nlc.hu
TV-sztárok
László Attila, a Csillag születik versenyzője: “A szüleim erejükön felül támogatnak”

László Attila, a Csillag születik versenyzője: “A szüleim erejükön felül támogatnak”

A székelyföldi énekes fiú az egész országot levette a lábáról a Csillag születik tehetségkutatóban Máté Péterére emlékeztető orgánumával, megható előadásmódjával. Attila mindössze tizennégy éves, de már most keményen dolgozik a sikerért.

László Attila, a Csillag születik versenyzője: „A szüleim erejükön felül támogatnak”Amióta elkezdődött a Csillag születik, Kézdivásárhely és Budapest között ingázol. Nem fárasztó?
Nagyon fárasztó, hiszen épp tizenhat órányi buszozást jelent egy-egy ilyen út, és bizony előfordult, hogy egy héten kétszer vagy háromszor is megtettük oda-vissza, amióta tartanak a válogatások. De a szüleimmel együtt felkészültünk erre, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. Hol édesanyám, hol édesapám volt az, aki felkísért engem egy-egy fordulóra, mert ha minden alkalommal hárman jöttünk volna, az már túl nagy költségeket jelentett volna.

Hogy viseled a hirtelen jött népszerűséget? És a családod?
Nekem nagyon jólesik, ha az emberek megismernek az utcán és elmondják, hogy tetszik nekik, amit csinálok, drukkolnak nekem. Székelyföldön is nyomon követik az adásokat. A szüleim mindenben támogatnak, különösen édesapám az, aki hisz bennem. Amióta három éve kiderült, hogy örököltem tőle a tehetséget az énekléshez, minden követ megmozgat, hogy érvényesülhessek. Még tanárt is fogadott mellém, pedig nem is engedhetnénk meg magunknak. Arról nem is beszélve, hogy eladta az egyik családi földet, csak hogy fel tudjak járni Budapestre a meghallgatásokra. A szüleim erejükön felül támogatnak, és én ezért nagyon hálás vagyok nekik.

László Attila, a Csillag születik versenyzője: „A szüleim erejükön felül támogatnak”Mit érzel azzal kapcsolatban, hogy úton-útfélen Máté Péterhez hasonlítják a hangodat?
Engem ez egyáltalán nem zavar, sőt büszkeséggel tölt el. Nem véletlen, hogy szívesen is éneklem a dalait, hiszen régóta mondják, hogy nagyon jól állnak nekem. A tehetségkutató fordulói előtt nagyon izgulok, mert korábban még sosem énekeltem ilyen nagy közönség előtt, csak iskolai rendezvényeken. Az osztálytársaim is nagyon örülnek annak, hogy volt merszem benevezni. Segítenek abban, hogy ne maradjak le túlzottan a tanulásban a műsor miatt. Már megbeszéltem a suliban, hogy minden szóba jöhető témazárót meg fogok írni, még mielőtt elkezdődnének a döntő élő adásai.

Akkor ezek szerint énekes szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Ez a legnagyobb álmom. Már évek óta figyeltem a Csillag születik műsort, és tervezgettem magamban, hogy ha elég nagy leszek hozzá, majd én is benevezek. Úgy éreztem, innen, Székelyföldről ez az egyetlen esélyem arra, hogy megismertessem magam az emberekkel, és kiderüljön, tényleg az éneklés-e a nekem való dolog. A tehetségkutatón már most nagyon szép élményeket szereztem, például találkozhattam híres emberekkel is, akik gratuláltak nekem. Ez nagyon jó érzés volt. Jó volna később, amikor felnövök, az éneklésből megélni, mert ez az, amit igazán szeretek csinálni. S persze majd szeretném könnyebbé tenni a szüleim életét is. Mindent beleadok, hogy minél tovább versenyben maradhassak!

Fotók: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top