. Dre arcáról leolvasható. „Apám, itt állok Quincy Jones házában” – hitetlenkedik a rapper, ugyanúgy, ahogy az ő saját rajongói tennék, ha bebocsátást nyernének a Dre-rezidenciára (Drezidencia?).
Quincy Jones és a Big Band, 1960. (Fotó: Franz Hubmann / IMAGNO / APA-PictureDesk via AFP)
Ahhoz azonban, hogy ezt az illusztris életet átlássuk, érdemes visszamenni a kezdetekig: Jones 1933-ban született Chicago rossz hírű South Side negyedében, ahol sokáig egyetlen fehér embert sem látott. Érdekesség, hogy nagyanyja fiatalon még rabszolga volt, de felmenői között megtalálható Betty Washington Lewis, az USA első elnökének, George Washingtonnak a testvére is.
Kőkemény környéken éltek, amiről az is tanúskodik, hogy az ifjú Quincynek egyszer egy késsel odaszögezték a kezét egy fakerítéshez egy nézeteltérés miatt. Jones apja fia születése után nem sokkal elhagyta a családot egy másik nőért, anyját pedig skizofrén epizódjai miatt elmegyógyintézetben kezelték. A második világháború után Jones az apja családjával Seattle-be költözött, ahol a Garfield High School diákjaként felfedezte a zene iránti rajongását: kiderült, hogy a fiú tehetséges trombitás és karmesternek sem utolsó. Mindössze 14 évesen már Seattle füstös jazzklubjaiban lógott, itt ismerte meg az akkor 16 éves Ray Charlest, akivel életre szóló barátságot kötöttek, később pedig többször dolgoztak együtt a legenda karrierje során.
A jazz-istenektől Frank Sinatráig
1951-ben Jones ösztöndíjat kapott a Seattle University zenei karán, ahol egyébként a fiatal Clint Eastwood volt az évfolyamtársa. Egy félév után azonban Q a nívós Berklee College of Music-ra iratkozott be, ám tanulmányait végül otthagyta, amikor a kor ünnepelt jazz-zenésze, Lionel Hampton meghívta trombitálni a turnéegyüttesébe. Ekkor derült ki, hogy Quincynek remek érzéke van a hangszereléshez, karmesterséghez, így a turnézást követően New Yorkba költözött, ahol olyan nevek stúdiófelvételeinél bábáskodott, mint Sarah Vaughn, Count Basie, Duke Ellington, Gene Krupa, Dinah Washington vagy épp Ray Charles.
Pár évvel később, 1956-ban felkérték, hogy trombitásként működjön közre hat élő adás felvételén: az akkor 21 éves Elvis Presley adta elő így a Heartbreak Hotel című számát, amely hamarosan a Billboard toplista élére került, egyben az lett az év popdala is. Nem sokkal ezután Qunciy Jones már a jazz-legenda Dizzy Gillespie turnéegyüttesével utazott a Közel-Keletre és Dél-Amerikába, mint trombitás, egyben zenei rendező.
Quincy Jones és Frank Sinatra (Fotó: Steve Granitz/WireImage)
Otthonosan mozgott Európában is, mivel 1957-ben Párizsba költözött, hogy képezze magát: attól a Nadia Boulanger-től tanulta a zeneszerzés és a karmesterség fortélyait, aki többek között Igor Sztravinszkij mentora is volt, és aki az első karmesternőként vezényelhette a Bostoni Szimfonikus Zenekar és a New York-i Filmharmonikusok zenészeit.
Jonest 1958-ban maga Grace Kelly – akkor már hercegnőként – meghívta Monacóba, hogy egy jótékonysági koncert hangszerelését intézze. Ekkor dolgozott először Frank Sinatrával, akinek hat évvel később második stúdióalbumát, a Count Basie-vel közös It Might as Well Be Swing című lemezét is hangszerelte, de szintén őt hívták, amikor Sinatra, Sammy Davis Jr., Dean Martin és Johnny Carson 1965-ben jótékonysági koncertet adott Count Basie együttesével közösen.
