nlc.hu
Trend

Balatoni Futár könyvkritika

A boldog békeidők romantikája egy ízig-vérig nyári olvasmányban – Ez a Balatoni Futár

A nyaralásnak nemcsak a gumimatrac az alapkelléke, érdemes legalább egy jó olvasnivalót is magunkkal vinni a fövenyre. Ilyen lehet Tóth Gábor Ákos legújabb könyve, a Balatoni Futár is.

Sokan vagyunk úgy, ha évközben nem jut kellő idő könyvolvasásra, legalább a vízparti sütkérezés idejét kihasználjuk, hogy egy-két regényt elolvassunk. De milyen könyvet válasszunk? A forró nyári napokhoz nem illenek a fajsúlyos értekezések, helyettük egy könnyed, vidám mű élvezetesebb társaságot jelenthet. Olyan, aminek történetébe a fejünk búbjáig elmerülhetünk, miközben jót szórakozunk a főhős kalandjain. Tóth Gábor Ákos legújabb könyve, a Balatoni Futár éppen ilyen, és még picit több is.

Könyvtipp nyárra időutazáshoz és nyaraláshoz

Tóth Gábor Ákos: Balatoni Futár (Fotó: 21. Század Kiadó)

A szerző a 19. század végi Balaton partra kalauzolja olvasóját, egész pontosan az 1895-ös év nyarán kezdődik a történet Balaton-Füreden. Főhősünk a fővárosi firkász, Csengődi István, aki mai értelemben egy sztármagazin munkatársa, megélhetési celebvadász egy korban, amikor még a szaftos pletykák az arisztokrácia és a politikai elit zárt világából szivárogtak lefelé, cseppet sem annyira önszántukból, mint manapság arról a pr ügynökségek gondoskodnak.

Hiába egzisztenciálisan teljesen kiszolgáltatott, a jobb partikra csak sétálójeggyel bejutó újságíró, balaton-füredi kiküldetését büntetésként éli meg. Számára a Balaton távolról sem a riviéra, a városka épp csak egy lépéssel található a világ vége előtt, a poros semmi (azaz vidék) közepén. Unalmas hely, ahol amúgy is csak gyüttmentnek számít, igaz, nem is töri magát, hogy befogadják a helyiek. Sznob, bármi vagyon nélkül, aki csak az érdekek mentén húzódó udvariasságnak és szerencséjének köszönheti, hogy talál magának szállást – és végül nem is akárhol. Az egykori Jókai villa új tulaja bízza meg, hogy koszt és kvártély fejében listába szedje az író ingóságait. És itt kezdődnek az izgalmak.

Kilátás az egykori Papsoka település Szent Mihály-templomának romjaitól a Balaton felé. A felvétel 1894-ben készült.
Megnézem
Összes kép (4)
Kilátás az egykori Papsoka település Szent Mihály-templomának romjaitól a Balaton felé. A felvétel 1894-ben készült.

A boldog békeidők romantikája egy ízig-vérig nyári olvasmányban – Ez a Balatoni Futár

A boldog békeidők romantikája egy ízig-vérig nyári olvasmányban – Ez a Balatoni Futár

Kilátás az egykori Papsoka település Szent Mihály-templomának romjaitól a Balaton felé. A felvétel 1894-ben készült.
Balatonfüred - parti sétány, jobbra a távolban a móló, a századforduló idején.
Baross gőzhajó a füredi mólón, háttérben a fürdőház. A felvétel 1894-ben készült.
Balatonfüredi Tagore sétány, Kisfaludy Sándor szobra (Vay Miklós, 1876). A felvétel 1894-ben készült.
Fotó megosztása:

Izgalmak alatt azonban senki se hömpölygő eseményfolyamot értsen. A történet épp úgy lassú mederben folyik, mint az akkori élet, és ez az, ami minket is kizökkenthet a hétköznapi rohanásból. Nyelvezete is finoman régies, de nem a valóban korabeli regények néhol nehézkes nyelvjárásában, inkább csak azért, hogy még közelebb hozza olvasójához a 19. század végi Magyarországot

“Anekdoták, regék, történelmi mendemondák, útibeszámolók, visszaemlékezések egyvelege egyetlen balatoni kirándulás történetébe építve. Nyugati mintára.”  