Jones és Sinatra életre szóló barátságot kötöttek, többek között ehhez fűződik az első dal története, amit a Holdról sugároztak a Földre. Ez Sinatra Fly Me To The Moon című dala volt, amelyet először az Apollo 10 űrhajósai játszottak le a Hold körül keringve, hogy ezzel ébresszék a földi irányítás tagjait Houstonban. Később pedig akkor is felcsendült ez a dal, amikor Buzz Aldrin – második emberként – kilépett a Holdra az Apollo 11 holdkompjából.
Jones és Sinatra utoljára 1984-ben dolgoztak együtt, amikor a legendás énekes elkészítette utolsó stúdióalbumát, az L.A. Is My Lady-t. Kapcsolatuk mélységét talán jól mutatja, hogy Sinatra halála előtt Jonesra hagyta 40 éven át hordott pecsétgyűrűjét. Sinatrának egyébként komoly szerepe volt abban, hogy a Las Vegas-i kaszinókban megszűnt a szegregáció, ugyanis egy fellépés előtt derült ki, hogy Quincy Jonesnak egy másik szállodában kellene laknia, mivel az elegáns hotelbe feketék akkor még nem léphettek be. Sinatra viszont ezután közölte, hogy a szálloda vagy felhagy a rasszista gyakorlattal, vagy ő bizony oda többé be nem teszi a lábát.
„Frank Sinatra egy másik bolygóra vitt magával – mondta akkor Jones. – Egészen 1998-as haláláig dolgoztunk együtt. Rám hagyta a gyűrűjét. Sosem veszem le. Ha Szicíliába utazom, nem is kell útlevél, elég csak felmutatnom a gyűrűmet.”
Ennek ellenére a valódi áttörésére 1961-ig kellett várnia, amikor kinevezték a Mercury Records alelnökévé, ezzel ő lett az első fekete, aki betölthette ezt a pozíciót. Ugyanebben az évben kereste meg Sidney Lumet filmrendező, hogy A zálogos című alkotásához zenét írjon. Ez volt Jones első filmzenéje, amelyet még vagy 40 további követett. A teljesség igénye nélkül csak néhány cím: Az olasz meló, Párosban a városban, Hidegvérrel, vagy épp a Bíborszín, amelynek zenéjéért Oscar-díjra jelölték a legendát.
A hatvanas években Jones tovább folytatta a munkát, olyan sztárok dalait hangszerelte, mint Billy Eckstine, Peggy Lee, a már említett Sarah Vaughan és Dinah Washington, de dolgozott például Ella Fitzgeralddal is – őt a filmben lazán csak Ellaként emlegeti. Ebben az évtizedben összesen 13 saját albumot adott ki, ezek közül talán a Big Band Bossa Nova a legismertebb, amelyen szerepel az 1988-as labdarúgó világbajnokság hivatalos zenéjének kiválasztott Soul Bossa Nova is.
Michael Jacksontól Will Smithig
A legenda a hetvenes években sem pihent, ebben az évtizedben 13 albumot adott ki, miközben megalapította saját produkciós cégét, a Qwest Productions-t, amellyel több albumot is tető alá hozott Frank Sinatrának. A filmzenéket sem hanyagolta, karrierje egyik leghíresebb alkotása az 1978-as The Wiz című, az Óz, a csodák csodája történetét feldolgozó musical, amelynek főbb szerepeiben Michael Jackson és Diana Ross látható.