Az idézet nem a könyv jellemzése, annak egy kis részlete, ami éppenséggel egy szereplője, Eötvös Károly (egyébiránt korának egyik legnevesebb ügyvédje és legismertebb közéleti személyisége) Utazás a Balaton körül művét illeti, mégis remekül passzol e könyvre is. A könyv oldalain ugyanis nem pusztán egy jó humorral megírt történet bontakozik ki, de rengeteg érdekes részletet megismerhetünk a boldog békeidőknek becézett korról (legalábbis annak egy szeletkéjéről), ami esetén meglepő, mily párhuzamok vonhatók a jelen valóságával. A történet egy évvel 1896, azaz a millenniumi ünnepségek kezdete előtt indul, a pénznyelő készülődések és országos szintű fejlesztések közepén, az utolsó magyarországi kolerajárványt követően három évvel. Egy korban, ahol a ’48-as szabadságharc még a közelmúlt eseményének számít, nem beszélve a Kiegyezésről.

– Nincs ezzel semmi baj – kortyolgattam az italomat.
– A Huszárral viszont annál több lesz – jósolta Sturm. – Nagyon betalált a cikke, fiatalember. És ez nem Pest. Itt hamarabb rövidre zárják az ügyeket.
– Talán párbajra hív – vicceltem.
– Azt talán nem, de… – elgondolkodott – …értse meg, hogy ezek nem elszigetelt esetek. Két dolog találkozásáról van szó. Az egyik, a fi loxéra nyomán elértéktelenedett rengeteg termőföld. A másik az a Bécsből érkezett temérdek pénz, ami keresi a helyét. És ami még azután is nagyon sok, hogy legalább a felét ellopták. A császárnak szó szerint minden pénzt megér, hogy a millenniumi hókuszpókusszal betömje az elégedetlenkedők száját. A mi főrendi politikusainknak pedig semmi nem elég… ezt maga tudja a legjobban. Az érdekeiknek megfelelően
hol csókot lehelnek a pénzosztó idegen kézre, hol beleharapnak. Most éppen nagy az egyetértés, mégpedig abban, hogy a filoxéra nyomán felszabadult területekre szállodák és kurhotelok sokasága épüljön.

A történet maga fikciós, ám valós eseményeken, valós személyek élettörténetén alapul és olyan helyszíneken játszódik, amelyek egy részén jó eséllyel már mind jártunk. Így joggal az az érzése támadhat az olvasónak, hogy egy időgép kulcslyukán keresztül leskelődhet a múltba. A nyüzsgő pesti életből főhősünket viseltes dolgai miatt száműzi főnöke, hogy a “magyar tengernél” magukat kúráló felső tízezer köreibe beférkőzzön, és onnan szaftos pletykákat vadásszon le lapja számára. Ám ez döcögősen indul, mire pedig megtalálná a tökéletes lest, már más kerül célkeresztjébe.

Nem lehet különválasztani a fürdőéletet, a szelíd hegyeket, a tavat, a szőlőművelést, a borkultúrát, a jó vendéglátást – ez mind úgy van együtt, ahogy sehol máshol. Hogy is mondjam, itt nincsenek élek. Minden lekerekített. Olyan, mintha önmagába lenne szerelmes valaki. Nehéz kiábrándulni… Így lehettek magukkal az istenek a görög mitológiában.

A regény a borítója alapján romantikusnak ígérkezik, mindent elsöprő románcra azonban ne számítsunk. A lopott csók ugyan teret kap, de a történet nem bújik ki a társadalmi normák (és előítéletek) korabeli falai közül