A közös munka során a fiatal Jackson megkérte Jonest, hogy javasoljon neki producereket, akik segíthetnék az első szólólemezének kiadásában. El is hangzott pár név, végül azonban Jones maga vette kézbe az 1979-es Off the Wall című nagylemez munkálatait, amely világszerte húszmillió példányban kelt el. Jones ezzel az egyik legbefolyásosabb producerré vált, pedig akkor még három évet várni kellett az 1982-es Thriller megjelenésére, amely 65 millió eladott példánnyal minden idők legtöbbet értékesített albumává vált. Következő, egyben utolsó közös munkájuk eredménye pedig a Bad című nagylemez lett, amelyből 45 millió darab fogyott. Kijelenthetjük tehát, hogy Michael Jackson Quincy Jonesnak köszönhetően lett a nyolcvanas évek talán legnagyobb sztárja.
1985-ben, karrierje során először Quincy Jones filmproducerként is bemutatkozott: a Steven Spielberg által rendezett Bíborszín című drámával újabb komoly sikereket ért el: a filmet 11 Oscar-díjra jelölték, Quincy Jones pedig innentől fogva elmondhatta magáról, hogy ő fedezte fel Whoopi Goldberget (aki a filmben nyújtott alakításáért szintén jelöltek a díjra) és Oprah Winfrey-t is.
Ugyanebben az évben a befolyását felhasználva szinte minden valamire való amerikai énekest és zenészt összetrombitált, hogy az Etiópiában tomboló éhínség leküzdésére adományokat gyűjtsenek. Ennek lett az eredménye a We Are The World című dal, amellyel 63 millió dollárt sikerült jótékony célra összegyűjteni és amely minden idők legtöbb példányban eladott kislemeze a mai napig. A felvétel előtt Quincy Jones egy papírt helyezett el a stúdió ajtaján, amelyre ezt írta: „Az egódat hagyd az ajtó előtt”, a közreműködő sztároknak pedig előírta, hogy mindenki a leglazább, utcai ruhájában jöjjön, mert úgy érezte, nem lenne szerencsés, ha egy éhínség elleni jótékonysági felvételen csupa puccos ruhás alak parádézna.
A kilencvenes évek sem múlt el anélkül, hogy Jones ne adott volna a világnak egy újabb szupersztárt: ő volt ugyanis a producere a The Fresh Prince of Bel-Air, azaz a Bel-Air hercege című sorozatnak, amelynek köszönhetően vált világszerte ismertté az akkor még csak a szárnyait bontogató Will Smith. Ugyanebben az évtizedben dolgozott Céline Dionnal, Barry White-tal és a kilencvenes évek R&B-ben népszerű énekes-producer Babyface-szel is.
A XXI. században már kevesebbet dolgozott, ami érthető is: amikor Michael Jackson 2001-ben megkereste, hogy ismét dolgozzanak együtt, arra hivatkozott, hogy 74 évesen már kicsit elfáradt. Ennek ellenére folyamatosan turnézott hazájában és külföldön egyaránt: Magyarországon is fellépett, 2018-ban, épp nálunk ünnepelte 85. születésnapját. Szinte a csodával határos módon egyébként, ugyanis élete során többször megcsapta a halál szele: még viszonylag fiatalon agyvérzést kapott, ami miatt kétszer is agyműtétet kellett rajta végrehajtani. A második beavatkozás után orvosai eltiltották a trombitálástól, nehogy a megerőltetés miatt egy újabb ér elpattanjon az agyában. Később küzdött ideg-összeroppanással, de túlélt egy sztrókot is, ami után felhagyott az alkoholfogyasztással.
Aktivista és többszörös családapa
Jones már a hatvanas években odaállt a számára fontos ügyek mellé. Elsőként még a Martin Luther King Jr. nevével fémjelzett amerikai polgárjogi mozgalmakat támogatta, de aktivizmusa legalább olyan sokszínű, mint zenei pályafutása. Társalapítója az amerikai fekete zenei kultúra felett őrködő Institue of Black American Musicnak (IBAM), akárcsak a chicagói Black Arts Festivalnak. Éveken át különféle humanitárius projekteken dolgozott a U2 frontemberével, Bonóval, emellett pedig megalapította a Quincy Jones Listen Up Foundation nevű alapítványát, amellyel Dél-Afrikában épített több mint száz otthont rászoruló fiatalok számára. 2004-ben részt vett a We Are the Future (WAF) nevű projekt elindításában, amely kifejezetten a szegény, és/vagy háborús övezetekben élő gyerekeknek próbál segíteni. Emellett vagy egy tucat további jótékonysági szervezetet és nonprofitot támogat, például idős korú amerikai jazz- és blues-zenészeket juttatott otthonhoz a Katrina hurrikán pusztítását követően, de szóvivője a Global Down Syndrome Foundation alapítványnak is.
A film vége felé hangzik el egy fontos kérdés, amelyre a nézők addigra már megkaphatják a választ. „Apa, hogy érzed, van olyasmi az életben, amiben nem voltál sikeres?” – kérdezi Rashida Jones az apjától, aki erre rövid szünettel, majd kényszeredett nevetéssel reagálva annyit mond: „A házasság?”.
Alan Hicks rendező, Quincy Jones és Rashida Jones (Fotó: Emma McIntyre/Getty Images via AFP)
Quincy Jones ugyanis háromszor nősült és összesen hét gyereke van öt különböző nőtől (ma már hat unoka és egy dédunoka is bővíti a „klánt”). Első felesége Jeri Caldwell volt 1957 és 1966 között, közös gyerekük Jolie Jones. A zenész azonban sosem volt kifejezetten hűséges típus: egy Carol Reynolds nevű nővel ápolt viszonyából született Rachel nevű lánya. Ezután egy svéd színésznőt, Ulla Anderssont vett feleségül, akivel hét éven át (1967-től 1974-ig) voltak házasok. Ebből a frigyből is született két gyerek, Martina és Quincy, akik jelenleg is Svédországban élnek – emiatt egyébként Jones folyékonyan beszéli a skandináv nyelvet. A válást követően Peggy Liptonnal keltek egybe, aki a hatvanas-hetvenes évek fordulóján vetített The Mod Squad című krimivel lett igen népszerű, de a házasságot követően 15 évre visszavonult a színészkedéstől, hogy a zenésszel közös gyerekeiket – Kidada és Rashida Jones – nevelje. 1989-ben váltak el, a zenész pedig két évvel később összejött Nastassja Kinski német színésznővel, akitől szintén született egy lánya, Kenya Jones, aki manapság modellként dolgozik.
Érdekesség, hogy 1994-ben a rapper Tupac Shakur kritizálta a zenészt, amiért kizárólag fehér nőket választott partnerként. Erre válaszként a lánya, Rashida írt egy vitriolos nyílt levelet a rappernek. Tupac Shakur egyébként valamivel később Rashida Jones nővérével, Kidada Jonesszal élt együtt, egészen a rapper 1996-os haláláig.
A Quincy című dokumentumfilm a fentieken túl azt is bemutatja, hogyan alakult a legenda családi élete, amelyhez egészen zseniális házi videofelvételek szolgáltatják a vizuális elemeket, de azt is egészen lenyűgöző nézni, hogy a különféle díjátadók és események során hány világszerte ismert megasztár érzékenyül el Q-val találkozva. Beyoncé és Jay-Z mellett Snoop Dogg, Samuel L. Jackson vagy épp maga Barack Obama is a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel köszönti Quincy Jonest, ami a fentiek – és Rashida Jones dokumentumfilmjének – fényében egyáltalán nem meglepő. A kritikusok a film szemére hányják, hogy kevés újdonságot mutat be az idős legendáról, ettől függetlenül a zene iránt érdeklődők számára valóságos csemegének számít a bő kétórás alkotás, amit vétek lenne kihagyni.
Még több zene az nlc-n:
- Százhúszezren vettek részt az új-zélandi zenei fesztiválon
- Több mint 15 millió forintért kelt el az Abbey Road utcanévtáblája
- „Sosem azok dobnak pénzt, akikből kinéznénk, hogy van nekik” – interjú Budapest legcukibb utcazenész-párjával