– Lám, miféle magasságokba röpítheti az embert az egyszerűség – jegyeztem meg ironikusan, de azonnal el is szégyelltem magam. Hogy ezt leplezzem, kivettem egy kockát a kendővel kibélelt kosár aljából. Az egyszer hopp, máskor kopp életszemlélete megtanított arra, hogy az élet élvezetes dolgait a helyükön kezeljem, de ezúttal kitört belőlem egy őszinte elragadtatás.
– Ó – szakadt ki belőlem –, Weber eszméi igazán majd akkor járnak sikerrel, ha minden szeretetházi lakó ilyet kóstolhat.
– Ott még azért nem tartunk – sóhajtott –, bár egy igazságosabb társadalmi elosztás szerintem nem utópia.
– Ha Jókait olvas, akkor nem – tereltem vissza egy morzsát a számba. – Próbálkozott már Mikszáthtal?
Megfenyegetett az ujjával.
– Gonoszkodik, de igaza van, megérdemlem. Nem mondtam ellent, amikor apám lesöpörte az ötletemet, hogy segítsek magának. Úgy véli, pletykálnának rólunk, s azt nem engedheti meg magának.
–  Na és a Weber? – tört ki belőlem. – Hiszen állandóan együtt mutatkoznak.
– Ő a szeretetház igazgatója, és… respektje van.
Kibámultam az ablakon. Olyan szürkeség borította a tájat, hogy már a tó vize sem látszott, nemhogy a túlsó part.
– Igaza van. Nemsokára úgyis továbbállok innét. Beteljesítem a feladatom, és visszakerülök Pestre. Az az én igazi világom. Aztán jöhet Párizs, Róma… a végén Brisbane és Lord Lemington – hőzöngtem. – Nincs kedve egy ilyen nagyszerű kalandhoz? Együtt sütnénk Galland konyhájában!
Nevetett. Őszintén, szívből. Helyesebben szólva, kinevetett.
Nem emlékszem pontosan, de elborult az agyam, átkaroltam a derekát, és erőnek erejével magamhoz húztam. Faltam, habzsoltam a száját, mint valami mohó gimnazista, szinte hallottam a Generális képzeletbeli gárdájának hősi kürtjeit, Győzelem!, rikoltották, Előre, vitézek!, de aztán egy csapásra minden harci zaj elcsitult, mert Lóri a tekintetével addig nyüstölte az enyémet, mígnem megszégyenülten visszavonulót fújtam, s már a legyőzött bocsánatkérését fogalmaztam magamban éppen, amikor a tarkómra tette a tenyerét, és nagyon megfontoltan, utólag azt mondanám, gyanús szakértelemmel visszacsókolt…
– Ha ezt látta volna a vén Jókai – suttogta –, egész eposzt írt volna malacságokból, nem csak azt az egy nyamvadt versikét.

Nem csak az egykori Jókai villa, de az írónagyság, Jókai Mór alakja is végigkíséri a történetet, nem véletlenül.

Keringtek mendemondák Jókai „nőügyeiről”, de ezek sosem nyertek bizonyságot, s lényegében minden híres ismert férfi t azonnal meggyanúsítottak házasságtöréssel. A keresztény lapok gondoskodtak róla, hogy minden effajta gyanút csírájában fojtsanak el, cáfoljanak, írjanak felül holmi nemzetjobbító maszlaggal, ami mostanában már arra is gyógyír, ha, mondjuk, kisiklik a vonat.

– Hallottam egyet s mást… de igazából ez annyira lealacsonyító lenne egy ilyen nagysággal kapcsolatban – tártam szét a kezemet.
– Tipikus – jött a válasz az asztal túloldaláról. – Mert egy ikon sérthetetlen. Pedig Jókai füredi időzésekor olykor azért kicsapongott. Hajókázott, csillagot vizsgált távcsövön, gardát sütött parázson, együtt dalolt a társasággal, kertészkedett, gyümölcsöt szüretelt. Az arany ember Noémiját pedig egy létező, Lukanics Ottilia nevű lányról mintázta, aki nagyon is közel állt a szívéhez. Elvileg gyámapja volt a lánynak, de heves érzelmeket táplált iránta. A bensőséges kapcsolat lassan szerelemmé mélyült, ugyanis a betegeskedő leányt Füredre, Jókaihoz küldték gyógyulni.

Jókai románca sem maradt titokban, a felesége, Róza mindent tudott, viszont Ottilia tizenkilenc évesen meghalt tüdőgyulladásban. A sors fi ntora, hogy a lánnyal Jókai szerelmi levelezést is folytatott, s ezek a levelek Ottilia halála után Laborfalvi Róza kezébe kerültek. Aztán pedig szőrén-szálán eltűntek. Aki megtalálja, akár sok pénzt is kereshet… Mindenesetre a vénember az egész házat tűvé tette értük, de eredmény nélkül.

Csengődi is titkon kutatásba kezd, és leltározási feladatát arra használja fel, hogy nyomára bukkanjon Jókai “sötét múltjának” bizonyítékaira, hisz micsoda szenzáció lenne az! Talán főnöke is végre visszaengedné a fővárosba, hisz az író ekkor még igencsak él, a társadalom nagyrabecsült tagja, szereplőink pedig nem is sejthetik, hogy hamarosan megismerkedik a botrányosan fiatal Grósz Bellával, leendő második feleségével. Hogy mit talál a firkász Jókai hátrahagyott holmija közt? Az maradjon a könyv ajándéka olvasója számára.

Mást olvasnál? Könyvajánlóink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése